Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-04 / 5. szám

keresztyénség emberei erre a munkára adják magukat. Azt vártuk Rácz Kálmántól is, a ki tudomásunk szerint a kritikai theológia munkása volt. Vártuk, hogy a főiskolai ifjúságot mélyebb, erősebb, szabadabb személyes keresztyénségre vezérelje, igazánkorszerű igehirdetésével. Beszédkötetének előszavában azt mondja épen, hogy az ifjúság között végzett igehirdetési munkájáról akar beszámolni beszédeivel s az ifjúsági istentiszteletek tartására, mint általa szolgált új munkatérre akarja irányítani a figyelmet. Természetes tehát, hogy mi is nem annyira a kötetben levő tíz gyülekezeti, mint a húsz ifjúsági beszédre irányítottuk figyelmünket. Nem azt találtuk benne, a mit kerestünk. A fentebb jellemzett életerős, modern igehirdetést nem találtuk meg Rácz beszédeiben. Sem tartalmi, sem alaki tekintetben nem tartoznak ehhez az új típushoz. De azt is fel kell említenünk az igazság kedvéért, hogy nem tartoznak egészen a régihez sem. Átmeneti válfajt alkotnak, melyben azonban túlnyomóan a régimódi igehirdetés jellemvonásai uralkodnak. Jézus képe egység nélkül való, össze nem illő színekben játszó, sématikus. Egyfelől az ó-kori theológiának görög bölcsészet segítségével megalkotott metafizikai Krisztusa, a megnyílt égből alászállott Isten. „(A béke Karácsonya" VIII. sz. gyülekezeti beszéd: 44., 47. 1.; Krisztust szeretni. IX. sz. gyülekezeti beszéd 52., 53. 1.), másfelől minden emberi erényt magában egyesítő ember (XXX: A világ világossága: 172. 1. stb.). Beszédeinek a tárgyát főleg az általános vallási tapasztalat köréből veszi (III.: A vallástól idegenkedés (!) okai; X.: Összhang a vallásban; XI.: Az ifjú Isten szolgálatában ; XIV.: Istenhez közel; XVII.: Az isteni gondviselés; XX. : Az ifjúság vezére Isten; XXIII. : A vallásos ifjúkor áldása, stb.). Legtöbbször az Istenben való bizalomról beszél, úgy hogy végre is unalmas lesz. A legújabbkori igehirdetés mindinkább a specziálizálás felé halad. Rácz az általánosságokat még nagyon szereti. Az önhittségről (XV.) és könnyelműségről (XXVI.) beszél az ifjúságnak, holott annak konkrét élet és jellem való. Igehirdetésének egyes részei nem alakulnak előttünk egységes hatalmas szellemi épületté. Keresztyénsége sokszor a Nietzsche által csúfolt józan nyárspolgári, lapos keresztyénséget juttatja eszünkbe. Csak néha üti meg a heroikus keresztyénség himnuszának egy-egy hangját. Ifjúsági igehirdetésének a módszere túlságosan tanító, nevelő, erkölcsi oktatás-szerű. Pedig az ifjúság elé eleven személyes életet kell állítanunk, de úgy, hogy ne vegye észre lépten-nyomon, hogy oktatni akarjuk. Minél több példát. Rácz a franczia Decoppot után készített ifjúsági beszédeiben használ ilyen példákat (XXIX., XXX.). Az alapige kortörténeti magyarázata nem erős oldala Rácznak. A témáját sokszor erőszakosan alakítja ki alapigéjéből (IX., X.). Felosztását régiesen, untatóan készíti és jelenti ki. Nyelvezete is a régebbi igehirdetés kevéssé művészi nyelvére emlékeztet. Elkoptatott képektől és szóvirágoktól nem tartózkodik. Néhol magyartalanságokat is követ el. Általában olyan iskolás oktató nyelv, mely ritkábban emelkedik a szónoklat művészi színvonalára. A legtiszteletreméltóbb a szerzőnél az ifjúság szeretete, annak valláserkölcsi fejlesztéséért való lelkesedése és buzgó fáradozása, melynek egyik jele ez a húsz ifjúsági beszéd is. Az az előszóbeli kijelentése, hogy ez új terület, nem felel meg a valóságnak. Jóformán minden középiskolánkban tartanak ifjúsági istentiszteletet. Több gyülekezetünkben gyermek- és ifjúsági istentiszteletek is vannak. Csupán ennek a munkának rendszeresebb, lelkesebb és korszerűbb felkarolására van szükségünk. Ezt azonban más stílus szerint kell végeznünk, mint Rácz, vagy nálánál maradibb kartársai végezik. A mai legfejlettebb keresztyén élet szellemében, a mai tudással, a mai pedagógiai módszerrel és a mai szónoki művészettel, így készíthetjük elő a keresztyénség reneszánszát a XX. századbeli keresztyén ifjúság által. V J. BELFÖLD. Az ország 1909. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. VIII. Az egyháztársadalmi élet egyéb mozzanatai. Nagyon érdekes az a kimutatás, a mit a statisztikai Évkönyv a hitszónoklatok nyelve tekintetében nyújt. Érdemes és tanulságos lenne ezt a kimutatást, mit az Évkönyv három széles oldalon nyújt, teljes egészében kinyomatni s megismertetni. Külön specziális egyházi statisztikai Évkönyvnek volna ez feladata. Mi adjuk itt belőle a következőket. Azt mondja a kormány jelentése, hogy a hitszónoklatoknál használt nyelvekre vonatkozólag a begyűjtött adatokból arról győződött meg, hogy a róm. kath., gör. kath., ág. h. ev., gör. kel. és izraelita hitközségek — az időközökben egyes helyeken bekövetkezett magyarosodással nem tartva lépést — a magyar nyelv rovására inkább az idegen nyelveket alkalmazzák. Míg a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a róm. kath. népesség 60'5%-a, a gör. kath. népesség 13'4%-a, az ág. h. ev. népesség 28-67 0

-a, a gör. keleti népesség l'5°/<ra

5 s a

z

izraelita népesség 71'5%-a magyar anyanyelvű volt, addig a róm. kath. egyházak 55'6°/o"ában, a gör. kath. egyházak 8-0°/ 0

-ában, az ág. h. ev. egyházak 26'2%-ában, a gör. kel. egyházak 0'7%'^ban s az izraelita anyahitközségeknek pedig csak 41'l0

/(

,-ában volt a hitszónoklat nyelve a magyar. A róm. kath. közt 17'5% tót, ellenben az egyházak 24-4°/ 0

-ában tartatnak tót hitszónoklatok. A gör. katholikusok közt 57'8% oláh; ezzel szemben az egyházaknak 70-2°/ 0

-ában volt a hitszónoklat nyelve oláh. Az ág. h. evangélikusok németek 32'6%-ával szemben az egyházak 41'7%-a német. A gör. keletiek közt 78'0% oláh volt, míg az egyházak közt 86'9% oláh nyelvű. Az izraelitáknál a németek aránya 25'1 %> m

íg a

hit-