Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-27 / 43. szám

„Az olvasó akkép élvezheti, mintha az üldözött papok eredeti emlékiratát olvasná, mintha magának, a mű szerzőjének, Kocsi Csergő Bálintnak munkáját élvezné." Bod Péter szabadon választja meg munkálatának czímét is: „Kősziklán épült ház ostroma".1

A czím nem hagy kétségben a tartalom tekintetében. Előre mutatja, hogy a szóban forgó könyvben háborúságról van szó. Háborúk, ostromok előtt czélszerű bemutatni a hadakozó feleket, ostromról lévén szó, a körülzárolt helynek erősségeit. A történetírók meg is teszik általában és az ilyen szemle jó; támpontot ad a képzeletnek, táplálékot az érdeklődésnek. A hadviselő felek erőbeli arányai előre sejtetik a küzdelemnek nagyságát, a segélyforrások különbsége pedig azt, hogy merre hajlik a győzelem. „A kősziklán épült ház" erődítményeit az író nem mutatja be azon egyszerű okból, mert erődítményei, fegyverei (legalább szemmel látható fegyverei) nincsenek. A védőkről sem esik itt megelőzőleg szó. Csak a képzelet látja a férfiakat. Ott állanak fekete, elnyűtt ruhában, mely testüket csak fogyatékosan takarja be. És az ostromlók ? Azok erősek. Nagyhatalmú urak. Nagy hatalmukról szól tekintetük, a mivel amazokat méregetik tetőtől talpig, nagy hatalmukról beszélnek, hogy többet ne említsünk, a közelben és távolban emelkedő kastélyaik; pinczék vannak azokban, sötétek ós mélyek, börtönöknek kiválóképen alkalmatosak. Az erők aránytalanok. Küzdelemre kerülvén a sor, mi következhetik be? Bukás. A gyöngének sorsa itt a bukás. Köznapi jelenség és közönséges. Alig érdekes, az efféle harczban nyoma sincsen annak a hullámzásnak, a mely a háború folyamán az érdeklődést ébren tartja. Az erős rátapos a gyöngére. Szürke história. Hogy is mondja Bod Péter? „Egyszinü matéria". De íme, a szóbanlévő ház ostrománál nem ez az eset. Legalább az az eltaposás nem megy úgy, mint a karikacsapás. Az ostromlottakban erők kapnak lábra, erők, a melyeket ama bizonyos sötét és mély börtönöknek kiválóképen alkalmas pinczék sem bénítanak meg, mintha titkosan azzal az erővel volnának egybekötve, a mely „ronthat, teremthet száz világot". Az ostromtól ezen a ponton az érdekességet eltagadni nem lehet. Vannak ugyanis elmélyülő, ósdi emberek, a kik tekintetüket nem a felszínre, hanem sokkal mélyebbre irányozzák és (még a felekezeti korlátok határain túl is) fölöttébb megbecsülik a benső meggyőződésnek erejét, mely megáll kíméletet, visszafordulást nem ismerő szilárd-1 „Avagy oly rövid, de világos história, melyben a magyarországi protestáns ekklósiát nyomorgattatások közönségesen: Nevezetesen pedig az MDCLXXII esztendőben Pozsonyba citaltatott papoknak halálra sententiáztatások, tömlöczöztetések, gályákra való eladattatások és onnan csudálatosan való kiszabadulások világ eleibe adatott az Krisztusnak ez sok nyomorúságból kiszabadult szolgája által MDCLXXVI. esztendőben, mely magyarra forditatott MDCCXXXVI11 siralmas esztendőben." sággal, megáll, még ha előtte a halálnak százféle veszedelme csattogtatja is fogait. Ebből a szempontból tekintve a dolgot, nem érdektelen a szóbanlevő ostrom. Bod Péter vezetése mellett tekintsük át röviden mi is. Magát az ostromot egy előcsatározás előzte meg, a mely Róma embereire nézve fényes sikerrel végződött A dolog úgy történt, hogy a Leopoldus király engedelmével összeült rendkívüli törvényszék (1673 Szt. Mihály hava 25-ére) harminczkét protestáns papot, közöttük egy kálvinistát, megczitáltatott. A dolgoknak rendje ez volt „gondoltanak ki . . . három punctumokat", három írást terjesztének eleikbe, szabad választást engedvén nekik. Vagy lemondanak papi állásukról, vagy kivándorolnak, vagy („a melyet ők is inkább kívánnak") a római vallásra állanak. Mindenki azt a punktumot írja alá „szabadon", a melyik kinekkinek tetszik. íme az egyéniség tisztelete. Igen, de hát ha valakinek éppen egyik se tetszik ? No az tilos. Egyiknek a három közül, németes szóval élve, muszáj tetszeni. Valamikor a mesebeli szakács a feltálalandó kakasoknak adott ilyetén szabad választást, mindegyiknek a szabad tetszésére bízván, hogyan kerüljön az asztalra: sülve, avagy főve. Mikor pedig egyik-másik rebellis módon szót ejtett valami harmadikról, intést kapott: Ön eltér a tárgytól, a kérdés az: sütve, vagy főve. Ott voltak a punktumok, a papok olvashatták őket egymásután és mérlegelhették: sütve, avagy főve. A szakács, jobban mondva Szelepcsényi György „világosság angyala ábrázatjában szánakozva tanácsolja, hogy az Istenért a halálos sententiát fejelire ne várják", hanem a micsoda úton-módon lehet (hogyne lehetne: ott a reverzális), igyekezzenek megtartani mind a maguk, s mind pedig a hozzájuk tartozók életeket". A pontok aláírásra kerültek. „Exiliumba mene a református is, egyedül nem tudván, mit cselekedjék ennyi hitében tántorgó emberek között." (1—VIII §)x A fényes siker erőfeszítésre hangolta Róma embereit. Annyi tapogatózás után imhol rátaláltak Ariadné fonalára, itt a filum Labyrinthi. A következő szenvedések füstit látván az emberek, megokosodnak. Csak egyre kell fölöttébb nagyon vigyázni: a törvényességre mindabban, a mit modus procedendinek neveznek. Az a bizonyos filum szinte jókedvre hangolja az embereket. Szelepcsényi úgy érzi, hogy a fonálból kötelet lehet csinálni az eretnekek számára, „melyet ha a nyakokba ránthatunk, soha többször az evangyeliumi vallás lábára nem áll". Újult erővel indult meg a munka. Az 1674. évnek februáriusában „közönségesen minden helyekből czitálják a papokat, oskolamestereket, tanuló deákokat, kán-1 Burius János (megh. 1688.) korponai ág. lelkész szintén aláírta a szerencsétlen reverzálist. 0 a számkivettetést választá. Hosszú szenvedés után tért vissza Korponára, emlékiratában: „Micae historicae-chronologicae evang. pannonicae ad anno 1673 ad 1688) szól az eseményekről, a melyeknek maga is szomorú áldozata.