Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-27 / 43. szám

A debreczeni invázió. Különös dolog az, a mi a magyar görög katholikus püspökség székhelyének megállapítása körül történik. Nem láthattuk az ügy aktáit, a beavatottak többet tudnak, de azokból a tudósításokból, a melyek a napilapokban és debreczeni laptársunk legutóbbi számában megjelentek valamint a hozzánk eljutott informácziók alapján is bizonyos bántó és mélyen elkeserítő szomorú jelenségeket kell konstatálnunk. Ismeretesek az ügy előzményei, szükségtelen ezeket reczitálnunk. Ott kezdjük a dolgot, hogy íme, mi protestánsok is megértő rokonszenvvel kísértük a magyar görög katholikusok küzdelmét, törekvéseit, a melyek legnagyobb parókhiájuk, a hajdudorogi köréből indultak ki. Mindnyájunk lelkét jóleső érzéssel töltötte el az, hogy kitartó küzdelmüket siker koronázta. Az ellen sem szólt senki, hogy a sok sebből vérező és nagy terhek alatt nyögő magyar állam viseli a hajdúdorogi görög kath. püspökséggel járó nem jelentéktelen költségeket. Hiszen a dunántúli ref. egyházkerület főgondnoka megnyitóbeszédében fejezte ki örömét a siker felett és másutt is gyúltak fel örömtüzek egyházunk körében, midőn a magyar görög kath. hivők reménysége valóra vált. Eddig a magyarság részéről felekezeti különbség nélkül egyetlen disszonáns hang sem vegyült az egész dologba. Azt is mindenki természetesnek találta, hogy a felállítandó görög kath. püspökség székhelye névleg és tényleg Hajdúdorog legyen. De íme akkor, midőn az akták már szinte lezártaknak tűntek fel, csakhamar bizonyos aknamunkák indultak meg. A görög kath. közül ugyanis többen — világiak és egyháziak — talán bizonyos nagyzással is párosult biztatásokra és magasbra törő, titkolt czélzatok folytán még az utóbb szóba került Nyíregyházával sem voltak megelégedve, hanem Debreczen felé kacsintottak. A püspökség felállítását tehát a magyar állam vállalta, de hát mint már ez nálunk ilyen dolgokban szokásos, megindult a kilincselés, Hezitálás. A püspökség székhelyének kérdése ugyan már el van döntve, ez Hajdúdorog lesz, de hát te Debreczen nagy és gazdag város vagy, lesz egyetemed, megmutattad a közelmúltban, hogy alkalmas médium vagy az ilyenekre, mit adsz, ha odatesszük a püspökség rezidencziáját — a melyet te építesz —, csak tegyél konkrét ajánlatot, adj minél többet, az akták még nincsenek lezárva, kánonjogban, uzusban mindenre van preczedens : a hajdúdorogi püspök máshol is rezideálhat, lehet még beszólni, alkudozni a dolog felől. Ilyenformán szólt az a bizonyos ominózus miniszteri leirat, a mely most a kedélyeket ott váratlanul annyira és véleményünk szerint szükségtelenül felzaklatta; és nincs kizárva, hogy ez a székhelykérdés még nagyhorderejű következményekkel is fogjárni. Mert mi is történt? A kálvinista Debreczen hamis jelszavak és konkolyhintő izgatások folytán ismét készül kitenni magáért és pedig most nem is állami intézményért, hanem egy évszázados jellegétől merőben idegen instituczióért: a görög kath. püspökségért. A pénzügyi bizottság, mint halljuk, Jánosi Zoltán ref. lelkész különös és nagyon szerencsétlenül megindokolt (1868:LIII. t.-cz. 23. §) hozzájárulásával megszavazta a kétharmad részben református bizottsági tagok azon indítványát, hogy a debreczeni görög kath. püspöki rezidenczia czéljaira 250 ezer kor., egy nagy telek és két millió tégla ajánltassék fel. íme, így készül a rosszul informált és újból hangzatos jelszavak után induló, kálvinista öntudatnélküli Debreczen városa a ref. egyház egy újabb arczulveréséhez! A kálvinista püspök nem hajt elég hasznot, az szegény ember, de kath. püspökség és káptalan: az már más, ezért érdemes egy millió' korona befektetést eszközölni. És az ilyenféle argumentáczió mellett természetesen felhangzanak most újból -a többi hazafias „liberális" jelszavak: íme, a görög katholikusok,a kikről szó van, jó hazafiak, illő megjutalmazni őket ezért, még ha ez annak az egyháznak provokálásával jár is, a melynek tagjai közül senki sem büszke arra, ha oda teszik az obligát „hazafias" jelszót. És azután : lesz Debreczennek egyeteme, miért ne lehetne mellette gör. kath. szeminárium (később tán római is), a hol a papokat tősgyökeres magyar miliőben hazafiasan lehet nevelni. Szép, szép! De hát épen Debreczennek, a hol 800 görög kath. lakos van, kell hazafias jelszavak és a szent liberálizmus nevében meghozni azt az áldozatot a görög kath. egyházért ? Nincs más, a város ez idő szerinti jellegének megfelelőbb kulturális vagy charitativ intézmény, a melynek legalább is elsőbbségi joga lehetne ilyen fejedelmi adományra? Hogy csak egyet érintsünk: csak nemrég hallottunk nagy összejövetelen arról, hogy Debreczenben református lányoknak róm. kath. intézetekbe kell járniok, mert nálunk nincsen hely számukra ! Nem ismerjük a titkos rúgókat, a melyek ebben az ügyben, mint mozgató tényezők szerepelnek, de az bizonyos, hogy ezt az egész dolgot nem lehet a debreczeni egyház házi ügyének tekintenünk. Mert nem provokáló-e nemcsak a tiszántúli egyházkerületre, hanem az egész magyar ref. sőt prot. egyházra is, hogy épen Debreczenben akarnak állami és jórészt reformátusok hozzájárulásával püspöki székhelyet létesíteni és püspököt, kanonokokat olyan dotáczióban részesíteni, a minő a mi legkiválóbb egyházkormányzóink által soha el nem érhető. De ettől eltekintve, Debreczen ősi időtől fogva református püspöki „székhely". Hát nem sok ízetlenségnek, minden egyház életére nézve káros perpatvarkodásnak, féltékenykedésnek biztosan kikelő magvait készül-e elhintegetni az, a ki ott egy másik megyés püspöki — esetleg egy harmadikénak is — kreálásában közreműködik? Cui bono? Kinek áll érdekében kezet nyújtani arra, hogy Debreczen kálvinista jellegéből kivetkőzzék? Hát nem elég, hogy főiskoláját, a magyar ref. egyház ősi klenodiumát hazafias és magyar kultúrális érdekekből — mint mondják — odaadta és feláldozta?