Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-29 / 39. szám
hogy az elítélt, elhagyván mostani állását, gond nélkül megélhessen. Úgy fog Traub is cselekedni, mint Jatho, t. i. a hivatalos egyháztól független lelkészi állást vállal. Traub vétke az volt. hogy az államegyház ellen a legféktelenebb módon agitált, annak rendeleteit és kormányzását semmibe se vette, az egyházi elöljárókat kíméletlenül támadta. Korántsem volt ő az az eszményi reformáló, a milyennek barátai híresztelték. Nem egyszer mondotta, hogy addig nem nyugszik, a míg a spruchkollegiumot földre nem tiporja. Traub nemcsak szóval, hanem írásban is támadta az egyházi hatóságát. Dr. T. I. IRODALOM Munkatársaimhoz, A mikor a jelen számmal megválók e Lap tulajdonjogától és felelős szerkesztésétől, kedves kötelességemnek ismerem, hogy munkatársaimnak, a kik a szerkesztés munkájában támogatásukat nyújtották, hálás köszönetemet fejezzem ki. É köszönetem kell, hogy legelső sorban a Lap főmunkatársait: dr. Kováts Istvánt, Sebest íjén Jenőt, dr. Tari Imrét és Veress Jenőt illesse, a kik állandó és hűséges segítőtársaim valának és értékes munkálkodásukkal segítettek a Lapnak színvonalon tartásában. Illesse azonban köszönetem azokat a munkatársakat is, a kik, ha nem is rendszeresen, de időnként fölkeresték a Lapot dolgozataikkal, tudósításaikkal. A midőn mindnyájuktól búcsúzom s mindnyájuknak megköszönöm szíves támogatásukat, csak arra kérem őket, hogy tartsák meg e Lap iránt való jóindulatukat továbbra is ! Hamar István, felelős szerkesztő. Értesítés. A jelen számmal bevégződik a harmadik negyedév és, a mint már jeleztük is, a Lap további életében az a változás történik, hogy átmegy a Kálvin-Szövetség tulajdonába és kiadásába. A Lap szerkesztését, mint felelős szerkesztő: Bilkei Pap István budapesti ref. theol. tanár és mint társszerkesztő : dr. Pálóezi Horváth Zoltán ügyvéd, a Kálvin-Szövetség ügyvezető titkára veszik át. A belső munkatársak maradnak azok, a kik eddig voltak: dr. Kováts István szatmári lelkész, Sebestyén Jenő és Veress Jenő budapesti vallástanító lelkészek s theol. magántanárok és dr. Tari Imre óbudai vallástanító lelkész. A szerkesztőség és a kiadóhivatal IX., Rádayiiteza 28. szám alá költözik át. A kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak s általában minden megkeresések okt. 1-től kezdve ide czímzendők. Az okt. l-ig esedékessé vált előfizetési, valamint a már számlázott hirdetési dijak Hamar István volt szerkesztő nevére, VII., Kövér Lajos-utcza 15/B. szám alá küldendők. Az előfizetési árak és kedvezmények az utolsó negyedévben a régiek maradnak. A szerkesztőség. Megjelent a Magyar Keresztyének Naptára az eddiginél sokkal csinosabb kiállításban s változatosabb, közérdekűbb tartalommal. Ára, noha a kiállítás sokkal költségesebb, a terjedelem nagyobb, 60 fillér, portóval 70 fillér. A ki 10 példányt rendel, 10°/ 0 , a legalább 50 példányt rendelő 25% engedményben s portómentességben részesül. A ki 100 darabot rendel s a pénzt előre beküldi, 30°/ 0 engedményt s portómentességet kap. Megrendelések s fizetések e czímre intézendők : „Magyar Keresztyének Naptára kiadóhivatala Budapest, VIII., Sándor-utcza 23/a . Bethánia-egylet". EGYHÁZ. Kitüntetett lelkész. Takács József berettyószéplaki ref. lelkészt a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Gyülekezete ez alkalomból lelkes ünneplést rendezett a tiszteletére, a mikor is dr. Miskolczy Ferencz bihari főispán szép beszéd kíséretében tűzte fel az érdemrendet a 80 éves lelkipásztor mellére, a ki már 53 évet töltött el az Úr szolgálatában Berettyószépiákon. Evang. püspöki értekezlet. Az evang. egyház püspökei október 15-én értekezletre gyűlnek össze Budapesten. A dunainelléki ref. egyházkerület közgyűlése november hó 2. és következő napjain lesz Budapesten. — Az erdélyi ref. egyházkerület őszi rendes közgyűlését november 9. és következő napjain tartja Kolozsváron. Aranykönyv. A szökefalvai (erdélyi e.-k.) ref. templom építésére Rothenthal Henrikné báróné 7000, kebelei Nagy Pálné 4000 ós Haller Péterné grófné 1000 koronát adományozott. — Farkas Géza földbirtokos, a gömöri ref egyházmegye új tanácsbírája, atyja, F. Ábrahám volt gömöri egvházm. gondnok emlékére , 2000 koronás alapítványt tett az egyházmegyei lelkészi (2 /3 ) és tanítói O/3) gyámintézet javára. — Dr. Bárányi Ignácz dunamelléki ref. egyházkerületi főgondnok, a pápai ref. főiskola örökös tiszteletbeli gondnoka, 200 koronát adott a fő iskola kebelében működő ifjúsági egyesületek számára. Egyházmegyei gyűlések. A tornai ref. egyházmegye szeptember 10-én tartotta meg évi rendes őszi közgyűlését Tornán, Ragályi Géza esperes és Kádár Kálmán gondnok betegsége miatt Horváth Elemér világi tanácsbiró elnöklete mellett. A közgyűlés jóváhagyta a szini ref. iskolák államosítását, de azon kikötéssel, hogy a leendő tanítók mindig reformátusok legyenek, az iskola tannyelve magyar legyen s mindezek mellett megmaradjon az egyháznak iskolafenntartási joga. Elhatározta azután a közgyűlés, hogy „egyházfenntartási alapu -ok létesítésére fogja buzdítani az egyes egyházakat. A Kálvineum részére pedig Tornán ünnepélyt rendeznek. — Az alsóborsodi ref. egyházmegye szeptember 3-án tartotta őszi rendes közgyűlését Borsodgeszten. Több kisebb jelentőségű ügy tárgyalása mellett nagy megütközést keltett a diósgyőri vasgyári fiókegyház ügye, a melyet nem akar az államkincstár segélyezni, holott a római katholikusoknak már fényes templomot építtetett, plébánost neveztetett ki, a kinek 7000 korona fizetést is ad az állam pénztárából. Ez igazságtalanság miatt újra felterjesztést intéznek a kultuszminiszterhez. A vasárnapi munkaszünet megtartását, továbbá a vásároknak ünnep-és vasárnapokról való eltiltását, illetve elhelyezését szintén szorgalmazni fogják a kerületi közgyűlés útján a minisztériumnál. A pesti ref. egyházmegye gyűléséről az igért tudósítást, a tudósítónk családjában előfordult súlyos körülmény miatt nem kaphattuk meg. A beérkező tudósítás közlését tehát már szerkesztő utódainkra vagyunk kénytelenek hagyni. Itt csak annyit említünk meg, hogy Mády Lajos esperes bejelentette tisztségéről való lemondását, a mit a közgyűlés el is fogadott. Egy szépen fejlődő gyülekezet. A napokban egy meghívót kaptunk, mely a lévai ref. egyház téli munkaprogrammját közli. Ebből megtudjuk, hogy a lévai ref. gyülekezet kebelében a hivatalos és mintegy kötelező munkán kivül a következő belmissziói szervek működnek: 1. Bethlen Katalin-Nőegylet. 2. Leány egy let. 3. Ifjak egyesülete. 4. Énekkari szövetség. 5. Vasárnapi iskola.