Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

merituma a jelenvaló világban gyökerezik s mindent átható uralmát nemcsak a tekintély elvével bizonyítani, a melynek forrása a biblia, hanem a való életnek, a tárgyias létnek kétségbevonhatatlan tényeivel, hogy a tények feltétlen hatalma előtt megalázkodó elme annál tündöklőbb fényben lássa a biblia tekintélyét, a melynek igazságát az érzéki világ tényeinek tapasztalata is megbizonyította... Mert csak így lesz kétségbevonhatatlan, erős igazsággá, hogy az élet törvénye a szeretet!... De a felfogások másik végletével szemben, a mely szerint a szeretet üres, tartalom nélkül való eszmény, melyet az élet örök hömpölygésben levő folyamata nemcsak meghaladott, hanem sokkópen meg is csúfolt, még erőteljesebben kell hangoztatnunk tételünket, hogy az élet törvénye a szeretet, mert amott csak a felfogás konzervativizmusában rejlő veszélyektől kell félnünk, emitt pedig az eszmények rombadült világán tobzódó materiálizmus féktelen túlcsapogásaitól kell rettegnünk. Az a felfogás, a mely szerint az élet mozgató elve az anyag és erő s e kettőnek kölcsönös egymásra hatása, sokkal veszedelmesebb, mint a hagyományon és tekintélyen alapuló életfelfogás, mert az anyag és erő uralma mellett nincs szeretet, szeretet nélkül pedig nincs öröm, nincs eszmény, nincs enyhítő melegség, az életet megdermesztő jéghidegség örökös ködébe borul egész szívvilágunk ...! Már pedig ki óhajtana Grönland örökös ködében élni, midőn dél aranyos derűjét élvezheti?! Ha azért a hagyományos felfogással szemben a szeretetet, mint az élet törvényét új piedesztálra kell emelni, hogy annak örök uralma biztosíttassék, úgy az ideálok romjain tetszelgő materiálizmus romboló irányzatával szemben vissza kell állítani a szeretetet a régi piedesztálra, megtisztítva a hagyomány nyűgeitől, a hol fenséges magasságban, örök fényben tündöklik előttünk a világot átható hatalmas erő s az embersziveket egyesítő csodás érzelem, a szeretet, melynek melegétől s e melegben feléledt szent érzésektől egyre nagyobbra és nagyobbra duzzad a biblia tekintélye... Mert csak így lesz megdönthetetlen nagy igazsággá, hogy az élet törvénye a szeretet...! Ha most már a hagyományos és materiálista felfogás, mint két véglet között az örök igazságból kiáradó összhangot akarjuk megteremteni s a szeretetnek mint az élet nagy törvényének hatalmát megalapozni, úgy első sorban azt kellene megállapítani, hogy miben áll a szeretet lényege ? A helyes álláspont megjelölésénél azonban mindjárt a legnagyobb nehézség mutatkozik. Ugyan ki tudná megmondani, hogy mi a szeretet? A szó jelentéséhez különböző fogalmak fűződnek ugyan, de egyik sem világosítja meg a szeretet igazi jelentését és lényegét. Azt tudjuk, hogy mi a zöld erdő pompája, mert látjuk; azt tudjuk, hogy mi a szívfájdalom, mert érezzük; azt is tudjuk, hogy életünk végczélja a boldogság, mert ezt akarjuk; de az érzéki tapasztalat közvetlenségével nem tudjuk, hogy mi a szeretet ? Maga a szeretet nagy apostola Pál, midőn megírja e csodás érzésnek fenséges apotheozisát, csak jellegzetes tulajdonságait sorolja elő a szeretetnek, midőn azt mondja, hogy „a szeretet hosszútűrő, kegyes; nem irigykedik s nem cselekszik álnokul, nem örül a hamisságnak., örül pedig az igazságnak; mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reWiél, mindeneket eltűr". Egy páratlan lángelme ihletett ékesszólásával van itt elmodva minden, mi a szeretetnek sajátos tulajdonsága, de nincs megadva, hogy mi maga a szeretet! E fenséges apotheozisnak záradéka is csak ennyit mond: „Azért most megmarad a hit, a reménység, a szeretet; ezek között pedig legnagyobb a szeretetMintha végső eredményképen meg akarná állapítani a világ egyik legnagyob gondolkozó elméje mintegy költői ihletettséggel, hogy az emberi életnek három géniusza van: a hit, remény és szeretet és ezek között legnagyobb a szeretet!... Azzal, hogy a szeretet legnagyobb, még nincs adva annak lényege, a mint pl. egy más helyen bölcseimi meghatározását adja a hitnek, midőn azt mondja, hogy az oly dolgok valósága, melyeket nem látunk. . . Hasonlóképen messze vagyunk a szeretet tartalmi mivoltától, midőn azt mondjuk, hogy a szeretet az isten ség lényege, sőt maga az Isten nem egyéb, mint szeretet . . . mert a tárgyias gondolkozásra fegyelmezett emberi elme első sorban is azt kérdi: Mondjátok meg, mi az istenség lényege, mert csak úgy tudom megérteni, hogy mi a,szeretet! S itt be kell látnunk magasba törő s mélységeket kutató elménk végességót, korlátoltságát s a nagy titok előtt való megalázkodását... A mig az Isten lényegét csak jelzők halmozásával akarjuk meghatározni, addig Pál apostollal együtt a szeretetnek is csupán külső tulajdonságairól beszélhetünk, lemondva arról a reményről, hogy elménk segítségével annak benső, eszmei világába hatolhassunk!... Tehát homályos s mintegy tükör által való beszéd az is, midőn azt mondjuk, hogy a szeretet az élet törvénye. Itt ugyanis mindegyik szónak oly tág, oly szövevényes és oly rejtélyes jelentősége van, hogy elménk megdöbbenve áll meg előtte... Az élet is csak érzéki megjelenésében ismeretes előttünk, de nem ismerjük eredetének rejtett okait és elmúlásának megfejthetetlen czéljait... Az egyes törvényeket, mint a részek életműködésének szabályait ismerjük, de nem tudjuk, mi maga a törvény, mint az egésznek alapját képező erő ..! E kettő ismerete nélkül pedig nem tudhatjuk, hogy mi a szeretet! De ha nem tudjuk is, érezzük, hogy mi a szeretet ! Miként a világ csodás alkotásában mintegy sejtelemszerű beleérzéssel megérezzük a teremtő erőnek hatalmát, úgy az élet sok ezer fonadékú szövevényében is megérezzük, hogy a tünetek és jelenségek végtelen változatosságában egyetlen összetartó erő van: a szeretet. Miként a természeti világ milliárd alkotó részét a vonzás és a gravitáczió tartja össze, úgy adja meg a millió és