Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-07 / 27. szám

alatt észrevehetjük sokszor a kicsiny kis gyermektermészeteket, az emberkerülést, álszemérmet, hiúságot, gyávaságot, önteltséget, egy szóval a kicsinyességet, a mely igen gyakran még nagy lelkekre is olyan sötét árnyékot vet. Oh, testvéreim, ha azt akarjuk, hogy ne tartsanak bennünket többé gyermeknek, igyekezzünk arra, hogy ne is legyünk többé gyermekek! Hugenholtz F. után Z. A reverzálisok nyilvántartása. A vegyesházasságokról szóló szabályrendelet, melyről már lapunk mult évfolyamának 46. számában megemlékeztünk, több üdvös újítást tartalmaz. Ezzel kapcsolatban egyik-másik fogyatékosságára is reámutattunk. Ez alkalommal keresztülvitelének egyik nehézségére: a reverzálisok nehezen ellenőrizhető voltára és eme nehézség megoldási módjára kívánunk rámutatni. Már akkor örömmel üdvözöltük az új szabályrendelet 11. §-át, mely kimondja, hogy „azon vegyesházasulók, kik más egyház javára kötöttek megegyezést, egyházunkban ki nem hirdethetők, meg nem eskethetek . . Első czikkünkben arra mutattunk rá, hogy a mai rendszer mellett mily nehezen ellenőrizhető a lelkészek lelkiismeretes eljárása a vegyesházasságok körül. Most, arra kívánunk rámutatni, hogy mily nehezen ellenőrizheti a mai rendszer mellett maga a lelkész is, vájjon az előtte megjelenő különböző vallású felek nem kötöttek-e egységet egyházunk kárára ? A különböző vallású felek ugyanis többször félrevezetik a lelkészt. Ez addig is megtörtént, a mig csupán a, lelkész belátására volt bízva, hogy megesket-e olyan párt, a mely ellenünk adott reverzálist? Minthogy a ref. vallású fél ragaszkodott ahhoz, hogy csak a saját templomában esküszik, másfelől pedig féltek attól, hogy a ref. lelkész nem esketi meg őket, ha ellenünk adnak reverzálist, azt mondták, nem kötöttek egyezséget. Olyanok is voltak, a kik egyenesen a mi javunkra ígértek reverzálist s később derült ki, hogy ellenünk adtak! Ha eddig is megtörtént olyasmi, úgy még többször megesik majd ezentúl, a mikor már a hivek is tudják, hogy templomainkban nem eskethetők meg az ellenünk reverzálist adók. Már most, hogy tudja meg a lelkész, kötöttek-e egyezséget kárunkra ? A javunkra kötöttekről — természetesen — értesítik maguk a felek, az ellenünk adottakat azonban gondosan eltitkolják, így most csak ezekről kell megemlékeznünk. A gyermekek vallásáról szóló 1894.: XXXII. t.-cz. 1. §-ának második bekezdése szerint „a megegyezés csak akkor érvényes, ha kir. közjegyző, kir. járásbiró, polgármester vagy főszolgabíró előtt megállapított alakszerűség mellett jön létre". Vagyis mind falun, mind városban három különböző helyen köthető egyezség. Máimagában ez az egy körülmény is lehetetlenné teszi a pontos ellenőrzést. Ha csak a polgármester vagy a főszolgabíró előtt lehetne egyezséget kötni, a lelkész könnyű szerrel megtudhatná az egyes kétes esetekben, vájjon adtak-e ellenünk reverzálist? De hogy járja, vagy járassa végig a járásbíróságot meg a közjegyzőt vagy több helyen a közjegyzőket mind ? ! De ha még mindezt megtenné is, az sem vezetne minden esetben czélhoz. Ugyanis a mióta a templomban való kihirdetésnek semmiféle jogi hatálya nincs, az eljegyzett párok mind ritkábban hirdettetik magukat egyházilag is. Az sem segít sok esetben, ha a lelkész, vagy megbizottja végignézi is az anyakönyvi hivatal hirdetési tábláját, mert újabban mind gyakoriabbak lesznek a hirdetés alól való felmentések. Maholnap odajutunk — különösen városi gyülekezetekben —, hogy a lelkész akkor látja legelőször a párt, » mikor a polgári hatóság előtt való aktust elvégezték és beállítanak a lelkészi hivatalba s jelentik, hogy esküdni jöttek. A polgári házasság megkötéséről szóló tanúsítványt bemutatják. Hiába forgatja a lelkész, abból ugyan a férfi és a nő nevénél többet meg nem tudhat! Még az sincs benne, hogy milyen vallásúak. Ha a nem református fél reformátusnak vallja is magát, azt is el kell hinnie, mert minden okiratuk benn van az anyakönyvvezetőségnél, úgy hogy ha akarnák, se mutathatnák meg. Ha különböző vallásúak, megkérdhetjük tőlük: kötöttek-e egyezséget a születendő gyermekek vallására vonatkozólag? Ha akarják, Őszintén megmondják; ha nem, letagadhatják. Néha azt felelik: abban állapodtak meg, hogy a gyermekek a mi vallásunkon legyenek. Mikor az erről szóló írást kérjük, akkor derül ki, hogy még azt se tudták, hogy ezt be kellett volna jelenteni valahol, mert ők csak maguk közt állapodtak meg. Lenne ugyan egy módja a reverzális felől való tudomásszerzésnek. Mikor esketés végett megjelennek a párok, valakit el kellene küldeni az anyakönyvi hivatalhoz, hogy nézze meg: nem adtak-e reverzálist? Ennek is több akadálya van. Ha a felek vasárnap déluián jönnek, a mint különösen városi helyeken szokták, hiába megy bárki a lelkészi hivataltól az anyakönyvi hivatalhoz: zárva találja. Ha olyankor menne is, a mikor hivatalos óra van, akkor se volna mindig eredményes az útja: az anyakönyvvezető nem köteles felvilágosítást adni ilyesmiről és — ha egyszer-máskor meg is mondaná — bizonyosan meg is tagadná sok esetben — különösen a más vallású lelkésszel szemben. Fizikai akadálya is lehet ennek az utánajárásnak: messze is lehet az anyakönyvi hivatal meg talán nincs is minden pillanatban alkalmas ember, a kit el lehetne küldeni. Végül — a feleket se lehet annyi ideig megvárakoztatni és nagyon vegyes érzelmekkel fogadnák, ha értesülnének várakoztatásuk okáról. Egyszer-máskor meg lehet tenni ilyesmit — a minthogy meg is tesszük —, de állandóan nem. Erre sokkal megfelelőbb megoldást kell találnunk. Ez a megoldás nem lehet más, mint az, hogy egyházi főhatóságaink