Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-23 / 25. szám

A protestáns liberalizmus kérdéséhez. IV. A protestantizmus azonban, mint a keresztyénség evangéliumi formája, nemcsak a felekezeti egyházakban s azoknak instituczióiban él s nemcsak ezekben kell élnie, hanem mint evangéliumi életelv kihat s ki kell hatnia a saját hívein kivül állókra, a tudományra, a társadalomra és az államra is. Az evangéliumi protestantizmus nem passzív kontempláczió, hanem aktiv élet, a mely hatásait kell hogy éreztesse a földi élet minden megnyilvánulásában. Működése arra irányul s arra kell irányulnia, hogy az evangéliumi lelki szabadság és az isteni törvényen alapuló emberi jogok szolgálatával, az evangéliumi szeretetnek és méltányosságnak a földi élet összes instituczióiba bevitelével az emberi fejlődést, a felvilágosodást, a társadalomnak és az államnak az istenországához közelebbhozását munkálja. Ebben a munkájában részint ellenfelekre, részint támogatókra talál. Ellenfelei a valláserkölcsi téren mindazok, a kik a lelket sötétségben, szolgaságban igyekeznek tartani, s a társadalmi és állami élet terén azok, a kik az emberi jogok és közszabadság érvényesülésének, az erkölcsi és anyagi jobblétre jutásnak akadályozói. Ezért mondottam már első czikkemben, hogy a protestantizmus más, mint liberális nem lehet, és hogy az örök és a mai emberiség evolucziójában a protestantizmus csak abban az irányban haladhat és dolgozhat, a mely felé az emberiség lelkiismereti és polgári szabadságának s ezekkel együtt boldogságának iránytűje mutat. Nem árt azonban, ha a mikor ellenfeleivel és támogatóival tisztába kiván jönni, gondosan és világos látással mérlegel a protestantizmus, mert a tévesen értelmezett liberalizmus könnyen ellenfélnek mutathatja a támogatót és támogatónak az ellenfelet! A protestantizmus nagyrabecsüli a tudományt. Teljes szabadságot is ad a léleknek a kutatásra és vizsgálódásra. Nem zárkózik el a tudományos kutatások és vizsgálódások eredményei elől sem. Ebből azonban még egyáltalán nem következik az, hogy mindenféle kutatás és vizsgálódás, a melyben az emberi lélek szabadsága dolgozik, módszerében és eredményeiben méltó arra, hogy ne csak szabadelvűnek neveztessék, de az evangéliumi protestantizmus támogatójának is tekinthető legyen. Én legalább úgy ítélek, hogy az olyan szabadelvű kutatás és vizsgálódás, a mely a bibliát illetőleg arra irányul, hogy benne ne csak az isteni es az emberi elemeket válassza külön, hanem emberévé tegye még az istenit is; — a mely a Krisztus életének, tanításainak s a keresztyén hit tételeinek vizsgálatánál nem a biztos történeti alapokat és az evangéliumi örök fundamentumokat keresi, hanem arra törekszik, hogy Krisztust é.< életét a legendák világába utalja, tanításait buddhista és más forrásokból vezesse le, a keresztyén hit alapvető tételeit pedig, zsidó vagy germán jogi formulázásoknak tekintve, megtagadja vagy csak eszmékké vékonyítva elpárologtassa; - s az olyan tudomány, a mely a természet vizsgálásánál és kutatásánál csak materiát vagy energiát keres, de azoknak alkotóját, ősforrását megtagadja s az ember lelke számára nem tud más helyet kijelölni, csak ezt a parányi sártekét és annak elröppenő idejét: ha szabadelvűnek nevezi is magát, még sem lehet támogatója az evangéliumi protestantizmusnak, hanem inkább ellensége. A protestantizmus küzd a lélek szabadságáért és az emberi jogokért, úgy a valláserkölcsi, mint a társadalmi és az állami élet terén. Ebből sem következik azonban az, hogy az evangéliumi protestantizmusnak mint liberális fegyverbarátot kellene keblére ölelnie minden olyan törekvést, a mely a liberalizmus nevét hangoztatva küzd, állítólag a lelkiismereti és a polgári szabadság kivívása érdekében. A lelkiismereti szabadság leghatalmasabb korlátozójának tekintjük, ugyebár, a klerikalizmust. Küzdünk is ellene, mint protestánsok. De küzdenek ellene mások is, főként a szabadkőművesek, a szabadgondolkodók és a szoeziáldemokraták. Az következik-e ebből, hogy tehát nekünk, evangéliumi protestánsoknak oda kell csatlakoznunk ezekhez és együtt harczolnunk velük mindaddig, a míg az ellenség meg nem semmisül? Az következnék, ha a szabadkőművesség, szabadgondolkodás és szocziáldemokráczia csak a lelkiismeretet megnyügöző klerikalizmus ellen küzdene. Illetve, jobban mondva, annak kellene következnie, hogy a harczban az evangéliumi protestantizmus vonja oldalára amazokat s legyen azoknak fővezére. A mikor azonban azt látjuk, hogy ezek, a magukat liberálisoknak nevező irányzatok nem mindig képesek helyes megkülönböztetést tenni vallás és klerikalizmus, római katholiczizmus és protestantizmus között és a klerikalizmus ellen való küzdelemben a gyereket is kiöntik a fürdővízzel, vagyis ellene támadnak minden egyháznak és a vallásos hit destruálására törekesznek, akkor minden liberalizmusunk daczára is komolyan mérlegelnünk kell azt a kérdést, hogy vájjon ezek, a magukat szintén liberálisoknak hirdető irányzatok csakugyan támogatóink-e vagy pedig ellenségeink! Mi protestánsok küzdünk az emberi jogokért és a közszabadságért is s ellenségei vagyunk minden társadalmi és állami zsarnokságnak és kizsákmányolásnak. Küzdenek azonban ezek ellen