Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

vándorlási probléma az egyház javára és érdekében nagyobb sikerrel legyen megoldható. A tervezet szerint minden két évben más, két-két, theológiát végzett ifjút, esetleg theol. tanárt vagy lelkészt küldenek ki Dél-Euró­pába a kivándorlás okainak a tanulmányozása czéljából. A kiküldötteknek kötelessége leend adatokat gyűjteni a kivándorlási zónákban lakó egyének családi, társadalmi és megélhetési viszonyaira vonatkozólag. A tanulmány­utazók összes költségeit, úti és ellátási díjait a presb. egyház zsinati pénztára fedezi. * Amerikai Magyar Református Egyesület. Nagysza­bású jótékonysági munkát végező (évi költségvetése mint­egy 25 ezer dollár), egyetemes szeretetintézményünk, mely, hál' Istennek, mindhárom egyházi árnyalat támo­gatását és teljes rokonszenvét bírja: az Amerikai Refor­mátus Egyesület még 1906-ban, fennállásának tíz éves jubileumi ünnepélyével kapcsolatban tervbe vette, ille­tőleg az akcziót megindította egy magyar református árvaház felállítására vonatkozólag. Fájdalom, már erre is szükség van új hazánkban. A gyári és bányaszeren­csétlenségek folyton szaporítják a gondviselő nélkül maradó magyar árvagyermekek számát. Sok szegény magyar gyermekről bizony csak az visel gondot, ki a liliomokat ruházza és a verebeket táplálja. Sok árva elpusz­tul a gondozó szeretet hiányában, még több elzüllik, vagy végképen el is tűnik. Sok gyermek, kinek magyar édes anya adott életet, idegen szeretet emlőjére kerül, hol elfelejtetik vele azt, hogy magyar vér folyik ereiben. De ha egy ilyen magyar árvaház nemzeti fontosságát nem néznők is, felállításának kötelezettsége alól még amúgy sem vonhatnók ki magunkat, ha Krisztus hívei­nek, a könyörülő szeretet egyháza tagjainak valljuk Tnagunkat. Áldott és jutalmazó munka felvenni a Krisz­tus kicsinyeinek gondját. Az együttérzés, a szereteti kö­zösség szellemének erősítésére, a nemes keresztyén munka végzésére alkalmat nyújtó feladatként áll előttünk ez árvaház megvalósításának eszméje. Az Egyesület ezer dollárt szavazott meg ez igazán nemes czélra. Az árva­házi alap ez idő szerint mintégy 2500 dollár. Minden bizonnyal szép és nemes dolog volna, ha hazai egyete­mes egyházunk ily intézmény megvalósításához jobbját nyújtaná. * Az amerikai felekezetek népessége. Mindig esemény­számba megy az amerikai egyházi és különösen a hiva­talos egyházi világban, midőn dr. Carrol new-yorki lap­szerkesztő, kiváló statisztikus kiadja évkönyveit az amerikai egyházak állapotáról. Megfigyelésre és elmélkedésre anya­got adók a vaskos kötetnek következő adatai: Lélekszám az egyes felekezetek kebelében 1911-ben a róm. katho­likusoknál 12,575,085 (beleszámítva a gyermekeket), a methodistáknál: 6.819,660, a baptistáknál: 5.634,565, a lutheránusoknál: 5.289,897, a presbiteriánok : 2.006,135, az episkopalisták: 956,930, a reformátusok (holland és német): 653,938, a mormonok: 400,650 (csupán úr­vacsorával élők). Az egyesült testvérek, az adventisták s mintegy 10 kisebbrendű protestáns felekezet összitett lélekszáma egy millió körül van. Az E.-Álllamok 90 millió főnyi lakossága közül egyházhoz való tartozandóságot vallott 36 millió 836,190 egyén. Ha ehhez hozzá vesszük és számítjuk a gyermekek és vasárnapi iskolába járók, hozzávetőlegesen 10 millióra tehető számát, akkor meg­állapíthatjuk, hogy az E.-Államok lakosságának a fele tényleg az egyházi kötelékeken belül van. Az egyházi tagsági tiszta szaporodás az 1911-ik évben: 594,366, vagyis I és 7 /1 0 százalék. A mult év folyamán 2800 új egyházközség alakult az E.-Államok területén ós 4327 lelkész ordináltatott. Az Unió területén ez idő szerint 213,706 egyház van és az ezen egyházak köré csopor­tosult közel 36 millió lelket 169,673 lelkipásztor gon­dozza. A róm. katholiczizmus viszonya a protestantizmus­hoz még mindig a régi arányban van, nevezetesen 1: 3-hoz. * Amerikai bőkezűség. Az amerikai református egyház lancasteri főiskolájának könyvtári kibővítésére Carnegie András, az aczélkirály, 37 ezer dollárt adományozott. Ugyancsak a ref. egyház ezen iskolájának elöljárósága több mint egy év óta fáradozik egy új, fél millió forin­tos alap összehozásán, mely terv sikerülte esetén az intézet összes tanárai a Rockefeller-féle nagyszerű nyug­díj-alapítvány élvezői közé vétetnek fel. * Isten dicsőségére való adakozások. Az amerikai pro­testáns felekezetek tagjai a mult év folyamán 105 millió dollárt adtak önkéntesen egyházi, vallásos czélokra. Ezzel szemben a róm. katholikusok áldozatkészsége egyházi intézményeik fenntartása iránt 13 millió dollár letevésé­ben merült ki. A lutheránusok hivatalos lapja erre azt jegyzi meg, hogy tartsuk e két számot emlékezetben arra az esetre, ha valaki előttünk azzal hozakodnék elő, hogy a róm. katholikusok erősebb egy házias érzületűek és jobban szeretnek templomra adakozni, mint a protes­tánsok ! Harsányi Sándor, homesteadi és vidéki ref. lelkész. IRODALOM. Értesítés. „Vigasztaló igazságok és igaz vigaszta­lások" czím alatt kiadott temetési beszédeim megmaradt példányait a könyvárusi forgalomból visszavonom és árúba bocsátom. A befolyó összeg felét a Kálvineumnak szántam. A könyv ára fűzve 3 kor., kötve 5 kor. Segéd­lelkész testvéreimnek a könyvet féláron küldöm. (Buda­pest, II., Szilágyi Uezső-tér 3.) Haypál Benő, ref. leik. EGYHÁZ. Lelkészválasztás. A tekeházai ref. gyülekezet BenkÖ Viktor tiszapolgári h. lelkészt választotta meg lelkipász­torául.

Next

/
Thumbnails
Contents