Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-21 / 3. szám

A tiszántúli egyházkerület itt oly kérdésben mon­dott ki döntő szót, a melyben csak előterjesztés joga illette s megfosztotta ezáltal az egyetemes konventet attól a jogától, hogy a debreezeni főiskola feladása vagy fentartása felől, kényszerköriilmények nélkül, tisztán az egyetemes egyház nagy érdekeit szem előtt tartó elvi okok alapján határozzon. Avagy így fog-e határozni a konvent a történtek s különösen az egyetemi törvény meghozatala ntán ? Tudom, hogy szavam gyenge, hogy a körülmények kényszerén változtasson; de azért mégis szót emeltem. Ez a lap nem egyszer kifogásolta a konvent hatásköré­nek praeter legem való kiterjesztését és a túlzásba vitt központosítás veszedelmeit; épen ezért azt parancsolja a méltányosság érzete, hogy a mikor legfőbb tanügyi hatóságunk törvényes hatásköre szenvedett csorbát, azt se hagyja szó nélkül, legalább az én igénytelen felszó­lalásom közlésével.* Igénytelen észrevételemre abban a biztos tudatban hívom fel az egyetemes konvent elnökeinek figyelmét, hogy részemről elég volt az elkövetett hibára rámutat­nom, az orvoslás módját majd megtalálja az ő nagy tu­dásuk, tapasztalatuk és tapintatuk. így legyen ! ISKOLAÜGY. Pedagógia és politika. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület közgyű­lésén nagy érdekű előadást tartott dr. Imre Sándor, a budapesti polgáriskolai tanítóképző-intézet tanára. Elő­adásában a pedagógia és politika kapcsolatát fejtegette. Az előadás most könyvalakban is megjelent. Szerzőnek ez az előadása nem is első ilyen irányú munkája. La­punkban nemrégen méltattuk A nevelés sorsa és a szo­czializmus cz. nagy tanulmányát, mely az iskolai nevelés lehetőségéről elmélkedett s a szoczialisták nézeteit ismer­tette a nevelésről. A nevelés politikum, a nevelés politikai hatalom. Ennek a régi, ele mindig újnak látszó mondásnak igaz­ságát a figyelmesen szemlélő tanító, kivált napjainkban, nagyon is megérezheti. A tanítóság küzdelmei ma igen hangos szóval kiáltanak bele a forrongó kor zajába. Igaz, nem csupán a tanítók társadalma tárja fel bajait, tárgyalja törekvéseit; nemcsak a tanítók kísérlik meg­nyerni törekvéseikhez a hatalmon levőket; de úgy lát­juk, hogy a tanítók mozgalmait mégis megkülönböztető érdeklődéssel nézi a társadalom. De nem csupán figye­lemmel kíséri, hanem mint valami nagyszerű párosvias­kodásnál, helyeslő avagy gáncsoló közbeszólásaival biz­* A felszólalásnak természetesen helyet adunk, mert ha ki­fogásoltuk a konvent hatáskörének praeter legem kiterjesztését, a törvényes hatáskör csorbítását sem hagyhatjuk hasonló kifogásolás nélkül, habár tudjuk is, hogy e felszólalás közlése nem fogja kel­lemesen érinteni a tiszántúli kerületet. Szerk. tatja és tüzeli a tanítókat, úgy a napisajtóban, mint a politikai szószékeken. Helyeslik vagy gáncsolják; de mindig a szerint, a mint a tanítóság törekvései egyezők vagy ellenkezők az ő politikai czéljaikkal. Ha igen, akkor helyeslik a tanítóság mozgalmát, sőt politikai hatalmukat is latba vetik törekvéseik diadalra juttatása érdekében. A másik fél meg azt mondja ilyenkor, hogy a tanító ne politizáljon, hanem tanítson. így azután a tanítóságnak eredetileg nem politikai czélzatú törekvései is könnyen a politikai szempontok irányítása alá esnek, mert a ta­nítók belátják, hogy a mai kiéleződött politikai állapotok között csakis politikai állásfoglalás révén szerezhetnek maguknak és törekvéseiknek társakat, még akkor is, ha nem anyagi vagy talán hatalmi kérdésről, hanem szoro­sabb értelemben vett pedagógiai irányeszmókről van szó. Látjuk, hogy a politikai küzdelmek lángolása és elfaju­lása a tárgyilagos nevelői gondolkozásra és munkásságra rendkívül káros hatást gyakorol. Ezt a káros hatást csak azzal tudja a tanítóság ellensúlyozni, ha közülök minél többen belátják azt, hogy a nevelés egészen külön, ön­álló, a maga törvényei szerint érvényesülő hatalom tar­tozik lenni; különben csak kihasznált és nemsokára félre­dobott eszközzé válik. Lehet-e a tanító embernek a napi politikában részt­vennie s mi módon szabad, lehet vagy kell érvényesülnie a politikának a nevelésben, a pedagógiának a politiká­ban ? Erre a kérdésre válaszol a tanulmány s írója arra a következtetésre jut, hogy a nevelés egyenes befolyá­solásáról ma egyik politikai áramlat sem mondhat le, de annál fontosabb, hogy a tanítóság a maga tisztán peda­gógiai hivatását ne pártpolitikai, hanem pedagógiai elvek szerint teljesítse. Imre Sándor a tanítói hivatás parancs­szavának tartja, hogy a tanítók korunk ütköző áramlatai­ból lehetőleg mindent igyekezzenek lényegében megérteni, hogy a forrongások okát, az irányok különbözőségét megértetni tudják tanítványaikkal is. De hivatásuk tiltja, hogy nevelni akarva, pártharezokban legyenek részesek, mert igaza van Eötvösnek, amikor ezt mondja: „A ki maga is részt vesz a harezban, annyira el van foglalva közvetlen elleneivel, hogy az egész csatatért be nem láthatja". A nevelőnek az a kötelessége, hogy pártokon felül emelkedő politikai gondolkodásra törekedjék. A tár­gyiasságra való törekvés meggátolja, hogy az általa nyújtott korszerű nevelés egyoldalú legyen. Meggátolja azzal, hogy a napi vitás kérdéseket nem engedi valamely szempontból tárgyalni, mert az iskola semmi tekintetben sem lehet hareztér. A tanulmány rámutat arra, hogy az elemi iskolában semmi ilyennek nincs helye, mert ott a gyermeknek csak tényekre van szüksége; az Őt érdeklő problémák teljes­séggel nem politikai természetűek. Ott a tárgyiasságra való törekvés épen abban nyilatkozik, hogy nem adunk át valóságként semmit, a mi nem az s így a növendék gondolkodását megköti. A magasabb iskolákban pedig abban van a tárgyiasságra való törekvés, hogy az egyes tárgyak körében megismertetjük a most vitás kérdések

Next

/
Thumbnails
Contents