Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-16 / 24. szám
Eddig ennek első részei, egy „genetikus valláspszikhológia" és „az ethika rendszere" (részben) megjelentek. Természetes, hogy mindenkit, a ki e mű iránt érdeklődik, nagyon érdekel az a kérdés, mikép fog szerző műve további {eddig még meg nem jelent) részeiben továbbhaladni. Erre ad maga a szerző feleletet folyóiratunknak két számában. Egy másik nevezetes rendszeres theol. mű, melyet az utolsó év nekünk hozott, Schlcitter dogmatikája: „Das christliche Dogma". És a folyóirat olvasóinak alkalmuk volt e művel igen hamar megismerkedniük Grützmaeher rostocki tanárnak igen finom, szép ismertetésében. Még több czikket említhetnék, pl. Korner meisseni dómprédikátorét a reformátorok liturgikájáról, Heinzelniann göttingeni magántanárét a vallás lényegéről Krisztus keresztje világításában, DunJcmann-ét a vallás szükségességéről stb. stb. De legyen elég ennyi. Azt hiszem, a szíves olvasó úgy is meggyőződött folyóiratunk tartalmának gazdagságáról, tudományos színvonaláról, időszerű voltáról. A következő évfolyamban is —a kiadó jelentése szerint — érdekes czikkek fognak megjelenni, pl. Heilstatsache und Heilstatsachen, Das Weltproblem, Die sitt]. Ideale der Gegenwart und die Etliik Jesu, Die Auferstehung Jesu stb. Azért jó lelkiismerettel ajánlhatjuk ez a folyóiratot olvasóink figyelmébe, ha jó, hasznos, tudományos theol. folyóiratot akarnak járatni, melynek czikkeiből hitükben való megerősítést s meggyőződésük megszilárdítását akarják meríteni. Lie. Heinrich Scholz (Privatdocent in Berlin) : Glaube und Ungalube in der WeHgesehickte. Ein Kommentár zu Augustins de civitate dei. -— Leipzig J. C. Hinrichssche Buchhandlimg. 1911. (VIII. és 244 I. 8°) Ára 6 mk. Fentidézett mű, mint már czíme is mutatja, Augustinus nagyhírű könyvével, a „de civitate dei "-vei foglalkozik. Szerző különösen a mű pontos analízisére törekszik s így írt, mint könyve czíme is jelzi, kommentárt hozzá. A könyv Harnack professzor egyháztörténeti szemináriumában való dolgozás gyümölcse s így igen jó bizonyítvány az .ott végzett munka komolyságáról. A szerző azt hangoztatja, hogy Augustinus műve tulajdonképen a keresztyénség igazságának bizonyítása a hitnek és hitetlenségnek a világtörténetben lejátszódó egymás elleni küzdelme feltüntetése alakjában. A függelékben pedig egy igen érdekes adalék foglaltatik a misztika és a theológia történetéhez, a fruitio dei-ről szóló exkurzus. A kik eme tárgyak vagy általában Augustinus iránt érdeklődnek, azoknak a könyvet melegen ajánljuk. Rex,. BELFÖLD. Vegyesházassági statisztika. A m. kir. középponti statisztikai hivatal havi közleményei szerint 1911. évi április havában Magyarországon összesen 7206 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 1344 (%-ban 18'65). Tiszta ág. h. ev. házasság 676. ref. 1398. A gyermekek vallására vonatkozólag összesen 321 megegyezés létesült, 147 az apa és 174 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. A róm. kath. egyház javára 160, görög kath. 11, ref. 108, ág. h. ev, 34, gör. kel. 5, az izraelita hitfelekezet javára 3. Horvát-Szlavonországokban f. óv április havában 432 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 14 (%-ban 3'24). Tiszta ág. h. ev. házasság 19, ref. 5. A gyermekek vallására vonatkozólag összesen 5 megegyezés létesült, mind az 5 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. A róm. kath. egyház javára 4, ág. h. ev. 1. Az ág. h. ev. egyház vesztesége a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon a 236 vegyesházasságnál létesült 72 megegyezésből 16. Horvát-Szlavonországokban két ilyen vegyesházasságnál létesült egy megegyezésből nyeresége az ev. egyháznak 1. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon a 128 vegyesházasságnál megegyezés nem létesült. A magyar birodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége április havában 18. A reform, egyház vesztesége a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon az 550 vegyesházasságnál létesült 164 megegyezésből (levonva a nyereség-veszteséget) : 8. Horvát-Szlavonországokban egy ilyen vegyesházasságnál megegyezés nem létesült. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon a 257 vegyesházasságnál létesült 39 megegyezésből nyeresége: 21. Horvát-Szlavonországokban egy ilyen vegyesházasságnál megegyezés nem létesült. A magyarbirodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes nyeresége április havában : 11. Május havában Magyarországon összesen 14.624 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság: 1882 (%-ban : 12"87). Tiszta ág. h. ev. házasság 718, ref. 1815. A gyermekek vallására vonatkozólag összesen 550 megegyezés létesült, 244 az apa, 306 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. A róm. kath. egyház javára 282, gör. kath. 31, ref. 163, ág. h. ev. 56, gör. kel. 12, unit. —, izraelita hitfelekezet javára 1, baptista 1. Horvát-Szlavonországokban május havában 1299 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 38 (%-ban 2'93). Tiszta ág. h. ev. házasság 22, ref. 7. A gyermekek vallására vonatkozólag összesen 12 megegyezés létesült 6 az apa és 6 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. A róm. kath. egyház javára. 11, ref. 1. Az ág. h. ev. egyház vesztesége a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon a 286 vegyesházasságnál létesült 118 megegyezésből 18. Horvát-Szlavonországokban a 6 vegyesházasságnál létesült 2 megegyezésből vesztesége 2. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon a 137 vegyesházasságnál létesült 19 megegyezésből vesztesége 7. Horvát-Szlavonországokban 2 ilyen vegyesházasságnál megegyezés nem létesült. A Magyarbirodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége május havában 27.