Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-26 / 21. szám

A külföldi levéltárak levelei közül Beregszászy István hanvai lelkésznek Bern levéltárában őrzött levele hívja fel az olvasó érdeklődését. A levél czíme: „Hanvai predikátornénak, igaz hitvestársamnak, illendő becsülettel adassék". „Hosszas nyomorúságos szomorúságunk után egymásnak látásával, ha Istennek kedves — igy kezdődik a levél — örvendeztessen meg bennünket édes igaz hitvestársam és édes árváimnak gondviselője!" Elmondja Beregszászy István, minő állapotban találta Bukkariban a foglyokat. „Kállay István komám uram olyan kínban volt, hogy gazdámmal hajót fogadván, hozzájuk mentünk. Bemenvén a hajóba, megölelt ugyan szegény komám, de a szájának rothadása és azon rothadás miatt fogainak kihullásuk miatt, nekem egy szót is értelmesen nem szólhatott. így azért akkor magát ott hagyván, a négyet vitettem a derék városba, éjszaka aztán késő mentünk idvezült Kállay uramért, ki nem birván semmi tagjait, Istenfélő gazdám az ölébe vitte más hajóba s így bevivén a derék városba, ott is ölében vitte fel a palotára és így pünkösd első napján reggel 8 óra tájban boldogul az ő Uráért, az Úrban meghalt, kit másnap meghalt egy tengerszigetben a szokás szerint eltemettettenek ..." „Igaz hitvestársam. Mi heten voltunk a kapuvári tömlöczben, csak hárman maradtunk, Sárváron is heten voltak . . . azokból is három maradt . . . Köszöntöm az Úrban az egész hanvai szentgyülekezetet, az odatartozó megyékkel együtt... Idvezült Kállay uram megmaradott özvegyével közöljed ezen levelemet édes atyámfia! és valamennyi levelemet vetted eleitől fogva, híven megtartsad, jövendőben ne láttassam vádoltatni, hogy énnékem csak magamra és nem másra is volt gondom és gondviselésem. Isten legyen veletek tőlem régen elvált házam népe! Adja a jó Isten, hogy még ez életben láthassak testi szemeimmel. Ámen. írtam Velenczében anno Domini 1676. 30. Maii. Az Úr Jézus nevéért sokat szenvedett igaz hites férjed." Az „Adattár" kerekszámmal 100 eredeti oklevelet tartalmaz, a melyeknek a Bodleian-könyvtárból való részét Pongrácz József, a bécsi állami levéltárból való részét pedig Récsey Viktor szívességéből közli Thury Etele. Áttekintésük arról győz meg, hogy azokat figyelmen kivül nem hagyhatja kit a XVII. századnak eme drámai mozgalmakban gazdag eseményei érdekelnak. Es ki cl kit ezek nem érdekelnének? Minden igazi derekasság csudálatosan dús termő erővel hat. A gályarabok küzdelmeiből, vértanúságából időtlen időkig erőt kell merítenünk. A kötet ára 5 korona. Sajnálatos dolog, hogy a Tört. Társulat is beszüntette az adattárt s hogy ennek következtében dr. Thury Etele összes idevonatkozó gyűjteményét a maga egészében még ennek segélyével sem adhatta ki ez idő szerint, mert a szóban levő és most megjelent okleveleken kivül a fáradhatatlan professzor tömérdek egykorú oklevelet gyűjtött. Ott vannak fiókjában. Erősen hisszük, hogy rövid időn belül ezek is megjelennek. Dr. Prmsinszky Pál. BELFÖLD. Falusi levél. Tisztelt Szerkesztő Úr! Bárkinek nevéhez fűződik is a gondolat, hogy parókhiális könyvtár létesíttessék, a gondolat megvalósítása kimondhatatlan nagy szolgálatot tett a református lelkészi karnak s általa az anyaszentegyháznak. Kedves Szerkesztő Uram! Ott fenn a fővárosban nem hiszem, hogy el tudja képzelni a falusi életet. Röviden abban summázódik az össze, hogy egy évben 365 napot tölt el a falusi ember szabad levegőn, teljes szabadságban. Ebből néhány nap esik kedves kötelességül a vasárnapi funkcziókra, a melyek szinte kívánatosak a a foglalkozás és munka iránt érzőszervekkel bírókra. De a hétköznapok! Tavasszal kerti munka, mezei munkák stb. valósággal a semmittevés takarói, mert ezeket a munkákat úgy is teteti inkább az ember, mint teszi, és ha ezeknek is szünete van, ugyan mi is volna a teendő ? (Félre ne értsen Szerkesztő Uram, mintha ez csakugyan így volna mindenütt. Csak tréfás színezése a lényegében igaz valóságnak!) A felelet az volna ugyebár: ott a lélek művelése Erre adatott nékünk falusi papoknak egy évben a 365 nap ! Ehhez pedig épen úgy mező kell, mint a nyájnak a legelésre, a hol tápláló füvet, enyhítő patakot, csermelyt és külső viszontagság ellen oltalmat lel a lélek. Ez a mező pedig a keresztyén tudomány mezeje: a könyvtár. Igen, de ez még az akadémiai évek szorgalmából, a nagy óvatosságtól hajtva, a prédikáczió-irodalom mohó beszerzéséből képződött csak, lévén nekünk prédikácziókra szükségünk, tehát abból kellett gondoskodni a megfelelő anyagról! Érettebb fejjel ezek forrása hamar ízetlennek bizonyul ós kiszárad. Kevés az abszolút becsű, színvonalon álló, klasszikus erejű munka. Újak szerzése? Ez a mai kongruás viszonyok között csak ábránd marad. Adósságra nem mer az ember hozatni, mert az új idők új szükségleteket teremtenek (a rendelkezési alap is, azt hiszem, kimerült, nem is erre rendeltetett) és mindezeknek megfelelni mindenféleképen lehetetlen. No, itt a parókhiális könyvtár! Kénytelen hát az ember ezekkel a komoly dolgokkal szórakozni és így csillapítani lelke szomját. És ezt meg is nyerheti, ha odaadással fog neki a parókhiális könyvtár által kiadott: Kálvin Institutiojához. Ez a két hatalmas kötet a minden könyvek könyvének, a bibliának a világirodalomban megjelent magyarázatai között az egyedüli mű, a mely reánk református theológusukra nézve a legfontosabb.