Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-19 / 20. szám

A kéznél levő adatokat olvasva, kétségtelen, hogy mindenkinek más és más jelenség ragadja meg a figyelmét, de az első pillanatra a derék Zaffius Miklós velenczei orvosnak hathatós munkája, a svájczi városok áldozatkészsége és az osztrák hollandi követnek tudósításai domborodnak ki az oklevelekből mint olyanok, a melyek a fejleményekre s a hitvallók későbbi sorsára első sorban befolyással vannak. Zaffius egészen beleveti magát a munkába. Levelei, tudósításai, kérései megrázok, sürgetők. Az a levél pl., a melyet 1675. szeptember 14-én intéz a zürichi lelkészekhez, különösen figyelemreméltó. „Nézzetek csak — így szól a zürichi lelkipásztorokhoz —, van-e ilyen fájdalom, mint ez a fájdalom! A mellékelt iratból, a melyet nekem a szánalomraméltó, lesújtott pásztorok Triesztből ide küldtek volt, láthatjátok sorsukat és tanuljátok meg, milyen ama dühöngő püspökök, bírák és jezsuiták eljárása. Semmi kétségem afelől, hogy úgy a pásztorok nyomorult és siralmas állapota, mint a magyar egyházak helyzete titeket borzalommal tölt el. Ébredjetek fel őrállók, hallván a harczi riadót, a mely titeket küzdelemre szólít az Úrért! Nekem (nem is tudom, hogy tudták meg nevemet és lakóhelyemet) a hajam égnek állott, szólani alig tudtam, mikor azt az írást olvastam." „Haladéktalanul mozgásba hoztam minden követ, hogy segélyt nyerjenek a nyomorultak, mert a halogatás veszéllyel járt. Fáradhatatlanul izzadtam éjjel-nappal, szent lévén az ügy s jóllehet több akadály merült fel, legyőztem azokat. A német kereskedők között, a kik jobbára ágostai vallásúak, az Istennek útmutatására és kegyelméből anynyit keresztülvittem, hogy egy összeget a szegények felszabadítására lefizettek . . ., ezek az istenfélő készséges emberek azonban azt mondják, hogy a mennyiben nagyobb a református lelkipásztoroknak a száma, mint az ágostaiaké, nem roskadhatnak össze ők maguk az ilyen nagy teher alatt, méltó és igazságos, hogy a nagy és kegyes munkának a keresztülvitelére mindenfelé az egész református egyházban gyűjtést kezdjünk, a miből necsak a nápolyi foglyokat kiváltsuk, hanem az ő költségüket is részben visszatérítsük, a melyet ők készséggel bocsátották rendelkezésünkre, mert a veszedelem a lehető legnyilvánvalóbb volt . . ., ez az, a mit nektek akartam kötelességszerűleg barátságos kebletekre önteni." A röviden és kivonatosan érintett fölhívás nem volt pusztában kiáltott szó. Hathatós munka indult meg a kis alpesi hazában. Alig tudja a kálvinista magyar ember az idevonatkozó tudósításokat, leveleket megilletődés nélkül olvasni. Szeptember 27-én (1675) Waser Gáspár a zürichi főtemplom lelkésze az ügyben megkeresi a városi tanácsot s már október első napjaiban jönnek a válaszok: a gyűjtést meg kell kezdeni. Chur város polgármestere és tanácsa (okt. 5.) Schaffhausen elüljárósága (okt. 6.), Mühlhausen (okt. 7.), Glarus, fíiel (okt. 7.), Appenzell (okt. 11.), Basel (okt. 18.), Genf (1676. jan. 25.) készeknek nyilatkoznak az áldozatra, hogy megkönnyítsék „Krisztus szegény tagjainak" sorsát. Ez utóbbi azzal a jó (habár csak fentartással közölt) hírrel is jön, hogy az angol király és Hollandia is hajlandó magát a gályarabok érdekében közbevetni. E könyvismertetés kerete nem engedi meg, hogy a jövő-menő levelek részleteibe bocsátkozzunk, pedig épen e részletekben vannak a magukban véve talán csekélynek látszó, de jellemző dolgok. Azt azonban nem lehet megemlítés nélkül hagyni, hogy a gyűjtés eredményes volt. Magában Zürichben 2703 forint 7 schilling 9 fillér, Genfben 1800 frt gyűlt össze, de legelői járt az áldozatkészségben a kis St.-Gallén, mely 1108 forint és 32 schillinggel járult a magyar gályarabok megváltásához. Svájczban a jelzett czélra összesen 14,411 forint 15 schilling és 3 fillért áldoztak a református egyházak hívei mártír hitfeleink ós honfitársaink megszabadítására (1. a LXVI1. oklevelet). Zaffius Miklós doktornak tevékenysége és a svájczi városok nemes áldozatkészsége mellett a szóban lévő Adattárnak amaz okmányai vonják magukra a figyelmet, a melyek Hollandiának állásfoglalására vonatkoznak. Míg Zaffius Miklós a svájczi városokat kereste fel, azok segítségét kérte, a gályarabok sorsa másutt is, különösen Hollandiában mély rokonszenvet, majd pedig elkeseredést ébresztett, a mely mihamar külsőleg is megnyilatkozván, a kisebbségben lévő pápistákra nézve hovatovább kellemetlen helyzetet teremtett. Krampich osztrák diplomata sietett tájékoztatni a bécsi udvart: Utrechtben a r. katholikusok istentiszteletét több ízben megzavarták, valami magyar gályarabnak a levelét emlegetik, azt kinyomatják stb. A baj nagy lehetett, mert Krampich még ugyanabban a hónapban (okt.) újabb felterjesztést tesz a császári kormányhoz, a melyben a már előbbi jelentésre hivatkozva, kiemeli „a sok keserűséget", a mely ott uralkodik s a mely az embereket a r. katholikus papokkal szemben megtorlásra ingerli. Azt mondja, hogy egy városból a „Patres societatis" kiűzettek. „Nekem — így szól Krampich — a nevezett papok ázt mondják, hogy a református részen levő barátaiktól nyert értesülésük szerint, e sérelmeket a Magyarországból száműzött prédikátorok miatt kell elszenvedniök." Alig néhány nap múlva már újabb felterjesztés megy Bécsbe : hollandus világiak és egyháziak egyaránt abban a nézetben vannak, hogy a hollandiai róm. katholikusok állapotának javulása a bécsi kormánynak a gályarabok irányában a közel jövőben tanúsítandó magatartásától függ. E ponton lép előtérbe Bruyninx Henrik, a szövetséges hollandi rendek bécsi nagykövetének diplomácziai működése, a ki erővel teljes emlékiratot dolgozván ki, azt illetékes helyen benyújtotta. Az emlékiratnak már a czíme is magára vonja a figyelmet: Veritas et innocentia nuda et perspicua. • (Folyt, köv.) l)r. Pruzsinszky Pál.