Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

A föltoluló köny elhomályosítja szememet; a toll nehézzé válik kezemben, mikor e sorokat írom, a miket az ő emlékének akarok szentelni . . . A tanártársak gyászjelentése azt mondja róla — az írás szavait idézve: Bizony ez ember igaz vala! Én úgy érzem, hogy ő több volt ennél: igazi jó ember volt. Zalaegerszegi Szalay Gyula 1855 április 12-én született Nagykőrösön, régi nemesi családból. Gyermekkora idején szülei tanyán laktak s ez volt az oka, hogy csak későn kezdte meg tanulmányait s csak 13 éves korában, 1868-ban lépett a gimnáziumba. Ez azonban csak előnyére vált, mert így a fejlettebb eszű fiú sokkal könnyebben fogta föl a tárgyakat, mint ifjabb társai s minthogy jeles tehetségével kiváló szorgalom párosult: az összes gimnáziumi osztályokat kitűnő eredménnyel végezte el s ugyanígy tette le az érettségi vizsgát is 1876-ban. Hajlama a tanári pályára vonzotta s a budapesti tudományegyetem bölcsészeti szakára iratkozott be, a hol Bartalnak, Télfynek, Thewrewk Emilnek, Lubrichnak és Greguss Ágostnak volt kedvt lt hallgatója s a tanárképzőintézetnek ösztöndíjas növendéke. Az akkor még három éves tanfolyamot elvégezvén, miután a tanári alapvizsgát dicséretes eredménnyel tette le, Tasnádi Szűts Lajos tiszavárkonyi földbirtokos fiainak nevelését vállalta el. Alig egy évi nevelősködés után a nagykőrösi ref. főgimnázium hívta meg a Deák József nyugalomba vonulásával megüresedett tanszékre helyettes tanárul, s így az alma mater, a mely 1876-ban bocsátotta szárnyaira, négy év elmultával mint tanárt fogadta vissza falai közé. Kiváló buzgóság, a tanári hivatás iránt való meleg lelkesedés, jeles pedagógiai képzettség irányították a fiatal tanár működését, s ezek méltánylásával, midőn időközben 1882 deczember havában a tanári oklevelet dicséretes eredménnyel megszerezte, a fenntartó testület, pályázat mellőzésével, egyhangúlag választotta őt meg rendes tanárrá. Ugyanezen kiváló tulajdonságok irányították működését mint rendes tanárét is, s e mellett minden alkalmat felhasznált ismeretei gyarapítására, önmaga továbbképzésére. 1889-ben, a világkiállítás alkalmából, Turint útba ejtve, Párisba ment, s franczia nyelvtudását így is tökéletesítve, már a következő iskolai évtől kezdve teljesen díjtalanul tanította iskolánk növendékei közül az önként vállalkozóknak, három tanfolyamban, heti 6 órán át a franczia nyelvet, s folytatta ezt állandóan 20 éven át, később is csak 2—2 koronát szedve a tanulóktól a segélyegyesület javára. 1893-ban résztvett saját költségén a hazai középiskolák classica philologiai tanárai részére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által rendezett görögországi tanulmányúiban s meglátogatta Athént, Konstantinápolyt, s gazdag tapasztalatokkal, bő ismeretekkel, de egyszersmind súlyos betegség csirájával tért haza, s alig hogy hazaérkezett, ágynak esett s heteken keresztül élet-halál között lebegett. De a fiatal, életerős természet győzedelmeskedett a betegségen s november elején már újult erővel s a régi lelkesedéssel kezdhette meg tanári működését. E kiváló tulajdonságokat s az ezekkel elért szép sikert kívánta méltányolni a tanári testület, mikor 1902-ben, az intézet régi, érdemes igazgatójának: Ádám Gerzson királyi tanácsosnak s a hivatásában őt követő s az igazgatói állást az iskolai év végéig betöltő Mészöly Gáspár nyugalomba vonulásával, egyhangúlag őt ajánlotta az igazgatói állásra, s a fenntartó testület is Őt tisztelte meg azzal. Mint igazgatónak legelső teendője volt régi kedves eszméjének az ifjúsági segélyegyletnek megvalósítása. Már 1897-ben kezdte meg a gyűjtést ennek alapjára, oly módön, hogy a franczia nyelv tanításáért a növendékek által fizetett csekély díjat e czélra adta. Ehhez járultak az ifjúság által rendezett mulatságok jövedelmei s egyes kegyes adakozók adományai, úgy, hogy 1903. jan. 1-én az alaptőke 3344 korona volt. A kibocsátott gyűjtőiveken oly szépen folytak az adakozások, hogy az egyesület már április 26-án megalakulhatott 8725 kor. tőkével s már a következő iskolai évben megkezdhette áldásos működését. Az ő szeretetteljes gondozása mellett folyton gyarapodott az egyesület, s alig 9 év múlva, a mult iskolai óv végén, tőkéje majdnem 18 ezer koronára emelkedett s ez évben már 83 tanuló között osztott ki 826 darab tankönyvet több mint 1800 korona értékben s ezenfelül tandíjfizetéssel, gyógyszerrel, ruhával, lakásbórrel stb. 44 tanulót segélyezett 478 koronával. Valóban Szalay Gyula méltó emléket állított ebben az egyesületben az ő nagy szívének, melynek jóságát ezeken kivül is annyi hálás tanítvány dicséri, a kiket ö maga segélyezett. Mint igazgató, részt vett az egyházkerületi tanügyi bizottsági és közgyűléseken s a kiknek csak alkalma volt itt vele érintkezni, mind megszerették a szerény, de tartalmas és értékes férfiút, a kiről a pár év óta tartott igazgatói értekezleteken őt megismerő társai is mindig a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Tanártársaival szemben nem volt fölényes hivatalvezető. Igazi pedagógiai tapintattal és szeretettel igyekezett őket irányítani és a mi a legfőbb, a saját példájával. A szigorú kötelességteljesítés igazi példányképe volt ő, s ha valamelyikünk kötelességérzete olykor-olykor meglazult: elég volt csak az ő kötelességtudására gondolnunk, hogy megszégyenülve igyekezzünk kipótolni az elmulasztottat. A mult óv őszén kezdett betegeskedni; többször panaszkodott gyomorbajról, szívszorulásról. De kötelességérzete most sem engedte pihenni. Pár héttel ezelőtt, a kik legközelebb álltunk hozzá, arra igyekeztünk rávenni, hogy legalább a karácsonyi szünidőt használja fel üdülésre, menjen Abbáziába. De ő csak szokott jóságos mosolyával felelte, hogy nem lehet, mert sok a dolog, hiszen itt lesz a pótló érettségi is.