Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-24 / 12. szám

tekkel semmi szerves, semmi függési viszonyban nem levő kollégiumainak kormányzó testületében ma már helyet ad az egyházközség vezetőségének (lelkészeknek): addig a legalkotmányosabb tiszántúli kerület az alkotmányos útat e nagyfontosságú kérdésben mellőzni megengedhetőnek ítélte. Mint fentebb kifejezést adtam annak a nézetemnek : a magyar kormánynál nem ment máról holnapra annak eldöntése, hogy Debreczenben egyetemet szervez; tehát a tiszántúli kerület e ponton nem volt kényszerhelyzet elé állítva; bőségesen lett volna ideje a kerületnek az alkotmányos út megtartására. Es ez lett volna az egyházi szervezet összes szerveinek, tehát 1. az egyházközségeknek, 2. az egyházmegyéknek megkérdezése, nyilatkozattételre felhívása. Tételes törvénnyel — az igaz — ezt a követelést nem támogathatjuk. De alkotmányunk szellemével, a dolog természetével igen is. Hiszen csak könnyű megérteni, hogy ha a presbitériumok szavazata bocsát be az egyházkerületi közgyűlésbe p. o. egy egyházkerületi tanácsbírót, vagy más ilyen funkczionáriust, a kikkel az egyházközségek végre is semmi szerves összefüggésben nincsenek, akkor legalább is szükséges e tényezők ugyanily mértékű bevonása annak a kérdésnek eldöntésébe, hogy a magyarországi református egyházegyetemnek legnagyobb jelentőségű főiskolája kibocsáttassék-e, vagy nem az egyház kebeléből, kötelékéből. Es az egyházközségek az ő nyilatkozataikat megadták volna vagy közvetlenül, vagy a zsinatra hivatkozással. És van még ennél az ügynél, annak pénzügyi részében egy nagyfontosságú jogi tekintet. Az egyetemre ugyanis, a nagy hévvel megindult agitáczió folyamán adományok folytak be. Dr. Balogh Ferencz debreczeni theol. tanár összeállításában mostanában megjelent Alapítványi törzskönyv 372. lap 464. pontjában olvassuk, hogy 1909-ben a kamat nélkül tett ajánlatok értéke 46167 korona 48 fillér, a kamatjövedelmezéssel tett ajánlatok értéke pedig 24390 korona, ez összesen 70,557 korona 48 fillér. Egészen élénken él még mindenkinek emlékezetében, hogy az agitáczió egy református egyetem jelszavával indult meg, annak az érdekében folyt; egyesek, vagy testületek adományaikat, vagy ajánlataikat a debreczeni református egyetemnek adták, tették. Szabad-e ezeket más czélra felhasználni ? Nem. Mert ha ezeket az adományokat — a mennyire a miniszteri leiratból és az egyházkerület II. sz. határozatából kiolvasni lehet — tanárjelöltek internátusának felállítására fordítják is. ez az intézkedés a felekezeti jellegű egyetem jelszava által adakozásra buzdultakat teljesen megnyugtatni nem leSz képes, mert végre is az nem azonos a hirdetett czéllal. Nem tudom, vájjon a tiszántúli egyházkerületnek az egyetemről határozó közgyűlése nem tartotta-e időszerűnek, de nekem feltűnő, hogy bele se ment a bölcsészeti és jogi karokra lekötött és most felszabaduló tekintélyes összegek hovafordítása kérdésének tárgyalásába. 3. A jövő kérdése. A tiszántúli egyházkerület közgyűlése a debreczeni kollégiumot „azzal az erős hittel és meggyőződéssel viszi a legmagasabb fokra való fejlesztés útjára, hogy az a maga egészében ezután is az lesz, a mi volt: a magyar nemzeti kulturának és az emberi haladásnak a protestáns szabad kutatás lelkétől megvilágított műhelye; egyházunkat legközvetlenebbül érintő részében pedig vele továbbra is válhatatlan kapcsolatban és református hitének még hatékonyabb szolgálatában marad" (Jegyzőkönyv 66., 67. 1.). A III. határozatban úgy véli a közgyűlés, hogy az átalakulásnak oly megoldás van biztosítva, „a mely egyházunk jogos érdekeit nemcsak hogy a jelenben megóvja, de azok jővő fejlődésének és erősbítésének is tág teret nyit". Hogy a debreczeni kollégium, mint ilyen, a legmagasabb fokra való fejlődés útjára lépett, — ez maga is csak kegyes óhajtás, boldog álmodozás, de valóság benne — fájdalom ! — semmi sincs! A valóság, a tény az, hogy az állam állít Debreczenben egyetemet; mellette a kollégiumban rég idők óta fennálló jogi és az újabb filozófiai kar magától elsorvadna; tehát ezeket a tiszántúli egyházkerület beszünteti. Egyszerűen csak beszünteti és nem adja át az államnak és ez azokat át nem veszi, nincs szüksége rájok. Hogy ez így van, mutatja a miniszteri leirat II. része, a mely szerint „a világi karok tanszékeit a minisztérium az állami költségvetés terhére fogja szervezni és dotálni. Ennélfogva az egyetem világi karainak kiadásai a tiszántúli református egyházkerületet, illetőleg a debreczeni egyházközséget semmiképen nem terhelik". Ugy-e tehát ezek szerint semmiféle egyházi hatóságnak semminemű befolyása nem lesz a debreczeni állami egyetemen I Hogyan és honnan várhatnánk mi egyházunk jogos (nem külső, hanem belső, nem látszó, hanem valódi) érdekeinek a megóvását ezen egyetemen és egyetem által, — először a tanárképzés terén, a hol pedig a református szellem, érzület ós élet teljes elenyésztét tapasztaljuk az idő óta, hogy nem a mi kollégiumaink adják a középiskolai tanárokat, a minek az orvoslására akartak felállítani Debreczenben a filozófiai fakultást; és hogyan, honnan várhatnánk a jogászoknál, a kiket eddig protestáns egyházjog és protestáns egyháztörténet tanításával tettek hit- és egyházhű reformátusokká!? Kap-e helyet azon az egyetemen csak egyetlen egy olyan református tanár, a milyen p. o. Balogh Ferencz? Es szabad lenne-e annak az állami egyetemen protestáns egyháztörténelmet és protestáns szellemű egyházjogot adni elő 1 ? Egyháztörténelmet természetesen egyáltalában nem; egyházjogot pedig, mint főtudományt majd csak úgy, mint a budapestin: róm. katholikust. Ki és hogyan védi hát itt a mi egyházi érdekeinket 1 ? A tiszántúli egyházkerület voltaképen csak a hittudományi kart adta át az államnak. Tehát' egyházunk és annak jogi érdekei egyetlen — és kezdetben legalább mindössze 7 tanárból álló — tanártestülettel lesznek képviselve és védve a debreczeni egyetemen. De ón félek, hogy még ez az egy testület sem véd bennünket