Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-10 / 10. szám

tikus monizmus", melyben Haeckelnek és társainak mo­nisztikus világnézetét tárgyalja, mely a magyar radiká­lizmus köreiben nagy szerepet játszik. A kolozsvári Bethlen Gábor-Kör február 29-én tartotta szocziális kurzusának harmadik előadását. Dr. Tankó Béla szászvárosi kollégiumi vallástanár tartott ez alkalommal előadást „A 19. század ethikai válságáról". A tartalmi és alaki tekintetben kiváló előadás az erkölcsi eszményelvűséget és protestáns személyelvűséget hirdette. — A Kör f. hó 2-án Tordára rándult s ott hangversenyt és 3-án felolvasó estét rendezett. Az ifjúságot Nagy Károly theol. igazgató vezette, ki vasárnap délelőtt az ó-tordai templomban egyházi beszédet mondott. Gergely Antal-alapítvány. Abban a nemes és lelkes munkában, a melyet a Kálvineum érdekében az ORLE. végrehajtó-bizottsága kifejt, a legodaadóbban és nagy hatással vett részt a legutóbb váratlanul elhunyt Gergely Antal mezőtúri lelkész. Az elhunyt érdemeinek meg­örökítése végett a végrehajtó-bizottság most egy külön Gergely Antal-alapot kíván összehozni a Kálvineum javára. Az erre vonatkozó lelkes és kegyeletes felhívást a végre­hajtó-bizottság nevében Kiss Ferencz elnök bocsátotta ki. Hisszük, hogy a felhívás meg is találja az útat mindazok szívéhez, a kik Gergely Antalt ismerték és szerették. Az adományok „Gergely Antal-alapítvány" jelzéssel, Kiss Ferenczhez küldendők Püspökladányba. A kolozsvári Kai vin e u in - íinne p é 1 y e k a mult szá­munkban közölt] műsor szerint folytak le és csaknem tízezer korona jövedelmet hoztak a gyűjtésekkel együtt, melyben Barabás Samu lelkész buzgólkodott. A Kálvin-Szövetség fiókja Pápán február 25-én megalakult. Dr. Bernát István alelnök, dr. pálóczi Horváth Zoltán titkár és Varga Antal budapesti hitoktató jelentek meg a fővárosból. A délelőtti istentiszteleten Varga beszélt. Utána a főgimnázium tornacsarnokában történt a helyi Kálvin-Szövetség megalakulása. Bernát „A kálvinizmus és a szocziális eszmék" czímen beszélt, Horváth a szö­vetség czélját ismertette. Aztán Kis József esperes-lelkész előterjesztése szerint megtörtént az alakulás. A szövetség elnöke Németh István theol. tanár. Délután összejövet volt, a melyen Horváth Zoltán részletesen ismertette a szövetség' működését, Varga Antal szavalt, dr. Lakos Béla a kálvini egyházalkotmány politikai hatásáról érte­kezett, Kurucz Gyula papnövendék pedig énekelt. A szövet­ségnek sikeres munkát kívánunk. A skót misszió „Napsugár" nevű jótékonysági szövetsége f. hó 2-án változatos műsorú ünnepélyt, tartott. Ének, szavalat és zeneszámokon kívül színes élőképek is voltak a szépsikerű ünnepélyen. GYÁSZROVAT. Csiszér Zsigmond parajdi ny. ref. lelkész, 48—49-iki honvédőrmester, élete 83-ik, lelkipásztorságának 62-ik és házasságának 53-ik évében 8 évi szenvedés után február 26-án meghalt. Török Andor láczai (Zemplén-m.) ref. lelkész, feb­ruár 27-én, életének 35-ik, házasságának 5-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Szártóry Dezső hosszúpályii ev. földbirtokos, a debreczeni ref. főiskolának nagy örökséget hagyott csa­lád utolsó férfitagja, február 24-én, 66 éves korában el­halt. Nevét egy tanszék viseli a debreczeni főiskolában. Csizmadia Jenő bánhorváti ref. lelkész, élete 64-ik és házassága 33-ik évében, f. hó 1-én meghalt. Legyen áldott emlékezetük ! KÜLÖNFÉLÉK. Fiatal ós szép akar lenni í Ezt könnyen elérheti a Borolin-szappan használatával. A Borolin-szappan az arcznak üde színt ad. Az arcznak minden tisztátalansá­gát, úgymint pattanást, szeplőt, vörösséget, ránczot rövid idő alatt eltávolít. A Borolin-szappan használatával a legdurvább kéz is finom tiszta és sima lesz. Mielőtt drága halottjának síremléket óhajt állítani, figyelmébe ajánljuk a „Kulatár" művészi síremlékek állandó kiállítását, Budapest, VIII., Köztemető-út 4. szám, a hol már 60 koronától kezdve 20,000 koronás kész művészi síremlékek vannak kiállítva, Bútorvevök figyelmét felhívjuk FuchsB. hirdetésére ! Toronyórák beállításánál figyelmébe ajánljuk Nad­ler óragyárának hirdetését. Felelős szerkesztő : Hamar István. NYILTTÉR. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. M- és hólyagbajóknál, kSszvénynél, czukerbttegségnél, vtfkénynél és humtos bántalmaknál kitűnő hatású. Taraiészatas vasmenttt savanyúvíz. XafkftM ásTánjTÍsk«r«ikedéiekb*B éa gyéfyii«rt4rakb»u. •mniTTVC / rr»CT Stísjre-Lipíoai 8alYator-forrís-TÍll»l»t, 3vmfliiJ5a AwUa 1 Budap»»t, V., Rudolfrakpart 8. Temetkezési üzleteket teljesen berendeznek. Árjegyzéket ingyen és bérmentve küldenek : FRISS ZSIGMOND ÉS DR DOCTOR GUIDO Első Magyar Koporsódísz, Szemfedő és Rava­jAj&^ljZ talozásí kellékek gyára jtjtjtjA BUDAPEST, VI. KER., LEHEL UTCZA 8. SZÁM. TORONYORAKAT épület- és kastélyórákat legjutányosabban beállít LEUTWYLERF.S. UTÓDA NADLER ADOLF toronyóra- és műszergyára Budapest, VIII., Práter-u. 9. sz. Egyházaknak kedvező fizetési feltételek. - Költségvetés, képes árjegyzék ingyen. — Alapíttatott 1891. Czimbalmok ftSSS^ aczélszerkezettel, harmóniumok, gra­mofonok, hegedűk, fuvolák, cziterák részletre is, legjobbak csakis a magyar hangszergyárban kaphatók. Saját gyárt­mányú mindennemű hangszerek, kellé­kek, húrok. — Javítási műterein. — Ki­tüntetést és szabadalmat nyert a világ összes államaiban a jó munkáért. Árjegyzéket kívánatra ingyen küld Mogyoróssy Gyula királyi szabad, hangszergyára Budapest, VIII., Rákóczi-út 71. Református lelkészeknek 10" engedmény vagy jutalék.

Next

/
Thumbnails
Contents