Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-18 / 7. szám

Nem hatalmas intőjel-e ez arra, hogy a hol a konzervatív és reakcziós irányzat visszaél hatalmával, az ellentétes szélsőségbe kergeti az öntudatra ébredt, választók százezreit? Es nem intőjel-e ez arra, hogy nálunk is ilyen irányú változást hozhat a klerikálizmus és a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi feudalizmus? Nem intőjel e ez arra, hogy a feudális érdekeket védő konzervatív protestantizmus is elveszíti a polgárság rokonszenvét és támogatását ? A fekete-kék blokk vereségén és a szocziáldemokraták győzelmén kivül nagyon feltűnő a szabadelvű pártok gyarapodásának az elmaradása, sőt némi vesztesége. Mind a nemzeti szabadelvű, mind a két évvel ezelőtt három párt egyesüléséből keletkezett haladó néppárt a klerikális-konzervativ többség ellen küzdött. A haladó néppárt kiadta a jelszót, hogy egyetlen szavazatot sem szabad adni a blokkra s a hol az és a szocziáldemokraták kerülnek szembe, a szocziáldemokrata jelöltre szavazzanak. S mégis megfogyott mind a két párt. A nemzeti szabadelvű hat kerületet vesztett s most 45 tagja van. A haladó néppárt szintén hat kerületet vesztett s most 48 hellyel rendelkezik a birodalmi gyűlésen. Az okai ennek: a parasztok és hivatalnokok ellenszenve a szocziálisták ellen; a szocziálistáknak a szabadelvűek ellen való kíméletlen választási küzdelme és a szabadelvű pártok szervezetlensége, egymás között való egyenetlenkedése. Különben még nagyobb győzelmet arattak volna a baloldali pártok. Általában véve feltűnő a német egység megalapításában vezérszerepet vitt német liberálizmusnak az utóbbi évtizedekben való fokozatos elgyengülése. Mik ennek az okai? A szélsőségek kedvelésének a korirányzata. A választókerületek beosztása. A munkástömegeknek a városokba való húzódása, miáltal, az általános egyenlő titkos szavazatjog mellett, szavazataik tömegével kisebbségbe juttatják a polgári pártokat. Berlin öt kerületében szocziáldemokrata képviselőt választottak s a hatodik helyre rendkívüli erőfeszítéssel is alig tudtak megválasztani egy szabadelvű képviselőt. Egy fontos okot napilapjaink még csak figyelemre sem méltattak. A német protestánsok régi idegenkedését a politikától. Pedig ez nem jelentéktelen és bennünket közelről érdekel. A német protestantizmus tiszta elvi különbséget tett vallás és politika között és irtózott a klerikálisok példájának követésétől, a vallásnak a politikával való összekeverésétől, felekezeti politikai párt alapításától. Eddig rendben is van a dolog. De idegenkedett évtizedeken keresztül a politikai életre való befolyástól is. Nem törődött az állami, társadalmi, gazdasági, a közművelődési élet eme páratlan hatalmú vezetőjével. Nem törődött a társadalmi reformnak törvényhozási kezelésével, a szocziáipolitikával. Behúzódott egyházi életébe és tudományos theológiájába. Az újabb időben kezdették a protestánsokat a társadalmi politika támogatására megnyerni. Naumann, Baumgarten, Rade és társai állanak ennek a szabad keresztyén szellemű törekvésnek az élén. Munkájuk sikerétől, a prot. polgároknak ilyen czélra való megnyerésétől és szervezésétől kell várnunk a német liberálizmus megerősödését. Ettől a társadalmi reformot munkáló liberálizmustól várjuk a Németbirodalom vezetésének átvételét. A klerikális-konzervativ ós a szocziáldemokrata végletek között ez képviselhetné igazán a valódi haladás ügyét: A magyar protestantizmusnak is meg kell látnia az ebből folyó tanulságokat. A magyar protestantizmus a nemzeti szabadságért sokat küzdött a múltban. Azonban a jelenben nem látják ott a nemzeti élet irányításának vezérlő tényezői között. Az ország állami, társadalmi, gazdasági és egész közművelődési életének irányításába nem viszi bele a maga nemes keresztyén szabadelvű szellemét. Egyház- és iskolapolitikájában sem látunk nagyarányú egységes tervet és azért a társadalmi és politikai életben való nemes munkát és küzdést. Vannak protestáns vezérembereink, a kik az állami politikában előkelő részt vesznek, de nem mint a protestáns szellemtől megnemesített közművelődési politika, hanem mint a hullámzó pártpolitika emberei. így aztán azt érjük el, hogy az ország életbevágó nagy dolgait a protestántizmus közreműködése nélkül intézik. Míg a német protestánsok a politikától félnek, addig nálunk mintha a protestántizmustól félnének á protestáns politikusok. A protestáns polgárság is a politikába temetkezve, megfeledkezik protestáns voltáról. Pedig ennek a protestantizmusnak ott kellene lenni a valódi szabadelvű politika, a társadalmi haladás nagy ügyeinek intézésénél! Nem protestáns politikai párt alakítását sürgetjük. Mi nem valljuk az „Alkotmány"-ék klerikális elvét: „. . . keresztény világnézetet csak kimondottan keresztény politika, tehát párt által lehet szolgálni." Mi nem értünk egyet a holland konzervatív reformátusokkal, kik mint forradalomellenes párt vesznek részt a politikában és pedig most a r. katholikus párttal való koaliczióban. Mi a protestantizmus szabadelvű, haladó szellemének a társadalmi s az által a politikai életben való érvényesülését hangsúlyozzuk. Az állami rend fentartásának és a társadalmi reform megvalósításának nagy munkájában kellene részt vennie nem a protestáns pártnak, hanem a protestáns szellemnek, a megfelelő társadalmi és politikai típusokat teremtő protestantizmusnak. A remeterákszerep és a politikai kiszolgáltatottság helyett hadd jöjjön el végre a progresszív keresztyén közművelődési politika ideje! * V. J. ISKOLAÜGY. Vázlatok a svájczi nevelés köréből. (Folytatás.) A mi az iskola belső munkájának elveit illeti, Svájcz is, mint Németország s hozzátehetjük: az összes művelt országok, két majdnem ellenséges táborra van osztva. Azt az égető kérdést, hogy vájjon az iskola fele-