Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-05 / 6. szám

Rendkívül nehéz feladat a bibliának a nomád pásztoréletre vonatkozó fogalmai és képei megfelelő átültetése oly népek nyelvébe, a melyek nem ismerik a pásztorélet intézményeit. Egész sorával találkozunk az olyan bibliai metaforáknak, a melyeknek értelme fel sem fogható némely népre nézve, miután a juh, mint házi és gazdasági állat ismeretlen s nála igy képtelen a bárány és a gyermeki ártatlanság közt levő eszmei kapcsolatot megtalálni. Még ott is, a hol idővel megismerkednek a bennszülöttek a juhval, annak fogalma távolról sem fedi azt a képet, a melyet a bibliából alkottunk magunknak. így például az odzsibva nyelvben a juh neve olyan állatot jelent, a melynek bőre nem tartós; a lenape nyelvben pedig a neve „bégető". Egyik nyelv etimológiája sem idézi tehát fel azt a képet, a melyet a „jó pásztor", az „Isten báránya" kifejezések rajzolnak előttünk és rajzoltak Palesztina népe elé, a maga ősfoglalkozása mellett s ethnográfiai és természeti környezetében. Hogy tehát az „Isten báránya" kifejezés lehetőleg közel vitessék a lenape nyelvű bibliafordításban a nép értelméhez, a fordítók kénytelenek voltak azt a „béketűrő, jámbor, szelíd Isten" szavakkal visszaadni. Még kevesebb szuggesztív erővel bírhat a szemita eredetű „Isten báránya" képletes kifejezés az északi eszkimókra. A köztük misszionáriuskodó morva atyafiak azonban úgy segítettek e nehézségen, hogy az „Isten báránya" helyett „Isten fókácskája" szavakat tettek a fordításban, T— s minden rendben volt, a mennyiben a grönlandi és labradori eszkimó gyermekeknek épen olyan kedves és dédelgetett játszótársuk az értelmes szemű, selymes szőrű fókakölyök, mint volt a távol Kelet gyermekeinek a göndörfürtös, szelíd bárányka. A fordítás tehát, bár csorbát ejtett a biblia szószerinti szövegén és a fordítás hűségén, de mégis közel hozta annak szépségét a zordon Észak népeinek szívéhez. Sokszor azonban még ilyen engedmények mellett sem lehet közel hozni s eredeti üdeségében átültetni az eszkimók nyelvébe a bibliának a pásztor életből vett képeit, vagy a pásztorok életével kapcsolatos elbeszéléseit. A Kelet bűbájos könyvét, a bibliát Palesztina dombos lankái inspirálták színeikkel, a hol a pásztorok királyok voltak, s a hol a legelésző nyájak és csordák a nyelv legszebb fordulatainak, legelevenebb képeinek adták meg a zománczot, Mit adhat ezek helyett az eszkimók földje, pusztaságaival, örök telével ? ! Bizony, Jézus születésének története, a csendes éjszakával, pihenő pásztoraival és nyájaival, legbájosabb vonásaitól megfosztva áll előttünk az eszkimó bibliafordításban. S ha már a pásztori élet dolgai, képei ily nehézséget okoznak a bibliának a czivilizálatlan népek nyelvére való lefordításnál, elképzelhetjük, hogy mily nehézségekkel kell megküzdeniük a fordítóknak oly fogalmak átültetésénél, mint pl. Isten, menyország, pokol, szentlélek, őrző angyal stb. Hasonló nehézséget okoz a a „szűz" és a „szüzesség" fogalma is némely népeknél, a mennyiben fölserdült nőkre nézve ez a fogalom teljesen ismeretlen. így pl. az evangéliumoknak egy fjort nyelvű fordításában az „ndumba" szó, a melyet a szűz megjelölésére használtak, éppen az ellenkezőjét jelenti annak, a mit a szüzesség fogalma mi szerintünk magában foglal. Nem egyszer hárul a bibliafordítókra és a misszionáriusokra az a feladat is, hogy eleve tisztázzák az olyan dogmatikai kifejezések fordítását is, a melyek a ker. egyházban hosszas vitákra, sőt szkizmákra adtak alkalmat. Tisztázniok kell ezt, mivel némely nyelvekben, azok konstrukcziói következtében, vagy lehetetlenség az egyházi dogmatikus tételek szószerint való lefordítása, vagy pedig oly szabatosak e nyelvek konstrukcziói, hogy eleve kizárnak minden eltérő magyarázatot. Tudjuk, hogy a keresztyén egyházban mily sok vitára adott alkalmat a Szentháromság dogmája és a Szentháromság személyei egymáshoz való viszonyának kérdése. S íme a hindu nyelv, a maga pontos konstrukcziójával eleve útját vágja a vitáknak, a mikor nem így fejezi ki a Szentháromságot: „hiszek az Atyaistenben, hiszek a Fiúistenben, hiszek a Szentlélekistenben", hanem így: „hiszek Istenben Atyánkban, hiszek Istenben az ő Fiában, hiszek Istenben az ő Szentleikében". Vagy például hogy az „amor Dei" kifejezés Isten szeretetét vagy az Isten iránt való szeretetet jelenti-e, az nem lehet kérdéses az amerikai indián nyelvekben, a mennyiben e kettős jelentésre egymástól eltérő és össze nem téveszthető határozott kifejezésekkel rendelkeznek. V. S. BELFÖLD. Gyülekezeti tartaléktőke. Lapunk 1910. évi 10. és 11. számának vezetőczikkei tárgyalták a kérdést, a melyről szólani akarok. Dr. Kováts István, a külföld szeparácziós törekvéseit vizsgálva, a leszűrt igazságok nyomán azzal a tanáccsal állott elő, hogy létesítsünk gyülekezeti tartalékalapot, mely létünket biztosítsa az államtól való elválás esetén, — annak idején! Mert ma felette veszedelmes bajok forrásává válnék reánk nézve a szeparáczió, a mikor életünk reménységének gyökérszálai az állami támogatásból táplálkoznak. Végül alapos számításokkal kimutatta, hogy gyülekezeteink 20 koronás évi betéttel 50, — 40 koronás betéttel 100 millió koronánál többet gyűjtenének 100 év alatt. Igen nagy örömmel olvastam e fejtegetéseket s vártam a föld megmozdulását, — válaszokat, határozatokat, sőt tényeket is. De a föld nem mozdult meg; hozzászólások nem hangzottak el; határozatokat nem hoztak; tények nem következtek, legfeljebb csak igen szórványosan. Én azonban, szembeszállva az előítélettel, hogy Názáretből támadhat-e valami jó, — lassan hozzáfogtam az adatgyűjtéshez, tervezgetéshez és elkezdtem e nagyfontosságú eszme megvalósítását czélzó munkát. S keresve az