Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-31 / 53. szám

ban 6—10, Hallóban 2, Hanauban 2, Erlangenben 2, Berlinben 2, Bázelben 4 ifjú számára szabad asztal; Zürichben 3, Bernben 4-en ós 80 rajnai forint úti költséget, Genfben 3, Schaffhausenben 2, Szentgallenben útiköltséget is." Ezeknek az alapítványoknak és segélyeknek a nagyrésze a századok viharában megsemmisült, hisz maguk a jelentésben felsorolt főiskolák is részben már megszűntek. De ma is van néhány alapítvány, részint fejedelmek, részint egyházak, részint magánosok rendelkezéséből, melyeknek jövedelmeit magyar ifjak külföldi tanulmányainak lehetővé tételére fordítják. Ilyen alapítványok vannak Németország számos egyetemén: Berlinben, Marburgban, Jénában, Tiibingenben stb.; Svájczban : Bázelben és legújabban Genfben és Francziaországban Montaubanban. Utrechtben a Bernhard-féle alapítvány s Edinburgban az United Free Church által 2, esetleg 3 magyar ifjú ellátására létesített alapítvány. A testvéri érzésnek eme tettekben való megnyilatkozása mély hálával töltötte el mindig s tölti el ma is a magyarországi ref. hívek szívét, s minden magyar ifjú külföldi tanulmányozása és tartózkodása csak újabb lánczszeme annak a köteléknek, mely ez ország protestánsait a külföldi hittestvérekkel szorosabbra ós szorosabbra fonja. A külföldi egyetemek látogatása a XIX'. és XX. században már nem oly élénk, mint az előző századokban. Ennek főoka az, hogy a latin nyelv — a tudományos világ ezen egyetemes nyelve — helyébe a XIX. században mindenütt a nemzeti nyelvek léptek. S míg régebben ifjaink előtt, azzal a latin tudással, melyet hazai iskoláinkban megszerezhettek, az egész külföld magasabb intézetei nyitva állottak, ma kénytelenek minden egyes ország s nemzet nyelvét megtanulni, ha tanulmányaik teljessé tétele czéljából valamelyik külföldi egyetem hallgatói óhajtanak lenni. A. nyelv különbözőségével — fájdalom — némileg elszigeteltük magunkat és kétségtelenül mulasztás terhel bennünket annyiban, hogy nem gondoskodtunk arról, hogy egyházunk a külfölddel való közvetlen érintkezést ifjai révén a módosult viszonyok mellett is fenntartsa s a külföldi eszméknek a magyar protestáns egyházra való hatását előmozdítsa. Ezek mellett a nagylelkű alapítványok mellett, a melyek lehetővé tették ltjainknak a mult századokban is s lehetővé teszik ma is a külföldi egyetemek látogatását, hálával kell megemlékeznünk arról a segélyről, a melyet nagy viszontagságon átment magyar ref. egyházunk a külföldi hittestvérek részéről'ismételten tapasztalt. A ki csak felületesen ismeri is hazánk történetét, tudja, hogy Magyarország egész a XVIII. század elejéig állandó harcátér volt, melyen a Nyugat s ebben elsősorban a Nyugat eszméit védő magyarság s a keleti ozmán hatalom küzdöttek a hegemóniáért. Ez a nemzetünk fejlődésére végzetes körülmény hozta magával, hogy a harcz pusztításainak ismételten áldozatul esett hazánk nagy része. Elsősorban protestáns kulturális intézményeink szenvedtek ezalatt. Ez okozta, hogy anyagiakban nem tudtunk megerősödni, még akkor sem, a mikor már az ozmán hatalom visszaszorult Európának a Duna alsó folyásától délre fekvő részeibe. Ehhez járult, hogy különösen a magyarhoni protestánsok az ausztriai uralkodóház részéről is ismételten kénytelenek voltak elnyomást szenvedni. Kétszeresen jól esett tehát az a segítség, a- melyben külföldi hittestvéreink, anyagilag épúgy, mint politikailag, protestáns egyházunkat s ezzel kapcsolatban a magyarság ügyét részesítették. A nagyenyedi kollégium részére az angolok 1716-ban több mint 11 ezer £-t gyűjtöttek; a debreczeni kollégium ugyancsak az angoloktól 1756 táján néhány ezer £-t kapott. A hollandok 1752-ben 14 évre szóló 400—400 forint évi segélyt nyújtottak a debreczeni főiskolának; 1857—61-ben pedig a pápai és sárospataki főiskolának adtak nagyobb segélyt. Ugyancsak a hollandok az ínséges 1863. évben, mikor Magyarország legnagyobb részét a nyári aszály teljesen tönkretette, magyar ref. lelkészek és tanítók részére mintegy 30 ezer forintot gyűjtöttek. A svájcziak a gályarabságból szabadult lelkészek számára 16 ezer forintot gyűjtöttek; az angol egyetemek is áldozatkészségükkel később is támogatták a magyar ref. egyházat. A berni tanács 1730-ban az erdélyi szegény papok részére 720 forintot küldött; a debreczeni kollégiumnak 1752-ben a kantonok együttesen 400—400 forint évi segélyt Ígértek 18 évre. A budapesti ref. theologiai intézet költségeihez a franczia reformátusok 5000 frttal, a svájcziak szintén annyival, a skót presbiteri egyházak meg közel 14,000 frttal járultak. Szóval, a mikor testvéri szeretetüket kimutathatták áldozatukkal, iparkodtak azt kimutatni. Örök hálára kötelezték ezzel a sok megpróbáltatáson keresztülment magyar protestáns egyházat. Még fontosabb volt az a támogatás, a melyben • az üldöztetés korszkában részesítették a magyarhoni protestánsokat külföldi hittestvéreink. A XVII. század első felében Erdély nagy fejedelmei még tudták fegyverrel biztosítani a hazai protestáns egyház és hívek lelkiismereti szabadságát, sőt a svédekkel való szövetkezés révén a maguk részére is hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy a hit- és lelkiismereti szabadság a szorongatott német protestánsok részéről is biztosíttassék. De a XVII. század második felében, I. Lipót uralkodása alatt, az ellenálló erő megtört és a magyar protestáns egyházat végveszély fenyegette, melyből csak a külföldi protestáns államok segítő keze szabadította ki. 1673-ban a pozsonyi vértörvényszék számos protestáns lelkészt fogságra és gályarabságra ítélt. Az ártatlanul szenvedőknek épúgy, mint végveszedelemben forgó hittestvéreiknek, a külföldi protestáns országok jöttek segítségükre. A brandenburgi nagy választó, más német fejedelmek, Svédország nyomban felszólaltak a bécsi udvarnál, de az elutasította Őket. 1674 szeptemberében a hollandi kormány lépett közbe ; egy évvel utóbb ugyancsak a hollandi kormány legalább a gályarabokul elhurczolt lelkészek szabadon bocsátását kéri. A bécsi kor-