Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

szellemi téren is az emberiség valláserkölcsi életének örökkévaló értékeit — mások védelmezik helyettünk. Szo­morú dolog ez, mert minden egyes ilyen térfoglalás tulajdonképen csak a mi tehetetlenségünk és ügyetlen­ségünk bizonyítéka s a keresztyénség megítélését vonja maga után. Pedig a keresztyénség örök és abszolút erő, csak mi nem tudjuk talán azt ma úgy érvényesíteni, hogy igazi lényegében nyilvánulhasson meg, a társada­lom s az egyén életében egyaránt. Ilyen, a keresztyén egyházra váró nagy munkára vállalkozott dr. Kenedi Géza, az „Az Újság" kiváló munka­társa is, a ki a Magyar Társadalom Tudományok szabad iskolájában az idén a destrukcziós irányokról tartott elő­adást s a mint örvendetesen tapasztaljuk, e csalatkoz­hatatlanságban tetszelgő, minden társadalmat romlásba taszító modern irányokat méltó kritikában is részesítette. Egyik előadása meg épen a vallási és erkölcsi élet terén mutatkozó romboló irányokkal foglalkozott s miután a magyar tudományos világban manapság ritka eset az, hogy valaki a keresztyénség tanaival szorosan összefüggő igazságokat merjen védelmezni, úgy hisszük, az író illu­sztris személye, valamint a tárgy fontossága valóban megérdemlik azt, hogy velők ez alkalommal vezérczikk ben is foglalkozzunk. Az egész előadás egyenes czélja ez volt: tudo­mányos alapon kimutatni azt, hogy a vallás semmiféle műveltséggel, tudománnyal, korszellemmel nem ellenke­zik, sőt ellenkezőleg, az emberiség és így a társada­lom életének legfontosabb, leglényegesebb tényezője, s a ki ezt ki akarja irtani az emberi lélekből, az „a leg­nagyobb társadalmi tényezők egyikét, sőt épen a leg­nagyobbat törekszik kiküszöbölni, holott azt a társadalom minden osztályára kiható más rendező elemmel helyette­síteni nem képes". Nagyon érdekes az a kijelentés is, a mikor azt halljuk, hogy a művelt emberek nagy soka­ságának nem lehet az Isten- és vallástagadásig lesülyedni, bár szabad vizsgálódását és tudományos kritikáját a vallásokkal szemben is fenn kell tartania. Ugyanaz a tiszta látás és magasabb világfelfogás áll előttünk az erkölcsi érzület értékelésénél is, a mikor a szoczializmus és mellékhajtásainak minden erkölcsi érzék nélkül való nyers egoista moráljával szemben kimondja, hogy pusz­tán tudományos alapon sem a társadalomnak, sem az egyéneknek egységes és biztos erkölcsi világ felfogást adni nem lehet, mert hiszen a tudomány örök vitatkozásból áll és soha sincs egy, hanem mindig százféle erkölcsi nézete. Tudományosan összetákolt erkölcstannak az is­kolában való tanítása tehát képtelenség, mert vallási szentesítés nélkül igazi életképes erkölcsi elvek nem lehetségesek. Nagyszerű, bátor, értékes kijelentések ezek egy oly szocziológus ajkáról, a ki benne él a modern áram­latok igazi forgatagában, ma, a mikor az atheizmus és immoralizmus őrjöngő titánjai tombolnak itt körülöttünk és übermensch-szerű elbizakodottsággal ostromolják az egeket. És végtelenül örülünk azon is, hogy egy oly tekintély mondta ki ezt, a ki az egyházak életétől, tudomásunk szerint, távolabb áll. Mert bizonyos, hogyha egy theológus ír ilyesmit, az emberek rögtön ráfogják, hogy érdekből beszél, mert „muszáj" neki így beszélni. S tényleg így is van. Egyházi lapjainkban elég sűrűn tárgyaljuk mi ezeket a kérdéseket is. De erről a világ nem igen vesz tudomást. Nagy napilapjaink pedig fáz­nak a theológusok által megírt czikkektől s a közlést udvarias formában rendesen meg szokták tagadni. Nekünk tehát kettős az örömünk, hogy oly valaki mert így beszélni, a kinek a szava, mint tekintélyes újságíróé és tudósé, messzehangzik Magyarországon. Ez a hang még nagyon árva a magyar irodalomban. Abból a rettentő sülyedésből a hová a magyar napi sajtó szín­vonalban jutott s ezzel egyidejűleg magával rántotta szinte az egész társadalmat is (különösen pedig azokat, kiknek a napilapokon kivül semmi más szellemi táplálé­kuk nincs), csakis így fogjuk kiemelni azt, ha mindig többen lesznek olyanok, a világiak közül is, a kik meg­fújják a keresztyénség örökórtékű elveihez hangolt tiszta harsonákat és így, a mit a „hivatalos" egyházak az atheizmus fanatizmusával szemben oly nehezen bírnak elérni, talán észre fogják téríthetni majd ök a magyar társadalomnak a keresztyén egyházak számára legnehe­zebben hozzáférhető részét: a magyar intelligencziát. S ha ezt Kenedi és a köréje csoportosuló józanul gon­dolkozó szocziológusok végre tudják hajtani, akkor talán be fog következni nálunk is az a tisztulási proczesszus, melynek folyamán a keresztyénség értékei is több meg­becsiiltetésben s még több megértésben fognak majd részesülni a társadalom ama részéről, a mely eddig arról úgyszólván tudomást sem vett. Mindez az elismerés azonban természetesen nem jelenti még azt, hogy mi dr. Kenedi fejtegetéseinek minden pontjával egyetértünk. A nagy konklúziókban igen. És így annak megállapításában, hogy a tudomány és műveltség nem lehet ellensége a vallásnak, hogy az atheizmus képtelenség s nem egyéb tévelygésnél, hogy a vallás nem „magánügy"; továbbá hogy független morál nincs: ebben a kiváló íróval tényleg egyetértünk, hisz a keresz­tyénség is ugyanezt hangsúlyozza. Egy kérdésben azon­ban lényegesebb a különbség köztünk s ez a vallási érzés és az Isten-eszme eredetére vonatkozik. Dr. Kenedi ugyanis, mint darwinista szocziológus, abból indul ki, hogy az Isten-eszme, tehát a vallásos érzés is, a kezdet­leges népeknél nem volt meg s csak úgy fejlődött az ki később a kultura hatása alatt. S szerinte épen ezért nem szabad a művelt embernek az Isten-eszmét ócsá­rolni s kisebbíteni, mert hisz annak birtoklása bizonyos kultur-fokot jelent a számunkra. Nem akarunk most itt polémiába bocsátkozni, csak a mi tényeinket szegezzük mintegy az övéi ellen. Nem hit, de tudományos szocziológiai nyomozások alapján álló tudósokat vagyunk hajlandók felsorolni annak bizo­nyítására, hogy a darwinista állásponttal szemben a mi, a keresztyén felfogás lesz a helyes, a mely szerint a

Next

/
Thumbnails
Contents