Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-12 / 46. szám

latin nyelvű iratában (Apologia ecclesiae Debrecinensis. 1569), tisztázta a kálvini álláspontot; másikában (Refutatio 1564) czáfolta az egyetemek (Wittenberg stb.) „pápai bulla-szerű" ítélkezését. Társaival együtt Melius elkészíté a hazai első teljes hitvallást (Confessio ecclesiae Debrecinensis) 1562-ben, mely puritán érzékkel elveti a magán (a fülbe) gyónást, a papi jelmezeket, az orgonákat, az ostyát, mint „pápai szerzeményt". A kassavidéki egyházakban Ferdinánd területén Perényi Gábor királyi főkapitány még mindig ellenezte a kálvinizmust és Túri Pál sajószentpéteri lelkészt, Melius barátját megrótta, mivel némely lelkészek a tarczali zsinaton (1561) Béza hitvallása mellett nyilatkoztak. Wittenbergtől kért újra véleményt az úrvacsoráról; Túri Pál menekült, de a lelkészek többsége új zsinatra gyűlt Gönczön (1566), hol Károli Gáspár Melius másik barátja elnökölt s Kálvin kátéját is elfogadták. Perényi Gábor halálával (1568 jún. 7) átjött a mai tiszáninneni egyházkerület is a református egyházba. Még előbb az erdélyi reformátusok zöme is hasonlóképen cselekedett a tordai zsinaton (1563). Izabella halála után fia, János Zsigmond, az ifjú erdélyi fejedelem a békítő zsinaton (Nagy-Enyed 1564 ápril.) megkísérelte a két prot. felekezet együttmaradását. Ez nem sikerült; ezért maga is a ref. hitre jött át- s a tordai országgyűlésen (1564 jún. 13) a két felekezet elválását s a reformátusok szabadságát törvényileg biztosítá. E második vallásügyi törvény a magyar ref. egyház születésnapja. Megalakult a külön erdélyi ref. egyházkerület. Melius összehívta az első alkotmánvozó nagy zsinatot Debreczenbe (1567 febr. 22). Itt a tiszántúli és tiszamelléki egyházkerület 17 esperesség együttessen és ünnepélyesen elfogadta a II. helvét hitvallást. Ezzel a ténnyel európai hittestvéreihez csatlakozott (első Allianceszerű megnyilatkozás), felvette a helvét hitvallású nevet is és 188.1-ig hordta is. A mi fontos és szükségszerű volt, elkészült itt az egyházi törvénykönyv — minden későbbinek alapja — LXXIY. czikk ben a szervezet, igazgatás és fegyelem tárgyában, „Törvényczikkek" (articuli) czímmel. A szöveg szerint az Isten igéjéből és a természet törvényiből (ex verbo Dei et lege naturae) vétetett, tehát az ész törvényeire is hivatkozik. Ekép szilárdult meg századokkal daczolólag a ref. egyház a Tisza két partján és Erdély bérezés honában, Kálvin halála után rövid idő alatt. Kálvin szellemi ereje nagyrészt meghóditá a tiszta magyar fajt s a mi felemelő, egy csepp felekezeti vérhullás nélkül. Nem kis dicsősége ez a nemzeti geniusnak. A katholikus publiczista Toldy István szerint: a reformátusok a szabadságban keresték az erő forrását egyházuk számára, megállapították az új vallás dogmáit s az istentisztelet vezérelveit, ... a többit az egyes nemzetek sajátosságára s az egyes államok specziális körülményeire bízták („Elmélkedések az Egyház Reform.-ról" Lipcse. 1868 II. R. 167. 1.), Meliusról fel kell még említeni, hogy neki és bajtársainak köszönhető, hogy a magyar kálvinizmus megmenekült a „dicstelen megsemmisülésből" erős tusák vívása után. Ez volt a legerősebb dogmatikai harcz minálunk, az akkor nagy hullámokat verő erdélyi unitárizmussal. Az unitárizmus mint szervezett felekezet töredékben fennmarad Erdélyben, mint a szabad theologia egyik iránya, a határnélküliség büszke jelszavával. Melius csüggedetlen működésével alakítá meg az első nyomdát Debreczenben (1561), mely ős ereklyeként él ma is a nemes város kezén. Kálvin János írása szerint Melius írta meg az egész ker. tudomány summáját. Magyarul „kathekizmus" czímen 1562-ben (II. kiadás 1569-ben) jelent meg, mint a debreczeni iskola első ismert tankönyve. Ebből a műből csak egy példány maradt fenn, az „Új-szövetség" magyar fordításából azonban egy példány sem ismeretes. Érintkezett Béza Tódorral. Béza két levele fennmaradt (1570-ből). Mély meghatottságának adott kifejezést (1573-ban), mikor az ingadozást nem ismerő Meliusnak a közélet erős küzdelmei közt történt haláláról (1571 decz. 15) értesült. A török hódoltságban (1541 — 1686) szinte erőre jutott a kálvinizmus, kivált Melius kortársának, Szegedi Kis Istvánnak, a legtudósabb magyar reformátornak nagy tevékenységével, ki a mai dunamelléki egyházkerület egyik alapítója lett. A királyi Magyarországban politikai szükségből tűrték az ágostai hitvallásúakat. Beytlie István németújvári lelkész és superintendens korában, 1591-ig még nem vált el a két felekezet, de a Formula Concordiae erőszakolása miatt kezdetét vette a kálvinista szellemű papok különválása, de az Ausztriai házból való királyok alatt állami elismerés nélkül önálló egyházzá nem szervezkedhetett. Sőt Rudolf kormánya alatt — ki az eddig független Erdélyt is, bárcsak ideiglenesen, hatalma alá liajtá — a legnagyobb veszély fenyegette mindenik prot. felekezetet. Az ország felekezeti és vallási szabadsága ellen irtó háború indult meg. A közveszély szülte a magyar vallásszabadság első és legnagyobb hősét, a „Magyarok Mózesét", Bocskay Istvánt, ki a szolgává törpített hazában, a közóhajnak engedve, fegyvert fogott s Istenben bízva 500 lovasával Sólyomkő várából megindult Magyarország megmentésére. Mellé állt az elnyomott nemzet. 1605-ben Erdély- és Magyarország fejedelmévé kiáltatott ki s diadala fényében a szerencsi ref. templomban tartott országgyűlésen először hirdette ki az országos vallásszabadságot. Végre engedett Rudolf, mert országát elveszés fenyegette s aláírta a híres bécsi békét (1606 aug. 6). Ez lett és maradt vallásszabadságunk vérrel kivívott alaptörvénye. Bocskay törültette ki kardjával a „lutherani comburai)tur" törvényezikket a magyar Corpus Jurisból; ő vívta ki a kálvini vallás szabadságát is. A békealkudozást ez a pont nehezítette, mert a nagy hatalmak: Róma, a spanyol udvar stb. s a jezsuita sugalmazok, mint a diplomácziai levelekből ki tetszik, seliogysem akartak beleegyezni abba, hogy „a svájezi parasztok és