Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-29 / 5. szám

stb., herausgegeben von Fr. M. Schiele, Probelieferung 1908.) csak most, „felelete" megírása előtt megnézte volna, meglátta volna, hogy abban Troeltschnek a kijelentésről szóló czikke tényleg nincs meg. De mert nem nézte meg, most újból csak azt írja, hogy „Troeltsch ott a kijelentésről szól" ; de „teljesen szofisztikusnak" mondott kijelentésemnek mégis annyi hasznát vette, hogy most már hozzáteszi (hogy Troeltsch ott a kijelentésről szól) „úgy, mint a vallási elv előtöréséről". Csakhogy evvel előbbi meg nem álló állítását még csak tetézi. Ha ugyanis megnézzük azt a bizonyos próbafüzetet, azt találjuk, hogy annak 57—61. hasábján ott van — a mint én mondtam — Troeltschnek egy czikke, melynek czime: „Princip, religiöses". És ebben a kijelentésről csak két rövid mondatban ez a gondolat van odavetve (melyre én czéloztam): „Die Offenbarung ist Durchbruch des Princips" (az 59. s 60. hasábon). Többet nem is mond már aztán a 41

/a

hasábos czikk a kijelentésről. Nem áll tehát, hogy Troeltsch „ott a kijelentésről szól, úgy mint a vallási elv előtöréséről" — mint V. J. hiszi: mintha a nevezett czikk főleg a kijelentésről, csakhogy azon szempont alatt szólana, hogy az a vallási elv előtörése. Ellenkezőleg, Troeltsch ott egyedül csak a vallási elvről szól és erről csak mellékesen jegyzi meg két helyen, hogy előtörése a kijelentés, — úgy mint én megírtam. De én meg tudom mondani, hogy mi okozta V. J. zavarát, melyből kifolyólag aztán engem vádolt „szofisztikus" okoskodással. 0 ugyanis tényleg olvasott valahol valamit Troeltschnek egyik czikkéről, melynek tárgya a kijelentés. Csakhogy ez nem a V. J. idézte encziklopédia próbafüzetében, hanem a szintén Schiele szerkesztésében és azonos czímmel kiadott folyóiratnak próbaszámában (Die Religion in Gesch. u. Gegenwart. Monatsblatt der Religionsgesch. Volksbücher. Probenummer 1907.) látott napvilágot. Itt aztán terjedelmesen szól Troeltsch a kijelentésről, de persze itt sem „úgy, mint a vallási elv elv előtöréséről" — inikép kritikusom czélzásom nyomán hiszi — mert az egész czikkben egy szó sincs a vallási elvről vagy ennek előtöréséről. Szóval ezek után azt hiszem, hogy én joggal háríthatom el magamról a szofisztikíis okoskodás vádját. A mi végül V. J.-nek a Troeltschről adott jellemzésemre vonatkozó vádját illeti, megelégszem avval, hogy újra rámutassak arra, hogy én nem szorultam rá Grützmacher inspirácziójára, mert én Troeltschöt már előbb ismertem és hogy evvel kapcsolatban újból biztosítsam kritikusomat, hogy ez a kölcsönzés itt lehetséges sem volt, mert a könyvet nem is használhattam. Es ezek után én most már nyugodtan az olvasóra bízom annak eldöntését, vájjon a V. J. által közölt két, a Grützmacher könyvéből vett idézet és az én kifogásolt jellemzésem közt tényleg megvan-e azon összefüggés, melyet V. J. állít, mikor azokban csak ez az egy szó „programm" közös, mely hozzá még nálam mint főnév, Grützmachernél pedig mint melléknév szerepel. Hanem úgy látszik, hogy V. J.-t könyvem hibáinál is „a Daxer professzor theologiai iránya" bántja inkább, melyet persze könyvemben sem tagadhattam meg. Kritikájában is ezt állította oda mint az eredendő bűnt, melyből dolgozatom hibái következtek és most feleletében is „különösnek" gúnyolja. Nekem csak arra kell kérnem V. J.-t, hogy ha valakinek meggyőződését ily módon nevetségessé akarja tenni, legalább válogassa meg jobban érveit. Én ugyanis annak bizonyítására, hogy egyes theologusok (Grützmacher, Betli, Seeberg, Cremer, Zöckler, Miiller és Ihmels) mellőzése nem lehetett nálam álláspontbeli elfogultság következménye, rámutattam azon tényre, hogy ezeknek álláspontjához az enyém „vagy nagyon közel áll, vagy épen majdnem azonos vele (pl. Seeberg, Cremer, Grützmacher s különösen Ihmels)". A következő pontban pedig, a hol rámutattam arra, hogy „ennyi pozitív theologus mellett" legfelebb „két liberálisabb theologus" (Lobstein s Troeltsch) mellőzése indokolhatná kritikusom vádját, meg is mondtam, hogy mire vonatkozik ez álláspontbeli közelség; arra, hogy a „pozitív theologia képviselői". Azt pedig kritikusom könyvemből is láthatta volna, hogy szerintem is „a pozitív theologia tábora nem homogén egységes elemekből áll"; mert „vannak soraiban reprisztináló és új útakon haladó konfesszionális lutheránusok ..., azután a bibliczizmusnak, valamint a ref. hitvallásnak, vagy pedig a pozitív uniónak hívei". (6. 1. v. ö. még a 49. 1.). így hát én magam is tudtam, hogy „Zöckler, Lemine, Luthardt hitvallásos, a Frank ós Ihmels alanyias pozitív, a Cremer többhelyütt, heterodox, a Seeberg, Grützmacher modern pozitív iránya" „sokban eltér" egymástól. Csakhogy ezen eltérések nagysága rögtön kellő értékére száll alá, ha az olvasó megtudja, hogy Frank, Ihmels, Seeberg és Grützmacher is hitvallásos lutheránusok; továbbá, hogy Seeberg és Grützmacher is szubjektivisták és végül, hogy ezen szubjektivizmus nem álláspontjuk érdemére, hanem a tudományos módszerre vonatkozik. Szóval, a ki a dolgokat ismeri, tudja, hogy „e sokban eltérő irányok" különbségét V. J. nagyon is túlozza, csakhogy az én irányomat, melyet én ő szerinte ezekkel megegyezőnek mondtam, annál nevetségesebbé tehesse, minél nagyobbnak látszik köztük a különbség. Persze kritikusom ezen okoskodásának előfeltétele amaz állítása, hogy én szerinte álláspontomat ezen „sokban eltérő irányokkal" „megegyezőnek" mondtam volna. Mert hiszen világos, hogy csak azért lehet „különös" „a Daxer professzor theologiai iránya", mert ily „sokban eltérő irányokkal mind megegyezik". Csakhogy ennek az okoskodásnak hibája abban Van, hogy én sehol sem mondtam, hogy álláspontom a nevezett theologusokéval megegyezik, hanem azt, hogy hozzá közel áll, vele majdnem azonos. Ez pedig annyira mást jelent, hogy én kijelentésemet ily értelmezésben most is pirulás nélkül fentarthatom. Én ugyanis, ha már ily személyes dologban kell nyilatkoznom, az erlangeni Frank tanítványa vagyok (kinek szubjektivizmusát megvédelmez-