Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-22 / 43. szám

Midőn Efézusban az első lelkesedő, alkotó,, hódító szeretet a rendbe való beleilleszkedéssé és az anyagi jóléttel való megelégedéssé mérséklődött? Ebben van nagyon sok élet tragikuma. A lelkesedés lelohadása, a nagy érzések és szenvedélyek kihűlése, az eszményekből való kiábrándulás, a nagystílű élet összezsugorodása: mind az első szeretet elhagyása s az isteni élet válsága. Nem az élet megszűnését jelenti ez, hanem az élet irányának eltévesztését, az élet erőfokának és értékének végzetes megcsappanását s így a magasabb élet bukását. Efézusnak sok nemes munkáját, keresztyéni élettevékenységét dicséri a pathmoszi író s az ő szavával a mennyei levélíró. De minden cselekedete mögiil hiányozik az első szeretet hatalmas lobogása, szárnyaló ereje, teremtő melege és alkotó hatalma. E nélkül pedig van rend, de nincs szabadság, vau rokonszerv, de nincs önfeláldozó hűség, van részvét, de nincs hősi erőfeszítés, van lét, de nincs élet! A mi korunkban s a mi földünkön ugyancsak sok van ilyen szépen kezdődött, de lefokozódott személyes és intézményes élet. Nemzeti és egyházi életünk sok nagy válsága és vesztesége az első szeretet elhagyásából származott. Faji sajátosságunk különösen hajlik erre s egyéni életünknek is tenger ilyen tragikus elsekélyesedését idézi elő. A magyar föld s a magyar protestantizmus irtózatos sok ilyen értékcsökkenést, erkölcsi dévaivá cziót szenvedett el. Ha most a XX. század második évtizedének elején sincs hatalmas magyar protestáns keresztyénség, annak az az oka, hogy első szeretetünket, a krisztusi életeszmény forró szeretetét és hősies követését elhagytuk. Van egy franczia közmondás, mely szerint az ember mindig visszatér az első szeretetéhez. Visszatérünk-e mi is a mi első szeretetünkhöz? Az örökkévalóságon átcsengő krisztusi szó hív: „Térj vissza" ! V. J. Rövid epilógus a presbiteri világszövetség gyűléseihez. Gyönyörű szép csendes napon csónakáztam a Balatonon. Csendes, lassú evezéssel jó messze bementem, kedvesen szélesedő V-t hagyva magam után. De egy pillanat alatt, a beláthatatlan messzeségben bodorodni kezdett a víz. Gyorsan a part felé ! — mert vihar készül. Megmozdul a csendes tó, — mert szél megyen átal rajta! Honnan jő, hová megy, vajh ki tudja?! De bizonyos, hogy ereje van, mert a még előbb mozdulatlan víz hatalmas hullámokat vet. A szél mozdít. A nagy víz önmagában tehetetlen, csendes marad és soha meg nem mozdulna. De a rajta kívül eső erő áthajtja rajta a szelet — és az erő hatása a vízre : a mozdulás. El-eltűnődöm a mi magyar egyházi életünkön, a .melyet éltünk eddig, évtizedek óta. Úgy hasonlít ez az élet a pihenő Balatonhoz a maga mozdulatlanságával, mondhatnám élettelenségével, hogy szinte aggódni kezdett az ember, liogy elposványosodik. Azok a szelek, a melyek végig viharzottak rajta a mult század dereka táján, felkorbácsolták az alvó tó csendes vizét. Azóta elültek a viharok, a tó is csendes. Igen sokáig az volt. De úgy érzem, hogy van gondja az Úrnak a csendes víz felkavarárára, nemcsak goromba északi szelek, hanem lágy déli szellők által is ! Ilyen lágy, áldást hozó szellőnek tekintem én a presbiteri világszövetség tagjainak nálunk való megjelenését. Végig jártak országunkon, hogy lássák az Úr tavának életét. Es íme, azt vesszük észre, hogy az ő megjelenésük nyomán hullámokat kezd verni a — Bethesda tava! A mi gyülekezeti életünk eddigelé általában a nagyon csendes tóhoz hasonlított. Minden hétköznap reggel a könyörgés, azután vasárnap a két prédikáczió ; néhol még az se, csak délelőtt, délután ima. Ez a tipikus gyülekezeti élet. Csendes a tó vize. Nem hozza rezgésbe, hullámzásba még a felszínét se semmi! Es e nagy nyugalomnak az eredménye : petyhüdós. Csakhogy az Úr nem igy hívta el Pált (Csel. IX : 16), Pál sem ily életre biztatta Timotheust (II. Tim. 1:8), az Idvezítő sem ily életre küldi ki a tanítványokat (a Máté X-ben), hanem harczra önmagukkal, a világgal és szenvedésre az: evangéliomért. Istenországáért való szolgálatunknak mértéke: a szenvedés, a méltatlanság, meggyanúsítás, a mivel a világ illet. A világnak fáj, ha látja, hogy legyőzetik és a Sátán hatalma hátrálni kénytelen! Isten gondviselésének, hozzánk való szerencsének bizonysága, hogy elküldötte fáradságot nem ismerő szolgáit, a presbiteri világszövetség tagjait, hogy mint kedves, áldást hozó szellő, a mi vallásos életünk, munkánk sima vizén hullámzást teremtsenek. Felemelő, de egyszersmind munkára késztető, hogy ha látjuk, mit tettek ők a Krisztusért! Az ő egyházaikban a külmisszióra évente 6 millió jön be önként és ők mertek az önkéntes adakozásra építeni oly nagy fontosságú munkát, mint a külmisszió! Bennt: vasárnapi iskola, ifjúsági egyesületek, biblia egyénnél, családnál, társadalomban, — mert az egyházi szolgálat ott e czélt tűzte ki maga elé! A szél a honnan akar fúni fú, de hogy honnan jő, nem tudod. Hová megy, azt sem tudod, csak a tó megzavarodását látod! A csendes szellő vajha hullámzásba hozná a mi egyházi életünk tavát is, hogy felfrissülne a már-már petyhüdni készült víz. Büszkék vagyunk, hogy meglátogattak ily előkelő testvéreink és emlegetjük, hogy micsoda áldás fog ebből ránk háramlani: kifelé! Igen elismerem! De kérdem: hát befelé?! Adja Isten, hogy e mozdulás, a Bethesda megzavarodása a betegek megerősödését és munkakedvét eredményezze, nemcsak az önzetlen szolgálatig, hanem a szenvedésig is, ha kell! Balatoni I.