Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

Ez lesz a Presbiteri Világszövetség magyarországi útjának legszebb, leghatalmasabb utóhangja, egyszersmind pedig egy boldogabb jövő elöhangja is, oly sokat küzködött, oly sokat szenvedett egyházunk számára ! Dr. K. I. KÖNYVISMERTETÉS. Az amerikai ref. egyház (Reformed Chureh in the U. S.) története. Irta s a pittsburgi egyházkerület hozzájárulásával kiadta : Harsányi Sándor, homesteadi és vidéki ev. ref. lelkész. 8-adrét. 172 lap. Képekkel. Az előszó szerint e könyv megírásával a szerző, a ki már húsz éve lelkipásztor Amerikában, három czélt akart szolgálni: leróni a hála adóját a Reformed Chureh in the U. S. (Német Református Egyház) iránt, a mely szeretettel vette volt fel az amerikai magyar reformátusok lelki gondozását; megismertetni ezen egyház érdekes történetét, valamint tan- és hit-rendszerét úgy az amerikai, mint a hazai magyarsággal; végül, hozzájárulni ahhoz, hogy „a hazai és amerikai ref. egyházak között mesterségesen kiásott mélység, a félreértés szakadéka, áthidaltassék". Mind a három czél feltétlenül dicséretes. Maga a szerző munkájáról való véleményét a következő módon adja elő: „Magára a műre csak annyi megjegyzésem van, hogy bárha ez a meglevő egyháztörténelmi anyag felhasználásával lett is összeállítva s így önálló történelmi kutatás dicsőségére nem pályázom vele: mindazonáltal méltán tekintem e könyvet saját müvemnek, a mennyiben ez kritikai feldolgozása a Ref. Clmrch történelmi anyagának. Ez az anyag pedig még meglehetős rendezetlen, szétszórt, úgyannyira, hogy nem kevés fáradságomba került a fontosabb egyháztörténelmi adatok felkeresése." — „Igyekeztem lelkiismeretes, pontos ós elfogulatlan lenni, s a könyv esetleges fogyatkozásai mellett is annyi értékességet vélek annak tulajdonítani, hogy abszolút történelmi igazságokat, eseményeket örökítettem meg ennek lapjain." A könyv elolvasása s egyes részeinek a szerző által felsorolt forrásokkal való összehasonlítása után sajnálattal kell megállapítanom, hogy szerzőnek munkájáról alkotott véleménye nagyon téves; hogy sok állítása ellenmond forrásainak, vagyis hogy a forrásainak mondott munkákat részben nem olvasta el, részben félreértette, részben egyenesen meghamisította, hogy Amerika úgy köz-, mint egyháztörténetének legelemibb tényeit nem ismeri és Európa, különösen Nagybritannia történetéről is helytelen fogalmai vannak; végül, hogy a német faji dicsőség emelése czéljából fontos tényeket vagy elferdít vagy elhallgat. Az összesen tizenöt sorból álló első fejezetben azt állítja a szerző, hogy közvetlenül Amerika félfedezése után franczia és spanyol kivándorlók „özönlöttek" Amerikába. Amerika gyarmatosítása nem történt olyan rohamlépésben, mint a hogy szerző gyermekesen elképzeli. Száz évvel Kolumbusz felfedezése után az összes spanyol és franczia gyarmatosok száma kisebb volt, mint a hány bevándorló érkezik most egyedül New-Yorkba egy-két hónap alatt. A második fejezet az angol úttörőknek van szánva; de mindjárt az első mondat az amerikai történelem alapvető tényeinek nem ismerését árulja el. Azt olvassuk ott ugyanis, hogy „Angol- és Írországból protestánsok és katholikusok már a 16-ik században észrevehető számmal özönlöttek az ígéret földjére". Már a hírlapokból is tudhatta volna a szerző, hogy az első állandó angol gyarmatot Amerikában csak 1607-ben, tehát a 17-ik században alapították, minthogy ennek emlékére rendezték 1907-ben a jamestowni kiállítást, a melyről annak idején oly sokat írtak az amerikai lapok. Ez az első angol gyarmat magyar embert már azért is kell hogy érdekeljen, mert egyik vezérembere, Smith János kapitány, azt írta önéletrajzában, hogy Magyarországon és Erdélyben a törökök ellen harczolt és hőstetteiért Báthory Zsigmondtól magyar nemességet kapott volt. A magyar történetírók ugyan megállapították, hogy Smith története koholmány, nemesi levele pedig hamisítvány volt; az amerikai történetírók között azonban még ma is sokan hisznek Smith kapitányban. Szerző szerint „az Egyesült-Államok függetlensége kikiáltása idejéig az Unió mai területének jelentékeny része gazdaságilag és politikailag Anglia uralma és kormánya alatt állott". (11-ik lap.) Hogy mit kell „jelentékeny része" alatt értenünk, kitűnik szerzőnek egy másik könyvéből (Az Amerikai Ref. Egyház Törvénykönyve), a melyben megtaláljuk ugyanezt a mondatot, avval a kiegészítéssel, hogy ott „jelentékeny része" helyett „az Unió mai majdnem egesz területe" áll. Vessünk egy pillantást a térképre s látni fogjuk, hogy az eredeti tizenhárom gyarmat a mai területnek talán negyedrészét sem foglalta el. Egyedül a franczia Louisiana, a melyet Jefferson elnök 1803-ban vett meg Napoleontól s a melyből a mai Louisiana, Arkansas, Missouri, lowa, Minesota, a két Dakota, Nebraska, Kansas, Oklahoma, Montana, valamint Wyoming, Colorado és New Mexico egy része került ki, sokkal nagyobb volt, mint a tizenhárom gyarmat együttvéve. (Ezt is meg lehetett volna tudni a hírlapokból, mert a st. louisi világkiállítást Louisiana megvásárolásának emlékére rendezték 1903-ban.) Texast, az Unió legnagyobb államát, csak 1845-ben annektálták; Californiát, Utaht és Arizonát csak 1848-ban. Elemi tények ezek, a melyeket minden amerikai középiskolai tanuló ismer. Még meglepőbb, mert az egyháztörténetbe is vág szerzőnek azon nézete, hogy az új-angliai puritánok presbiteriánusok voltak. (13. és 14. lapok.) Ugyan mit tudhat Új-Anglia politikai intézményeiről és szelleméről, a melyek oly nagy hatással voltak Amerika fejlődésére, az, a ki nem tudja, hogy a „zarándok atyák" és a puritánok kongregáczionálisták voltak, egyformán gyűlölvén a presbiteriánusokat és a püspökieket? Ugyanezen fejezetben (11. lap) szerző megkoczkáz-