Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-24 / 39. szám

zat oltári helye, a hova a politikai, társadalmi és felekezeti visszavonás megtérő bűne az emberbaráti szeretet áldozati adójával elzarándokol; összekötözi és szorosabbra fűzi a nemzeti és társadalmi összetartozandóság szálait, így lett a mi mozgalmunkból, a melyet egyházon belül is felforgatásnak bélyegzett a nekihevült proskripczió, békesség ós szeretet apostolsága az egész országra való vonatkozással. A tények logikája megfordította velünk szemben a közvéleményt, melyet a mesterséges vádak s a rosszhiszemű imputácziók nem képesek sokáig tévúton tartani. Ebben az átváltozásban jelentékeny része volt az uralkodó politikai irányzat változásának is, a melynek már mérsékelt liberálizmusa is elég volt ahhoz, hogy alapszabályunk megnyerje a megerősítést. Az elmúlt év vívmányainak ez a koronája. Sok aggodalmat, keserűséget, küzdelmet, sok sebet és szenvedést sugároz át engesztelőleg ennek a koronának a fénye, melyből a legszebb sugár nem azokat illeti, a kik kivívták, hanem azokat, a kik megadták. Nekik kellett a legnagyobb áldozatot meghozni; nekik kellett a legnagyobb erőt: önmagokat leküzdeni. Ezért nagyobb az Ő érdemiik. Egyetemes konventünk és a kormány átértett helyzetük magaslatára emelkedtek fel, a mikor az erkölcsi emelkedettség bizonyságaképen, nyíltan felcserélték az előbbi téves álláspontot azzal a helyessel, a melyet az állampolgári jogok, a hazafiság, az egyházi és állami törvények szentsége konstruál. Tudtunkkal van, hogy a helyes felfogás renesszánszában kit illet az oroszlánrész dicsősége. Gr. Tisza Istvánt, a ki egyházi és politikai hatalmát nem arra használta fel, hogy a neki nem tetsző alakulatot összetiporni igyekezzék, hanem arra, hogy megvédje és érvényesítse a jognak és igazságnak az egyéni érzelmek szubjektív világa felett messze kimagasló követelményeit. A megerősítés jelentősége mindnyájunk előtt nyilvánvaló. Athelyezkedés a jognélküliség ingoványáról a jogképesség szilárd talajára, a melyen kivül szerezni, alkotni, építeni nem lehet. Megnyugtatás mindazok számára, a kik az eszmét s a czélt a jogrendben való elhelyezkedése előtt követni skrupulózusak. Megszerzése annak az erkölcsi súlynak, a mely a hivatalos tekintetbevétel előfeltételét képezi. Megnyerése a jogoltalomnak, a mely nélkül a határozatok alapszabályszerű érvényesítése is problematikus. De járjon bár mindezekkel az előnyökkel a megerősítés, sohase lenne lelkem azokat elvek feláldozása árán ajánlani. A nagy eszmék és szent czélok kultuszát inkább tudom ápolni s ápoltatni az üldözött szabadság rejtekhelyein, semmint a kényelem kedvéért árulás megcsúfolt tárgyául szolgáltassam piaczra azokat. A módosításokban, melyeket az egyetemes konvent megjegyzése folytán a magas kormány a felterjesztett szövegen tétetett, nincs semmi olyan, a mi kaudiumi igát állítana eredeti álláspontunk elé. Államilag megerősített alapszabály mellett, maradunk hivatali függés nélkül szabad egyháztársadalmi egyesület kormányhatósági ellenőrzés alatt. Czéljaink közül a Protestáns Szövetség létesítése töröltetett: épen az, a mit bizonyos körök sugalmazására enyhítő tételként vettünk be utólagosan. Epen úgy jártunk a hivatalos egyházzal karöltve együttműködés tételével is. Ezt a tételt sem mi kívántuk az alapszabályba bevenni eredetileg s a hivatalos egyház töröltette a 4-ik §-ból. Igaz, hogy a 31. §-ban benmaradt, hogy még a legkomolyabb ügy se menjen végbe víg részletek nélkül. A kongresszus bölcseségétől függ, hogy ezen az alapon véglegesen megalakulva rá kiván-e lépni a békés alkotások útjára, vagy pedig harczot kezd minden lényeg nélkül való bizonytalanért. En úgy hiszem, hogy a harczot minden normális törekvés csak kényszereszköznek s nem czélnak veszi. Én úgy hiszem, hogy mindnyájunk előtt a békés munka aranykorszakának ideálja lebeg. És ha ez a korszak csakugyan beköszönt, annak következményeit férfias elhatározással kell levonni mindenkinek. Egy-két ember vállának az ereje nem végtelen; magukra hagyott erők vértanuságos vergődése nem lehet az a maximum, a melyben kétezer, külön-külön is vezérszerepe hivatott ember ereje, munkája, küzdelme, ambicziója kimerül. Egy par excellence erkölcsi testületnek nem lehet czélja az, hogy egy-két embert áldozatul dobjon az izzó lelkesedés, a szertelen munkavágy s a kiforszirozott felelőssé'g molokhja elé; hanem sokkal inkább az, hogy az egyeseknek s az összességnek vállvetett munkájából termeli ki a kitűzött czélok áldásait. így fog élni és virágozni egyesületünk. Mint a hogy születése gondviselésszerű volt a halálravált pangás idején, épen oly szükség vau életének folytonosságára is. Azt a szégyent, hogy mi, a szeretet vallásának papjai, a kartási szeretet mérlegén megméretve, könnyűnek találtattunk, el kell felejtetnünk a magyar társadalommal. Az egyházépitő munka modern követelményeit meg kell egymástól tanulnunk s egymásnak megtanítanunk és egyöntetű, szakértő munkával érvényesítenünk. A dicstelen szegénység rongyaival nem szabad sokáig gúnytárgyként államink a művelt társadalom előtt; nem szabad engednünk, hogy szolgai fizetésünk mértéke megcsúfolja szolgálatunk jelentőségét és méltóságát. Reformok kezdeményezésével és kiforralásával oda kell törekednünk, hogy egyházi életünk túlmerevűlt hivatalos képe a valóságos élet gyakorlatiasságával, túlközpontosított szervezete a presbiteri önkormányzat követelményeivel közelebbi rokonságba jöjjön, hogy ne maradjunk már sokáig tartalom nélkül való keret. Fájdalom, hogy a felekezetközi politika ellenőrzésében is hivatás vár reánk. A kormány politikájának kétségtelenül liberális a tartalmi általánossága. Rokonszenvünk hajóját ettől a bázistól nincs is okunk eloldani. De nem hunyhatunk szemet egyes esetek előtt, melyek különösen a kultusztárcza körébe tartozó kinevezéseknél, segélyezéseknél és az egyesületi jog kezelésénél nehezen lennének felhasználhatók a liberális politika bizonyítékaiul. A reakcziós irányzat bukása óta több idő telt már el, mint amennyinek rövidsége a megromlott leltár érintetlenül hagyását indokolni tudná. A tiszta elveknek az a katasztrófája, a mibe a koaliczió belevitte a közvéleményt, sokkal tanulágosabb, mintsem hogy másik zűrzavaros személyi összetétel politikai sikerének áldásos jövőt jósolhatna akárki is. Az a kérdőjel, a mit azoknak az eseteknek a politikai beállítása képvisel, óriásivá nő s a kétségig emelkedik, ha az 1848. évi XX. t-cz. végrehajtásának sorsára gondolunk. Melyik irányzat számlájára fog vájjon ez a nagy kérdés kerülni ? Árra-e, a melyik bevallott, általános, vagy a melyik titkos és részszerű? Itt kell mi nekünk résen államink hagyományos nyíltságunkkal és határozottságunkkal reá világítanunk minden lépés természetére és irányzatára. Emiatt a szerep miatt el kell készülni az üldöztetésre is. Mint eddig, úgy ezután is meg fogják találni pénzértékű módját annak, hogy a vezérek kedvét, bátorságát a nyilvános támadtatás szennyével szorítsák vissza. Ne feledjük azonban s ne feledjék azok sem, a kik utánunk jönnek, hogy az igazság akkor volt legerő-