Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-24 / 39. szám

nak, hogy megjelenjenek majd annak idején, elhivatásuk esetén, a Krisztus egyházához illő dekórummal, nagy felelősségérzettel, készültséggel és felszereléssel. Az apostol szól erről a felszerelésről, a melynek jellege az, hogy charizmatikus. Egy az Űr, egy a Lélek, egy a test, de különbözőek a charizmák, a lelki ajándékok és ehhez képest a szolgálatok és cselekedetek. A kegyelmi ajándékokat egyazon Lélek adja és pedig adja másoknak hasznára, azzal a megbízással, hogy velük híven sáfárkodjanak (I. Péter IV: 10). Szükségünk van a charizmákra, a melyekből fakad a bölcseségnek, tudománynak beszéde. Szükségünk van arra, hogy bírjunk a lelkek megítélésének és a gyógyításnak ajándékával. A charizma az Isten Lelke erejének adománya, a hasznos szolgálat czéljára. Nem vehetjük önmagunkból, hanem csak úgy, ha vágyódva utána, kérjük ezt, és ha vettük Isten kegyelméből, éltetjük, tápláljuk azt (2. Tim. I: G). Az apostoli korban minden szolgálat charizmából eredt; e nélkül nem volt szolgálat; úgy fűződtek egymáshoz, mint ok és okozat. A pünkösti korszak elmúlt; az isteni Lélek legitimácziójának helyére a külső, kanonszerű megbízás lépett. De nem szűkíttetett meg Istennek lelke, és azt hiszem mindenki érzi azt, hogy a mi egyházunknak nincs semmi másra nagyobb szüksége, mint olyan szolgákra, pásztorokra, tanítókra, kormányzókra, segítségekre, a kik nem tudatlanok a lelki ajándékokkal szemben, hanem inkább kívánják, ápolják, táplálják ezeket. Meg kell szívlelnünk azt, a mit az apostol Timotheusnak mond: „a Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, ha táplálkozol a hitnek és jó tudománynak beszédével". (I. Tim. IV : 6). Ez az, a mire nagy súlyt kell helyeznünk. Isten igéjét nemcsak tanulni, hanem azzal táplálkozni, naponkénti eledelünkké tenni: ez képezi az önök előkészületének egyik leglényegesebb részét. A hasznos, másokat építő lelki ajándékok gyarapításának ez az elengedhetlen feltétele. A belső elhívásnak majd az lesz önökre nézve az ismertető jele, hogy tudnak-e táplálkozni az életnek beszédével ; hogy érzik-e az életnek illatát kiáradni Isten igéjéből. Mert ha nem, úgy hiába várnak önökre ott künn az éhezők és szomjúhozok ezrei. Sokan önök közül talán közönnyel, talán épen mások rábeszélése folytán jöttek erre a pályára; jöttek úgy, mint a hogy mennek más kenyérpályára. A legtöbb esetben így szokott ez történni. De értsük meg mindnyájan az idők jeleit. Bármit mondjanak a világ hitetlensége, az ellentétes áramlatok felől, én mégis úgy látom, hogy már régen volt az emberek szívében oly nagy vágyakozás az igaz, élő evangéliummal, az Isten meghamisítatlan beszédével szemben, mint épen most, mi időnkben. A világ várja az evangélium szolgálatát korunk nagy problémáinak megoldása körül. Ne várja hiába! Táplálkozzanak a hitnek és az igaz tudománynak beszédével és menjenek ki majd ebből az intézetből azon biztos, mélyen átérzett tudattal, hogy önök a Krisztus képében járnak majd követségben, a kik az Elet beszédének izenetét viszik az emberekhez és felruházva Isten lelkének erejével, életükben és cselekedetükben mutatják meg, hogy Krisztus testének nagy tisztességre méltatott tagjai, a királyok királyának szolgái. Az 57-ik tanév ez, a melyet most Isten szent Lelkének segítségül hívása után megnyitunk; az utolsó ebben az épületben, helyiségben. Adja az Űr, hogy itt lakozásunk és innen való kimenetelünk áldott és az 0 nagy nevének dicsőségére legyen I B. Pap István. ISKOLAÜGY. A népiskolai vallástanítás tanterve. (Folytatás.) Ezen alapelvek figyelembevételével a vallásoktatás tanterve a következőkben volna megállapítandó: Az I. osztályban. Ref. egyházunk népiskoláinak I. és II. osztályában a vallásoktatás az állami törvények és tantervekben előírt beszéd- és értelemgyakorlatok alkotó részét képezi. Ehhez képest az I. osztály tanítója a vallásoktatást a szokásos beszéd- és értelemgyakorlatokkal kezdi s az ismert sokratika methódus szerint beszélget a gyermekekkel : a szülőkről, a tanítókról, a szülei házról, az iskoláról, a földről, a csillagos égről, oly czélzattal, hogy azokról áttérhessen az első bibliai történetre, a teremtés történetére. Innen tovább menve elbeszéli a tanító az alább felsorolandó bibliai történeteket, a mesemondó hangján s a történetkék lényegére nem tartozó dolgok gondos elhagyásával, tehát a lehető legrövidebben s a legegyszerűbb szavakkal, megtartván a biblia olyan kifejezéseit, melyek mint örök emlékezetre méltó aforizmák az emberiség közkincsét képezik. Az elbeszélt történeteket a tanító, olyformán, mint arra H. Kiss Kálmán: „Bevezetés a ref. keresztyén vallásra" czímű kézikönyve példát ad, addig ismétli,' míg azokat a gyermekek egyfolytában, összefüggő sorrendben el nem tudjak mondani. Mikor a történeteket minden gyermek tudja, akkor a tanító, a H. Kiss Kálmán idézett könyvének mintája szerint, rávezeti a tanulókat az elbeszélésben rejlő hitigazságokra és erkölcsi tanulságokra. Vigyázni kell arra, hogy a kérdések szétfolyó tömegében a lényeg el ne merüljön, hanem a hitigazság és erkölcsi tanulság 15—20 kérdés után világosan kidomborodjék, úgy hogy azt maguk a gyermekek foglalják szavakba. Végül, mikor a gyermekek elméjében mindez megrögzíttetett, énekeskönyvünk egy találó versének betanításával a történetet berekeszti s áttér a másikra. E röviden körvonalozott módszerrel tanítandó: 1. A teremtés története. A belőle kivonandó hitigazságok