Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

huzamos osztályokba akként sorozta be, hogy az A)-ban a róm. katholikusok, a jB)-ben a zsidók, a (7)-ben a protes­tánsok legyenek együtt. Ha a bölcs (?!) igazgató felsőbb hatósága meg nem másitja ezt a furcsa beosztást, akkor bizonyos, hogy a növendékek a parallel osztályokat nem A), B), C)-nek, hanem pápista, zsidó, protestáns osztá­lyoknak fogják nevezni, a pedagógiai bölcseség és a felekezeti békesség nagyobb dicsőségére, ha ugyan még az egymás fejbeverése is el nem következik. Reméljük azonban, hogy a felettes hatóságnak több sütnivalója lesz, mint a bölcs (?!) igazgató úrnak. Görög-keleti tanulók a Kuun-kollégiuniban. Szász­városon több éven át küzdelem folyt a miatt, mert a görög vallású tanulókat nem vették fel a szászvárosi református Kuun-kollégiumba. A felvétel megtagadásának oka az volt, hogy a görög-keleti tanulók megtagadták, hogy törvényeinknek megfelelően a hittant magyar nyelven tanulják. Hála a görög-keleti és református felekezetek vezetői koncziliáns magatartásának, a harcz immár be­fejezést nyert és a szászvárosi református kollégium az iskolaév megnyitásakor felvette a görög-keleti vallású tanulókat, miután Domsa Vazul görög-keleti esperes írásos nyilatkozatot adott, hogy magyar nyelven fogja a hittant tanítani Frentiu Valér dr. görög-katholikus esperes szin­tén írásban beleegyezett, hogy tanítványai a római ka­tholikus hitoktatónál tanulják a hittant. Református ovoda Romániában. Bukarestben, Ro­mánia fővárosában most nyitották meg a második refor­mátus kisdedóvó-intézetet. EGYESÜLET. A M. Protestáns Irodalmi Társaság, a Presbiteri Szövetség budapesti gyűlése alkalmából folyó hó 20-án este l /S i 7 órakor Budapesten, a Kálvin-téri templomban irodalmi estét tart. Tárgysorozat: 1. Bach J. S.: Praelu­dium. Orgonán előadja: Krausz Gusztáv énektanár. 2. Elnöki megnyitó és a vendégek üdvözlése. Tartja: Tisza István gróf, a M. P. I. T. másodelnöke. 3. a) Magyar gályarabok éneke. b)t Cowen Fr. H.: Fény a homályban. (Light in darkness.) Énekli: Fröhlich Dóra úrhölgy, orgo­nán kíséri Krausz Gusztáv. 4. Az evang. ker. irodalom jelentősége. Ünnepi beszéd, tartja: Gergely Antal mező­túri lelkész. 5. Mendelssohn: Illés oratóriumából. Énekli: Krausz Gusztávné úrasszony, orgonán kíséri: Krausz Gusztáv. 6. Versek. írta és felolvassa: Szabolcsica Mihály temesvári lelkész. 7. Dubois: Fiat lux. Orgonán előadja: Krausz G. Az est nyilvános, vendégeket szívesen látnak. A Kálvineum érdekében. A felsöbaranyai ref. lel­készegyesület augusztus 29-én nagysikerű hangversenyt rendezett a harkányi fürdőben a Kálvineum javára. A nemes czél és az érette való buzgólkodás nagy és fényes közönséget hozott össze, s a hangverseny, az erkölcsi sikeren felül 1500 koronánál többet jövedelme­zett. A hangversenyen megjelent dr. Baltazár Dezső tiszántúli püspök, az ORLE. elnöke is, a kit a közön­ség tüntető lelkesedéssel üdvözölt. Maga a hangverseny a lapunkban már közölt programul szerint folyt le. Kima­gasló pontja volt annak dr. Baltazár püspök beszéde, a melyben, míg egyfelől reámutatott a református pap­ságnak a nemzet valláserkölcsi és kulturális élete terén teljesített nagy szolgálataira, másfelől megindítóan ecse­telte azt a nehéz sorsot, a mely a papság hátramaradt családjára vár. A Kálvineum a ref. papság elárvult csa­ládján kíván segíteni a szeretet által, a mely a Krisztus vallása. Egyesüljünk — mondá — abban a fenséges gondolatban, hogy a szeretet egybeforraszt, testvérekké tesz, s áldozzunk az elhagyatottakért; akkor el fogunk jutni az igaz valláshoz, a melyben egyek leszünk. A közön­ség megindulva és nagy figyelemmel hallgatta a püspök beszédét, s meglátszott rajta, hogy a lélekből fakadt szavak megtalálták az utat a lelkekhez. A hangversenyt Benlcö Gyula egyházmegyei gondnok beszéde'rekesztette be, a melyben hálás köszönetet mondott dr. Baltazár püspöknek a megjelenésért és az ez által teremtett szép sikerért. A hangverseny végeztével dr. Junger Mór sik­lósi rabbi szép, meleg szavakkal üdvözölte a püspököt a zsidóság nevében, s biztosította, hogy a magyar zsidó­ság nagyrabecsüli őt nemes liberalizmusáért és a jogok kivívásában megmutatott törhetetlen kitartásáért. GYÁSZROVAT. Molnár Albert fóthi ref. lelkész, egyházmegyei tanácsbiró, vármegyei bizottsági tag, 54 éves korában, folyó hó 13-án, hosszas szenvedés után elhunyt. Teme­tése, nagy részvét mellett, folyó hó 15-én ment végbe. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. Minden órának leszakaszd virágát. Szépen és bölcsen mondja ezt a költő. Ámde jól járó, pontos és megbízható óra hiányában miként lehessen számon tar­tani az órákat? A megoldás egyszerű. Polgár Kálmán órásmester (műhelye, raktárak és elárúsítás Budapest, VII., Erzsébet-körút 29- sz., I. em.) órái oly megbízha­tók, hogy a ki az ő órái után igazodik, hiány nélkül szakaszthatja le minden órának virágát. Megbízható járású pontos órákról és divatos ékszerekről kívánatra nagy képes album-árjegyzéket bérmentve küld a vezetőség. Bútorvevök figyelmét felhívjuk FuchsB.hirdetésére 1 Toronyórák beállításánál figyelmébe ajánljuk Nacl­ler óragyárának hirdetését. Neumayer hirdetésére felhívjuk bevásárolni akaró olvasóink figyelmét. Mielőtt drága halottjának síremléket óhajt állítani, figyelmébe ajánljuk a „Kulatár" művészi síremlékek állandó kiállítását, Budapest, VIII., Köztemető-út 4. szám, a hol már 60 koronától kezdve 20,000 koronás kész művészi síremlékek vannak kiállítva. PÁLYÁZAT. Pályázat. A debreczeni ref. egyház felsőbb leányiskolájának igazgatótanácsa pályázatot hirdet a felsőbb leányisko­lánál betöltendő rendes tanári állásra, melynek javadalma évi ezerhatszáz korona törzsfizetés, ezer korona állami fizetéskiegészítés és hatszáz korona lakáspénz. Kötelező heti óraszám: 20. Pályázhatnak oly ref. vallású tanárnők, kiknek ma­gyar-német, vagy történet-földrajzból középiskolai tanári oklevelük van. A megválasztott tanárnő az internátusban lakni és felügyeletet teljesíteni köteles, ezért lakást és teljes el­látást élvez évi 400 korona ellenében, mely összeg la­káspénzéből vonatik le. Az 1894. évi XXVII-ik törvény­czikkel létesített nyugdíjintézetnek kötelezett tagja. A pályázati kérvények kellően felszerelve ez évi szeptember 25-cn délután 6 óráig a felsőbb leányiskola igazgatóságához adandók be.

Next

/
Thumbnails
Contents