Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-06 / 32. szám

olyan színvonalon állottak, hogy a diákok, tehát idealiter korunk legnagyobb műveltségének birtokosai értelmi állapotának megfeleljenek. A tárgyak megválasztásánál nagy változatosságot találunk, mely a különböző egyéniségeknek nagy választékot nyújthatott. A délutáni órákat kisebb-nagyobb kirándulásokra fordítottuk, rendesen valamely, a szabadban tartott gyűléssel egybekötve; így a test is megkapta a magáét. De a konferenczia középpontját az előadások és a személyes érintkezés útján specziális lelki munka képezte. Minden más, az értelmi nívó, a változatosság, a kirándulások, az imaórák, a Szövetség közgyűlései, az eperjesi közönség számára tartott nyilvános gyűlés, az egyes fakultások szakgyűlései, mind e középponti munkának hordozói, vagy szükségszerű kísérői voltak csupán. Az egész konferenczia kisebb, 8—10-es csoportokra volt beosztva. Minden napnak legelső lépése e csoportok külön bibliatanulmányozó órája volt. Azután az ülések gyors egymásutánban következtek. A bibliatanulmány után a legfontosabb theologiai és természettudományi kérdésekről hallottunk előadásokat, mint: „Haeckel monizmusa, természettudomány és keresztyénség" (Dr. Schimmert Gusztáv), „A belmisszió eredményei, mint az Evangélium erejének bizonyítékai" (Mayer Endre theol. tanár), „Az Evangélium középpontja (Takaró Géza lelkész.) stb. A következő félórát a bibliatanulmányozó körök vezetőinek előkészítése foglalta el, s végül a délelőtti tárgysorozat (7a 12—Val óráig) nagy keresztyén férfiak életének tanulmányával ért végett. Egymásután felvonultak előttünk Drummond Henrik, Gurland, Bodelschwing, Chalmers és Paton, s ez életrajzok talán legalkalmasabbak voltak arra, hogy mindnyájunk lelkére egyaránt mély befolyást gyakoroljanak. Isten kézsorait láttuk bennük, melyeket a Néki átadott földi életpályák fehér lapjaira írt. Ezzel kapcsolatban meg kell emlékeznem Westerbeek van Eerten iíjú holland vendégünkről is, ki többek közt a misszió-tanulmányozásról tartott előadást, különösen a holland viszonyokat tartva szem előtt, s felhívta a magyar diákmozgalom figyelmét a nagy feladatra, melyet Isten egyenesen a mi számunkra tartott fenn: a török mohammedanizmus meghódoltatására Krisztus világossága előtt. Az estéket egy előadás-sorozat: „Jézus tanításának alkalmazása a diákéletre" s a bezáró bibliai tárgyú előadás töltötte ki. Nehéz volna ily szűk keretben ismertetni az előadások, tanulmányok oly nagy és gazdag tömegét, s szinte lehetetlen volna lerajzolni, vagy megsejtetni az olvasó lelkében azt a hatást, melyet gyakoroltak. Az imént hideg czímeket hallottunk csupán, mint egy növény gyűjtőben a száraz virágok tudós latin neveit. De mikor e czímek a gyűlés folyamán egymásután életre keltek, alakot, színt, illatot nyertek, lassanként a hallgató előtt egy egész pompázó virágoskert tárult fel: „a Krisztus ismeretének gazdagsága". S a kik kinyitották lelküket e virágok számára, azok bizonyára megértették Pál apostolt, a ki „Krisztus ismeretének gazdagságáért" mindent kárnak ítélt, mindent kárba veszni hagyott, a miben azelőtt büszkeségét, igazságát kereste 1 Jézus Krisztus, az 0 három megrendítő alakjában : mint ideál, mint áldozati bárány és mint élő, munkálkodó Istenünk, — hatalmas arra, hogy ifjú lelkeknek legtitkosabb zárait felpattantsa! Az előadásokon kívül a személyes érintkezésekben folyt le a konferenczia középponti lelki munkája; ki volt adva a jelszó: egymás hite által épüljünk! Az internátus folyosóin a szünetekben s a délutáni órákban suttogó párokat lehetett látni. Senki sem zavarta őket. Mindenki tudta, hogy miről beszélgetnek. Mi volt a jelentősége ezen csendes tanácskozásoknak ? Bizonyára voltak sokan, a kiket az évközben teljesített munkájuk, talán önfeláldozásuk bizonyos büszkeséggel töltött el. Nos, ezt a büszkeséget a személyes érintkezések lehetetlenné tették. Mindenki talált valakire diáktársai között, a ki előtt meg kellett volna hajolnia, ha munkáját, vagy áldozatait összeméri vele. így minden különbség szépen nivellálódott a szeretet érzésében s abban a tudatban, hogy „Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből". Az előadások mellett a személyes érintkezés volt a konferencziának azon membruma, mely által mindenkinek épen azt volt képes nyújtani, a minek szükségét érezte. A kinek elbizakodásra volt hajlama, megaláztatást kapott; a gyenge, a csüggedő vett a másik erejéből, szilárdságából ; a hitetlent meglepte a hívők serege, a bűnöst a tiszták látása. Napvilágra kerültek az elrejtett dolgok. Ingadozások, titkos vágyódások, nyíltan vallott, de a szív mélyén megvetett életfilozófiák, sőt meggyalázó bűnök szoktak felszínre jutni az Úr hívó szavának hatása alatt az ifjú lelkében. S a mit eltitkolt volna az édesatyja előtt, azt megvallja egy barátjának, kiről tudja, hogy Isten nevében közeledik hozzá. Minő tisztulások! Milyen megbánások ! A felelősségérzet milyen hatalmas fellendülése ! Igaza volt annak a barátomnak, a ki állította, hogy az ágyú torkának rohanó katona hősiessége semmi ahhoz a küzdelemhez képest, a mit egy egy ifjú vív meg a lelke mélyén, csakhogy Istenhez közel juthasson! S e nagyszerű harcz ott szokott lefolyni a személyes érintkezés perczeiben. Istennek lelke velünk volt és munkálkodott. Az eredményeket a jövő év fogja feltárni. Most csak egy eredmény áll előttünk, mely reális és bizonyító erejű. A gyűlés végén a Szövetség vezetői felszólították a konferenczia résztvevőit az adakozásra. Sok nagy dolgot mondottam el a fentebbiekben a konferenczia szellemi oldaláról. Talán nagyon illuzórikusok azok a lelki dolgok ? A mai világ több realitást kíván ? A lélek realitás ! A lélek eredményei valóságok ! Örülök, hogy mikor az anyagiakhoz érkeztem, megtarthatom az eddigi fokozatot. A helyszínén készpénzben begyült 250 kor. ígérvényekben a köv. évre 1600 kor. Ezenkívül a konferenczia hat résztvevője elvállalta a