Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-30 / 31. szám

egyházkerületekre bízta a konvent, addig a vallástan ári képesítést egyetemes jellegűvé tette. A vallástanári vizsgának ilyen egyetemes jellegűvé tétele és a vizsgálóbizottságnak ilyen mesterséges összetétele rendkívül megnehezíti a vizsga letételét. Sokkal egyszerűbb, következetesesebb és igazságosabb lett volna azt is kerületekre s azokra a theol. akadémiákra, melyekben a jelöltek a szakvizsga tárgyait hallgatták, vagy ha egyetemessé akarta tenni az egyetemes egyház a vizsgákat, akkor az egyidejűleg megállapított lelkész és theol. tanári képesítő vizsgákat is egyetemesekké kellett volna tennie. A vizsgálati eljárásra és az életbeléptetési határozatokra vonatkozólag fontosabb megjegyeznivalónk nincsenek. Csupán megemlítjük még, hogy az 1912—14-évi cziklusra a debreczeni theol. akadémián lesznek a vizsgálatok. Az elmondottakból láthatók azok az elvi kifogások, melyek a vallástanári szabályzattal szemben méltán emelkedhetnek ; egyszersmind feltűnnek az annak életbeléptetésével járó nagy gyakorlati nehézségek is. Ha az egészen végigtekintünk, feltámad bennünk az a kérdés, hogy egy ennyire megnehezített vizsgát hányan lesznek hajlandók majd letenni, csupán csak azért, hogy középiskolai vallástanárok legyenek? A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a lelkészi képesítésű embereink, a kik középiskolai tanári oklevéllel rendelkeznek, eleve középiskolai tanári pályára lépnek, illetőleg a mennyiben vallástanárok, szívesen mennek át valamelyik más tanszékre. A tapasztalat azt is mutatja, hogy egyik-másik középiskolánk most is alig-alig kap rendes vallástanárt és folyton változó helyettes, vagy segédtanárokkal, kényszerül elláttatni a vallástanítást. Ezután az új szabályzat életbeléptetése után még nehezebben, vagy egyáltalában nem kapnak képesített vallástanárokat. Mindenesetre czélszerűbb lett volna gyakorlati szempontból kevesbbíteni a vizsgák számát, a theol. tanárioklevelet, mint eddig, úgy ezután is vallástanári állásra is képesítőnek tekinteni, vagy ha már külön vizsgát állapítottak meg, azt egyszerűbbé és igazságosabbá tenni! V. J. BELFÖLD. Az énekeskönyv revíziójáról. (Folytatás és vége.) Czikkírónak másik érve, melyet a ritmizálás ellen felhoz, az, hogy ha ritmizáljuk dallamainkat, a ritmusért s az általa elérhető elevenségért a dallamok karakterét, egyházi jellegét, az azokban nyilvánuló fenséget és erőt kell áldozatúl hozni. Tévedés. Mert a ritmus ós az egyházi jelleg nem összeférhetlenek s ritmizált dallam is lehet egyházi jellegű, sőt egyházi jellegűnek is kell lenni. Igaz ugyan, hogy énekeinket világias modorban is énekelhetjük s azoknak hangjegyezve is olyan ritmust adhatunk, mely megfosztja őket egyházi jellegüktől. Sőt torzalakban is ritmizálhatjuk azokat (mint a milyen czikkíró XC. zsoltárja és 37. dicsérete lehetett, melyet elrettentő például akart közölni, de a szövegből ez kimaradt). De a czikkírónak azon állításával szemben, hogy a ritmusért az egyházi jelleget kell feláldozni, régi magyar énekeinkre s a franczia és angol énekekre mutatok, melyek ritmikusak (régi énekeskönyveinkben ilyen felírásokat találunk: „ékes rhytmusú hymnusok", „ékes rhytmusú dicséretek"), a nélkül azonban, hogy egyházi karakter dolgában kifogás alá eshetnének. Különösen hangsúlyozom pedig azt (mert a tévedés épen onnan származik, hogy ezt figyelembe nem veszik), hogy ritmikus lesz a dallam az éneklés egyenlő hosszúságú hangokkal is, ha egyes hangok a többiekkel szemben hangsúlyosan énekeltetnek s ezen hangsúlyos hangok a dallam folyamán szabályos időközökben jelennek meg. Ilyen egyenméretü, de a szabályos időközökben fellépő hangsúlyos hangoknál fogva ritmikus éneklés lebegett a Próbaénekeskönyv dallambizottsága előtt s a dallamok ilyen magyarosan ritmikus éneklésnek megfelelő módon ütemeztettek s hangjegyeztettek a Próbaénekesben. A német choráléneklés is ritmikus, egyenméretűsége mellett is. A német versek ugyanis jámbusban vagy trocheusban vannak írva, ehez képest egyik dallamhang hangsúlyosan, a másik kisebb hangsúlylyal énekeltetik, a trocheusi sorok hangsúlyos, a jámbusi sorok súlytalan kezdettel. A dallam ütemezése ennek megfelelően történik. Meg kell még említenem, hogy van ritmustalan éneklés is s ilyennel alighanem csak mi dicsekedhetünk. A mi éneklésünkben a dallamhangoknál sem időméreti, sem hangsúlybeli különbség nincs, pedig épen ezek a ritmus alkotó elemei. Mi minden ritmus nélkül, minden hangot egyformára nyújtva s egyenlő hangsúlylyal énekelünk. Hogy milyen az az egyházi jellegű, egyenméretü magyar ritmikus éneklés, azt papiroson megmagyarázni nagyon bajos, hangjegyzéssel sem lehet tökéletesen visszaadni. Közvetlen előadó mellett énekszóban kellene azt bemutatni. A mennyire a közvetlen előadást, a példákban való bemutatást, az énekszót papiroson való magyarázat pótolhatja, a kérdés megvilágítására a következő rövid magyarázatot adom. Vegyük a XLII. zsoltár jól ismert dallamát. Kérem az olvasót, hogy ezen dallamot szöveg nélkül a szokásos módon, vagyis minden hangot egyenlő hosszúra nyújtva énekelje el. A különbség csak az legyen, hogy minden sorban az elsö és ötödik hangnak nyomatékot, hangsúlyt (accent) adjon. Lehetetlen azonnal nem érezni, hogy ilyen éneklés mellett a dallam lendületet, bizonyos élénkséget nyert. Oka ennek az, hogy a dallamsorokba két hangnak hangsúlyos éneklése folytán ritmus költözött. Most arra kérem az olvasót, hogy ugyanezen dallamot ugyanazon módon, tudniillik az első és ötödik hangok hangsúlyozásával, kiemelésével ezen szövegre énekelje: