Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

vagy Ötven tudós-doktort fog itt összegyűjteni, hogy derekasan zavarba ejtsék a szerzetest. Nem, semmi ilyet nem tettek. íme, hogy estek meg a dolgok. „Tieid-e e könyvek?" — „Igen." — „Visszavonod-e vagy nem? — „Nem." — „Akkor eredj." Oh elvakult németek, gyermekek, kik oly nyomorultul hagyjátok magatokat rászedni a romanisták által." Következő nap Friedbergből küldött hosszú levelet a császárnak, ugyanazt, a melyet most Pierpont Morgan megszerzett. Ez a levél latinul van írva; igen hosszú s a leghódolatteljesebb hangon van tartva. „Serenissimo et invictissimo D. Carolo V. electo rhomanorum Imperátori, Caesari Augusto, Hispaniarum utriusque Siciliae et Hierusalemi regi, archiduci Austriae, Duci Burgundiáé etc. Dno suo clementissimo." Mindenekelőtt biztosítja Luther a császárt hálájáról, azért a jóindulatért, a melyet iránta tanúsított, s előadja indokait, a melyek nem engedték, hogy alávesse magát akaratának s visszavonja tanait Wormsban. Leglényegesebb része azonban a levélnek, a melyet szó szerint is közlünk, valóságos hitvallás. A protestantizmus alapelveit formulázza meg benne Luther. „Isten, ki szíveinket vizsgálja, tanúja annak, hogy buzgón vagyok kész engedelmeskedni Felségednek, életre, halálra, dicsőségben és gyalázatban. Mindig felajánltam magam erre s felajánlom most is, kivéve Isten parancsát, a kitől életünket kaptuk s a kit az angyalok a maga igazságában látnak. Mivel az mindenek felett való, kell, hogy szabad legyen mindenkire nézve és soha nem kötött, a mint Szent Pál tanítja. E világ dolgaiban, melyeknek semmi közük sincs Isten igéjéhez és az örökéletű javakhoz, kölcsönös bizalommal tartozunk egymásnak, mert sem bírásuk, sem elvesztésük nem érinti az üdvösséget; de az örökkévaló dolgokban Isten nem engedi, hogy ember alávesse magát embernek. Azt akarja, hogy mindenki és mindenek egyedül neki legyenek alávetve, mert egyedül ő akarja az igazság dicsőségét. „0 az igazság maga és minden ember hazug." (Róm. III.) Ez az egyedül benne való hit és megadás az igazi vallás, az igazi imádat és egy teremtménynek sincs ehhez joga. Egy emberben bízni az örök üdvösség dolgaiban annyi, mint egy teremtett lénynek adni meg azt a dicsőséget, a mely csak Istent illeti." Ugyanakkor, a mikor V. Károlyhoz latinul fordult, Luther németül is megfogalmazott egy levelet, majdnem ugyanazokkal a kifejezésekkel a wormsi diéta rendjeihez. Mindkét levelet Sturm Gáspár követre bízta, ki búcsút vett tőle s visszatért Wormsba. Luther 29-én Grünbergben, 30-án Hersfeldben, május 2-án pedig Eisenachban volt. 4-én útnak indult Góthába. Altensteinban atyafisága, mely odáig kisérte, elhagyta. Két barátjával maradt, a mikor egy félreeső helyen fegyveres lovagok vették körül kocsiját. Luther foglyul ejtve a nagy választó emberei által, egész éjszakán át az erdőben hurczoltatott meg s 1521 május 5-én Wartburgba záratott ellenségei elől. Míg e dolgok történtek, Wormsban siettették Luther pőrének befejezését. Sturm meghozta a menekült levelét, de nem merték azt a császárnak bemutatni. Alexander nunczius maga fogalmazta meg a nagy reformátort sújtó császári ediktumot. Minden közeledés lehetetlenné vált. A harcz hivatalosan is megüzentetet.t. Németország, a melyet Luther beszéde mélyen felrázott, a wormsi legyőzött mellé állt. Híres théziseit lefordították németre s a németség minden rétege mohón olvassa azokat. Maga Luther beszéli iratai közt, hogy : „Tizennégy nap alatt egész Németországot bejárták a thézisek, mert, az egész világ panasszal volt tele a bűnbocsátó czédulák miatt, különösen a mint Tetzel prédikálta azokat. Mikor minden püspök és theologus hallgatott és senki sem mert felszólalni, mert a dominikánus eretnek-hajcsárok mindenkit megfenyegettek és maga Tetzel üldözőbe vett néhány lelkészt, a ki bírálgatni merte szemérmetlen eljárását, — akkor én hírnévre jutottam, mert végre is előállt valaki, a ki elég merész volt kezébe venni az ügyet. De ez a dicsőség nem volt kellemes rám nézve, mert én magam nem tudtam, mik a bűnbocsánatok, s a dal kezdett igen magas lenni az ón hangomhoz." Igenis, meg kell állapítanunk, hogy Luthert lepte meg leginkább a dolognak ez a fejleménye. Nem volt elkészülve rá, hogy az igazság egyszerű szava oly mély hatással lesz az emberekre. Nem számított rá, nem várta azt, a mi bekövetkezett. Alapjában véve ő csak egyszerű szerzetes professzor és tudós volt, a ki nem vágyott a történeti szereplés babérjaira. Most azonban egyszerre nemzeti hősként, vallásalapítóként látta magát ünnepeltetve. A nép viszont keveset törődött a kilenczvenöt thézis mélyén rejlő dogmatikai szubtilitásokkal, talán nem is értette s fogta fel helyesen azokat, csak azt látta, hogy akadt egy testéből s véréből való ember, egy erős és igaz egyéniség, a kit nem kötöttek semminemű melléktekintetek, hanem a ki félénkség, habozás és minden diplomatikus kertelés nélkül ki merte mondani az őszinte igazságot. Kimondta ezt nyíltan és leplezetlenül, mint a nép embere, a félrevezetett milliók igaz és megbízható barátja. Érthető ezek után, hogy Németországra nézve mily becscsel bír az a dokumentum, melyet most Pierpont Morgan megvásárolt. Luther ugyan később a császárhoz intézett latin levelét németre is lefordíttatta, de a fordítást a reformáczió történetírói szerint tanára és barátja, Spalatin végezte; az tehát távolról sem bír azzal az érdekkel, mint az eredeti. Pedig Luther egész lelki fejlődése szempontjából döntő fontosságú irat ez, mint első elhatározó lépés azon az úton, a melyet Luther számára a történelem és a gondviselés kijelölt. Tudjuk, hogy mindeddig habozott, tétovázott, mérlegelte az erejét, kételkedett missziója sikerében; sőt abban a levélben, a melyet 1518 tavaszán Scheur Kristófhoz írt, egyenesen megbánásának ad kifejezést, hogy thózisei közérthető német nyelvre fordíttattak le. „Nem mintha sajnálnám