Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

kicsavarták kezünkből, hogy a prot. népies irodalom mostani élete csak olyan félélet, félhalál? Hiszen még gondolatnak is szörnyű, hogy a világtól elmaradottság, a szellemi szegénység épen a protestáns népre üsse reá szégyenbélyegét! Arra a protestáns népre, a melynek felvilágosult, értelmes voltára oly sokszor s oly nagy önérzettel hivatkozunk. Szabad-e itt egyszerűen a „non posse" álláspontjára helyezkedve, tétlen nyugalommal mindig csak valami jobb, kedvezőbb időket várni ? Nem ! Periculum in mora . . . Haladéktalanul keresnünk, tudnunk kell az okát annak, hogy a protestáns nép számára kiadott irodalmi termékek miért találkoznak még mindig azzal a határtalan közönnyel, hogy miért kell piaczi árús módjára túlzott nyájaskodással, agyonbeszéléssel vagy épen erőszakkal árulgatni naptárainkat is, hogy belőlük legalább néhány darab bejusson a családok asztalára'? A legutóbb hozzám küldött 1911. évi protestáns naptáraknak még a szokottnál is lanyhább kelendősége volt. Bántólag hatott rám. Kerestem, kutattam a dolog magyarázatát. Nem sokáig kellett kutatnom. Véletlen folytán megtudtam, hogy néhány, különben templomszerető, hithű kálvinista család a szomszéd falubeli baptista gyülekezetből hozott kalendáriumokban találta fel azt, a mit a mieinkben hiába keresett: az egyszerűséget, közvetlenséget, népiességet, czélszerűséget és — az olcsóságot. Mert ezekbe a szavakba lehet összefoglalni mindazt, a mit a rajtakapottak a maguk mentésére sok szóval, de becsületre valló őszinteséggel elmondottak. Hát mégis !... Szeret a mi népük olvasni. Bizony szeret, csak az az olvasnivaló legyen az ő egyszerű igényeinek megfelelő. Igaz, hogy a magyar ember betűért nem akar pénzt adni; de példák mutatják, hogy csak addig nem, a míg közönyösségének aczélos jegét meg nem törték. Erre nézve pedig legjobb eszköz a gyakorlati czélokat is szolgáló, népies modorban, bibliás keresztyén szellemben megirt olcsó kalendárium. A legszegényebb család sincs meg naptár nélkül. S ha ebben a naptárban az az egyszerű ember tanácsadó, hű barátot talál, ha az felkelti érdeklődését, megnyeri tetszését, megkedvelteti vele az olvasást, akkor biztosan e mellett marad, sőt később a többi vallásos kiadványokra és lapokra is nagyobb eredménnyel hivhatjuk fel a figyelmét. A mostani protestáns kalendáriumok nem felelnek meg a czélnak. Eredetileg a köznépnek vannak szánva, de — mi tudjuk — a köznép idegenkedik tőlük. Szinte csodálkozással látja az ember, hogy a róm. kath. népszövetségi naptár mennyire eltalálja a helyes utat, milyen jól felismeri a naptár igazi czélját. A róm. katholikus embernek ez a kalendárium tanácsadója, segítőtársa, hű szórakoztatója, míg a protestáns épen nem érzi magát vesztesnek, ha egyetlen olvasnivalóját, a kalendáriumot a baptista gyülekezetből vagy épen a vásári ponyváról szerzi meg, mert ez utóbbi helyekről hozott irodalmi termék legalább nem áll felette szellemi fejlettségének. Ismétleni: a protestáns népies irodalom mostani nyomorúságos helyzetéből az első kivezető egy jó, czélszerű népkalendárium lenne. Ennek a szerkesztésénél számolni kellene annak a sokbajú köznépnek testi-lelki szükségeivel, vágyaival, igényeivel és szellemi fejlettségével, a melyet bizony mi sokszor túlbecsülünk. Legyen az a naptár jó tanácsadó. Ma már a kis embernek is ezerféle ügyes-bajos dolgai akadnak egy esztendő folyamán s ezeknek labirinthusában sokszor eltéved. A községi és állami életben, az adózás, katonáskodás, árva-gyámiigy, szegényügy, cselédtörvény, közegészségügy stb. stb. terén számtalan útvesztő vár a kis emberre, ha nincs mellette egy jó kalauz, a mely hónapról hónapra feltünteti azokat a teendőket, a melyeknek elmulasztása esetleg a törvény szigorát vonja maga után. Gyakorlati hasznosság szempontjából az ilyen tanácsok, felvilágosítások nagyobb értékűek, mint azok a naptárainkban még ma is ott dísztelenkedő Vincze- és Medárd-napi időregulák. A köznép kezébe szánt kalendárium szórakoztató részében állítsuk fel és valósítsuk meg ezt az elvet: „szórakoztatva tanítsunk, építsünk". Megfelelő formában tegyük szóvá azokat a jelenségeket, a melyeket népünk életében sokszor fájdalommal látunk. Az iszákosság romboló hatása, a vadházasságok erkölcsi fertője, a gyermekhalandóság hátterében lappangó bűnök, a koldusbotra juttató eszeveszett fényűzés, a könnyelmű kivándorlás, a tiidővész, a munkaadó és munkás között való áldatlan viszony, stb., igen sok érdekes és hasznos naptárczikk megírására szolgáltatnak alkalmas thémát. A valláserkölcsi olvasmányok ne csak szentimentális, mulóhatású történetkék legyenek, hanem az életből vett példák alapján állítsuk az olvasót egy-egy nagy, fontos, a keresztyén életbe vágó kérdés elé. Azt az örökké vívódó, inkább a rosszra, mint jóra hajlandó emberi lelket nagyon nehéz valamely döntő elhatározásra bírni és ha ez olyan nehéz, miért ne jöhetne a szószéknek, a pasztorális munkának segítségére a népnek ma még úgyszólván egyetlen olvasmánya: a kalendárium. S aztán még egyet. .. Azok a gyógyító, fiatalító, szépítő szereket hirdető Árkos Jancsi, Kulcsár Rózsiféle „igaz történetek" tudom, hogy hasznot hajtanak a naptárkiadóknak, de mérhetetlen anyagi és erkölcsi károkat okoznak a hiszékeny népnek és semmi helyük nincs olyan irodalmi termékben, melynek terjesztése a lelkészeknek és tanítóknak erkölcsi kötelessége. Mindent összevéve tehát, újból hangsúlyozom, hogy naptáraink szerkesztésére különös gondot fordítsunk. A köznép számára készülnek azok; legyenek hát népiesek, az egyszerű nép szükségleteinek, a kor kívánalmainak megfelelők, egyénileg építők, hogy a nép igazán megszeresse azokat, érdeklődjék minden esztendőben irántuk. Ennek a felkeltett érdeklődésnek nyomán, hiszem, hogy a többi vallásos kiadványok is nemsokára el fogják kerülni mostani szerencsétlen sorsukat. Ory Lajos.