Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-11 / 24. szám
látható át. A czikkírú tehát nem is, mint várható volna, a jövendő körülményeinek latolgatásával jut a felekezeti jogi iskoláknak az új egyetem felállítása után leendő eltörlésére, hanem a múltból s a jelenből veszi argumentumait, kimondva, hogy különben is ez iskolákra „az egyetemek és állami akadémiák mellett ma nincs szükség" s mert most nincs, azért további fen tartásuk „egyenesen abszurdum lenne". Ennek a következtetésnek csak az az egy hibája van, hogy a kiindulása téves, annyira, hogy czikkíró önmagának is ellentmond vele, hisz czikke elején maga tett hitet arról, hogy az egyetemek ma sem tudnak megfelelni hivatásuknak. De ellent mond neki a jogakadémiákról kikerülő ifjúság átlagának az egyetemi átlagtól előnyösen különböző képzettségi színvonala is. Ekképen még csak egy érv lenne hátra a felekezeti jogakadémiák kapuinak mielőbbi bezárását illetőleg, hogy t. i. ez intézetek tanári anyaga nem állja meg a kritikát; hogy a tanárok nem tudnak megfelelni nehéz feladatuknak. De hát ezzel szemben azt is kérdhetjük, hogy vájjon az állami intézetek tanerői is kivétel nélkül mind birtokában vannak-e azon képességeknek, a melyek a jó tanárt, a tanítót alkotják ; mert ha ezeknél is találunk fogyatkozásokat s azokat elnézzük, akkor igazságtalan ugyané hiányosságokat a felekezeti intézetek rovására írni. A felekezeti jogakadémiák tanári karai azonban abban a kellemes helyzetben vannak, hogy nincsen szükségük arra, hogy a maguk foltjait másokéival takargassák, s mert ők felette állanak az ily vádnak, felesleges is lenne az ő megvédelmezésiik. Mindenesetre bizonyos annyi, hogy azok a jogi főiskolák, a melyeken Ballagi Géza, Eseky István, Finkey Ferencz, Horovitz, Szabó Sándor, Papp Tibor tanítottak s tanítanak, s hogy hazabeszélessel ne gyanusíttathassam s a magunk intézetének jelenlegi tanerői kiválóbbjait ne említsem, de a mely kecskeméti jogakadémián a nemrég múlt és a legutóbbi években is egy Magyary Géza, Helle Károly, Jászi Viktor, Tegze Gyula, Kiss Albert s ma is a jogtanári pályán működő kiválóságok tanítottak, mondom, hogy ezek az iskolák valamelyes nivón mégis állottak és állanak, valamelyes kultúrmissziót mégis csak teljesítettek s teljesítenek s akkora hiányt mindenesetre pótolnak, hogy minden közelebbi megokolással adósnak maradó ötletszerűséggel felettük a halálharang kongatására vállalkozni kissé korai. Korai pedig annál is inkább, mert ha czikkíró képtelenségnek tartja is a jogi oktatás terén a felekezeti jellegű intézmények fentartását, a mivel nyilván a felekezetnélküli oktatás princzipiumát kívánja alkalmazni a felsőiskolákra, — alig lehet, különösen napjainkban, kétséges az, hogy a türelmetlen felekezetieskedések árnyai a nem felekezeti állam iskoláiban is megfészkelik magukat. Ez a felekezetieskedés pedig a „Jogtudományi Közlöny" által különös előszeretettel proscribált protestáns jogakadémiák annaleseiben volt mindig ismeretlen. />. Kováts Andor, kecskeméti jogtanár. BELFÖLD. Egy pár őszinte szó. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! Engedje meg, hogy ezen soraimnak becses lapjában való megjelenésére helyet és tért kérjek. Czélom ezzel az, hogy mint a kiilsŐ-somogyi egyházmegye világi képviselője, a legközelebb megtartott egyházkerületi közgyűlésen szerzett benyomásaimat papírra vetve, egyházkerületünk közönségével közölhessem gondolataimat és felfogásomat. Sok megjegyezni valót találtam, különösen az eddig tapasztaltak tekintetében ; de sok olyan gáncsolni valót részben eloszlat a móst tárgyalás alatt lévő „közgyűlési és tanácskozási ügyrendszabály". Ehhez is volna sok észrevételem, de erre módot ad az, hogy ezen szabályzat leadatott az egyházmegyéknek véleményezés végett s így ott alkalmam lesz erre vonatkozó észrevételeimet megtenni. De egy bizonyos dolog felett nem térhetek napirendre, s ez az, hogy a közgyűlést megelőző értekezleten a megüresedett egyik egyházkerületi világi tanácsbírói állásra formaszerű jelölés történt. Hát bocsánatot kérek, ez nem csak szokatlan forma, de elítélendő eljárás is. Nem tekintve azt, hogy ki ajánltatik, az értekezletnek nem szabad a szabad választást ezzel befolyásolni. Én megengedem, hogy dr. Bernát Géza úr a maga szakmájában kiváló és kitűnő egyéniség; de engedelmet kérek, ez nem jogezím arra, hogy egyházkerületi világi tanácsbíróságra is alkalmas legyen. Éppen ezért a választó közönségre kell azt bízni, hogy kit tart erre alkalmasnak. Mintegy 25 — 30 éve annak, hogy az egyházkerületen az a gyakorlat vált uzussá, hogy minden valamire való fővárosi hitsorsosunkat s egyházunk egyéb világi nagyjait választják és ültetik a tanácsbirói székbe és egyéb egyházi tisztségekbe. Hát ez bizonyos mértékig helyén van ; de kizárólag ezekkel tölteni be az állásokat, már nem tartom helyénvalónak. Fővárosi világi embereink és egyéb világi nagyuraink nem ismerik a mi vidéki külső egyházi életünket ; nem ismerik annak bajait, vergődéseit s gyakran nyomorúságait, s így csak természetes, hogy ezekhez alaposan hozzászólni sem tudnak, s e bajon a legjobb akarattal sem segíthetnek. Sőt nemcsak azt látjuk, hogy a fővárosi nagy emberek nem ismerik vidéki gyülekezeteink ügyeit-bajait, hanem azt is, hogy közgyűléseink iránt sem igen érdeklődnek. Ily jelenségek után önként felvetődik azon kérdés, hát miért is ültetjük mi be őket a tanácsbirói székekbe ? Túlságos reverenciából, melyből azonban egyházkerületünknek nem csak haszna nincs, de nagy hátránya. így szokott ez történni az egyházmegyei gondnokok választásánál is.