Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-04 / 23. szám

egyenesen megvádolni az utóbbi évek kultúrpolitikáját, hanem csak a „lányomnak szólok, hogy menyem is értsen belőle" elvet követte. Mert ha látja azt, hogy az állami intézetekben az ultramontánok hátraszorítják és üldözik a liberális r. katholikus tanárokat, — csak természetes, hogy ez csak úgy történhetik, ha a capite foetet piscis, ha ezek az ultramontán törekvések az állami intézetek fő-fő intézősége: a kultuszminisztérium részéről nyernek támogatást. Szerk.) Mély komolysággal és nagy erővel mutatott reá, hogy a magyar r. katholiczizmusnak igen rossz szolgálatot tesznek azok, a kik azt az ultramontanizmus karjaiba akarják hajtani. (Tehát az ultramontán törekvések, ugy-e bár, nem csupán az iskolákra korlátozódnak! Szerk.) Voltak a r. kath. egyháznak a múltban is nagy alakjai, a kik szolgálni tudták híven hazájukat, egyházukat, a nélkül, hogy ultramontánok lettek volna és megtagadták volna a liberalizmust. Hagyjanak tehát fel a szektariánus ultramontanizmussal; mert ha a magyar r. katholiczizmusban rejlő hatalmat ideig-óráig lefoglalhatják is bizonyos ultramontán tendencziák számára, de második középkort nem fognak Magyarországon többé csinálni. Ünnepélyes komolysággal hívta fel a r. kath. egyház illetékes vezetőit az ultramontán szektariánizmus megakadályozására; mert a magyar állam és társadalom meg akar maradni a magyar szabadelvűség legszentebb, legtisztább tradicziói mellett, a melyek egyesítik a hitet a tudással, a vallást az egyházzal, a szabadságot az erkölcsi rendhez ragaszkodással, s ha kettős fronttal harczolva is, de egyaránt síkra száll az ultramontán szektarianizmussal és az anarchisztikus tendencziák szektarianizmusával! Gróf Tisza István után Oiesswein Sándor szólalt fel, a ki keresztényszoczialista alapon birálja a költségvetést. A valláserkölcsi nevelés fenntartását kívánja; az ifjúsági egyesületek munkáját óriási fontosságúnak tartja s a tanítók megélhetési viszonyainak méltányos rendezését sürgeti. Felekezeti egyetemet nem óhajt. A róm. katholikus autonómia megvalósítását azonban ő is sürgeti. A május 26-iki ülésen elsőnek Mártonffy Márton munkapárti beszélt, a ki szerint egyelőre új egyetemre nincs szükség, hanem első sorban is néhány ezer népiskolát kell felállítanunk. Utána Kelemen Samu Justhpárti tartott beszédet, éles radikális szellemben, különösen a kongregácziók ellen. S ez alkalommal alaposan ráczáfolt Molnár Jánosra és gróf Zichy Jánosra, a kik úgy akarták feltüntetni a kongregácziókat, mint valami veszélytelen, jámbor, „pietisztikus intézmények *-et, holott Kelemen kimutatja, hogy az alapszabályok szerint e gyűlések hivatása körébe tartozik a „közérdekű kérdések megvitatása" is 1 A kongregácziók nevelésképtelen szellemének bizonyítására aztán hatásos szemelvényeket olvasott föl egy kongregácziós könyvből. Végül erősen kikelt mindenféle oly törekvés ellen, mely az ifjúságot felekezeti egyesületekbe akarja tömöríteni s érték tekintetében Szent Imre-Kört, Bethlen-Kört és Galilei-Kört összecsapván, csak oly egyesületek alkotását tartja megengedhetőnek, a melyekbe vallási, faji s nemzeti különbség nélkül minden ifjú beléphet. — Kozma Andor egy kissé optimista szemmel látja a róm. kath. klérus viselkedését a klerikalizmussal szemben, a mikor azt mondja, hogy a magyar klérusnak klerikális történelmi hagyományai nincsenek. Igenis vannak. A mióta Habsburgok ülnek Magyarország trónján, azóta a klerikalizmusnak és jezsuitizmusnak mindig megvolt a maga melegágya a magyar r. kath. klérus kebelében. Egyébiránt helyesen mutatott rá arra, hogy a felekezeti tagoltság nem érintheti egy nemzet egységét és semmiféle vallásosság nem áll a tudomány és a kutatás szabadságának útjában. Május 27-én felszólalt gróf Apponyi Albert is. Mindenfelől nagy érdeklődéssel várták ezt a beszédet s főleg a felekezeti békére és a kongregácziókra vonatkozó kijelentéseket. Apponyi azonban röviden végzett a dologgal, de azért erősen síkra szállt a kongregácziók érdekében s határozottan elítélte, hogy ezt a belső, áhitatbeli vallási kérdést parlamenti vita tárgyává tették; ő a maga részéről szintén kongreganista volt és óhajtja, hogy a fia is az legyen. — Május 29-én a másik klerikális vezér, Rakovszky István, beszélt s a szabadkőműves irányzatokat támadván, a kongregáczióknak kelt ő is védelmére. Elismerését nyilvánította Tisza István és Kozma Andor iránt, de ugyanakkor megkérdezte azt is, hogy ha a középkort és vele a vallási villongásokat visszahozni nem szabad, miért hozott akkor a tiszántúli ref. egyházkerület határozatot a szekularizáczió érdekében? Szerinte az ily dolgok nem alkalmasak a felekezeti béke fenntartására. „A katholikusok a pátens elleni küzdelemben a protestánsok mellé állottak: ezt nem jól hálálják meg a protestánsok, ha viszonzásul most a szekularizácziót követelik." — Május 30-án vallásügyi kérdésekről nem igen esett szó. A legérdekesebb volt Szabó István nagyatádi képviselőnek, egy egyszerű földművesnek a felszólalása, a ki igen helyesen a vaZfóserkölcsi nevelés mellett foglalt állást, mert szerinte erre a népnevelés szempontjából nagy szükség van. A népnek lelki üdülés a hat napi munka után a vasárnapi istentisztelet. A szekularizáczióról nálunk lehetetlen nem beszélni . Ha már annyi állam meg tudta oldani a kérdést, meg fogjuk tudni azt oldani mi is minden nagyobb rázkódtatás nélkül. A néptanítók tűrhetetlen helyzetén ő is segíteni kíván s helyteleníti azt, hogy illetékes helyen különbséget tesznek állami és felekezeti tanítók közt. MISSZIÓÜGY. Keresztyén diákok világgyűlése Konstantinápolyban. (Folytatás és vége.) Milyen munkát végzett tehát a gyűlés, melytől a keresztyén diákmozgalom további lendiilését várhatnék? Meghallgatott egy néhány előadássorozatot. Talán valami rendkívüli, új, szenzácziós tárgyakról szóltak az elő-