Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-15 / 3. szám

Léte előbbi szakában is érezte, hogy ő Istennek fia.. . de ezen a napon ragyogott föl istenfiúi öntudata! Istenfiúságának lehetett s volt hajnala, de a Jordán partján ragyogta be annak tiszta, fényes reggele ! Istenfiúi öntudattal így indul az istenrendelte útra, a melyen az Istenfiú Messiás lesz, Jézus pedig Krisztussá lőn. Jézus keresztsége egyszersmind jelképezi, példázza az istenfiúság útját a mi számunkra. Csak az istenfiú, Isten gyermeke lehet tagja az istenországának. Isten gyermekeivé pedig a jordáni keresztség jelképezte szívmegújulás folytán, csak a Jézus útján lehetünk. Családi kör, iskola, templom, természet, társadalom, szent hagyományok és egyéni tapasztalatok csak előkészítői az istengyermekiség reggelének, előfutárai, útegyengetői annak a biztos szárnyalású feltér galambnak, az isteni Léleknek. Az a Lélek az Atyának a világmindenség minden elemét felhasználó, Jézus Krisztusból ránk szálló Lelke. A gyarló emberi szív bűnbánatán, Istenhez való visszatérésén keresztül hatol be életünkbe. Jézus istenfiúsága bűnös voltunkra s bűnbánatra indít. Jézus istenfiúsága kézen fog s az istenellenes életből visszavezet az Istenhez. Jézus istenfiúsága végtelen delejes erővel az istengyermeki életre kötelez és von. Jézushoz forr szivünk. Jézus szivén keresztül belelátunk a megnyílt égbe, Isten megnyílt szivébe s felismerjük Benne a mi Atyánkat. Jézus szívén keresztül betölti lelkünket az atyai szó: Fiam, megbocsáttattak -bűneid. Te is az én szerelmes fiam vagy ! És érezzük, hogy nem vagyunk többé elomló poremberek, a természeti törvényszerűség rabszolgái, a társadalom nagy gépezetének széthulló kerekei, a történelmi élet végzetes játékszerei, buborékok a végtelen lét örökké hullámzó tengerén vagy Isten megfagyott gondolatai (Hebbel), hanem a lét örök Istenének, szerető Atyánknak szeretett gyermekei. Ekkor gyúl ki lelkünkben az istengyermekiség tiszta öntudata. Ekkor ragyog föl az istengyermeki élet boldog reggele. S a reggel fényében óriási távlatban kitárul előttünk az egész nap, az egész élet, a határtalan jövő : a végtelen örökkévalóság. Ezen a reggelen át támad fel a te megújulásod napja is, Krisztusnak magyar egyháza! V. J. Protestáns egyház és modern világ. Lapunknak már két czikke foglalkozott Prohászka Ottokár székesfehérvári róm. kath. püspök karácsonyi czikkével. Azt a témát azonban, a mit a tudós püspök felvetett és fejtegetett, még e két czikkel kimerítettnek nem látjuk. Foglalkozunk tehát vele még harmadszor is. De most már nem annyira a róm. kath. egyház szempontjából, mint inkább a magunk tanulságára. Prohászka püspök az egyháznak és a modern világnak egymással való kibékítése kérdését csak a saját egyháza szempontjából tárgyalta. Gondolataiból eltagadhatatlanul látszik, hogy ő nem jár egyháza gondolkozóinak kitaposott országútján, hanem a saját szemeivel lát, a saját fejével okoskodik, s mindezekben olyan egyéniséget mutat, a mely nem minden tekintetben illik bele a róm. kath. egyház által nagyon szigorúan megszabott keretekbe s közel sodorja ahhoz a határhoz, a melynél a modernizmusnak, vagy épen az eretnekítésnek tilalomfája áll. De bár egyéniségével s gondolataival kirí is bizonyos mértékben Prohászka püspök egyháza sablonos általános jellegéből, mégis csak fia, püspöke ő egyházának, s távol van tőle az a törekvés, a mivel pedig az esztergomi főegyházmegye hivatalos lapjában Censor nevű rövidlátó kritikusa gyanúsítja, hogy a papi latifundiumok ellen törjön és a szekularizáczióra való törekvésnek adjon táplálékot. Dehogy-dehogy! Ellenkezőleg nagy bölcseséggel és előrelátással arra törekszik, hogy megmutassa az útját-módját annak, hogy miként tarthatná meg a róm. kath. egyház a mai változott világban is régi szellemi és erkölcsi tekintélyét és a kezei között levő óriási vagyont is ! Nagy ügyességgel, szinte megbabonázó liberalizmussal dolgozik; de a gondos szemlélő mégis észreveheti, hogy ez az ügyesség ós liberális allűr csak egyért van: a róm. kath egyház régi tekintélyének és óriási vagyonának megmentéséért. A magyar példaszóval Prohászka püspökre is el lehet mondani: Tudja Pál, mit kaszál! Hogy egyháza vezetői beveszik-e Prohászka püspök eszméit és követni fogják-e az általa nagy bölcseséggel kimutatott utakat? — nem tudjuk, de figyelemmel fogjuk kísérni. Figyelemmel, mert nagy tévedés volna részünkről, ha azt mondanánk, hogy a dolog nem tartozik reánk. Bizony tartozik reánk az, hogy a róm. kath. egyház mennyiben tölti meg külső egyházszervezet! kereteit és belső életfunkczióit a Prohászka püspök által sürgetett krisztusi szellemmel, mert hiszen ezen fordul meg, úgy a jelenben, mint a jövőben az evangéliumi protestantizmus és a hagyományokból és emberi találmányokból táplálkozó római katholiezizmus ősi küzdelmének eredménye. S tartozik reánk, magyar protestánsokra az is, hogy a magyar róm. kath. egyház, a Prohászka-féle gondolat szerint, a kulturális szolgálatok titulusa alatt meg tudja-e tartani a kezei között levő, nagy részében nemzeti eredetű vagyont, s az autonómia titulusa alatt képes lesz-e ezt magántulajdonná tétetni, avagy nem? Nagy fát mozgat tehát Prohászka püspök. Az a fa nem a mi erdőnkben van ugyan, — de azért vigyázzunk, mert dőltében, ha nem is maga a fa, de annak szele minket is érhet! Jó lenne azért, ha annak a karácsonyi czikknek tanulságait a mi egyházunkra nézve is levonnánk. Ezek a tanulságok nincsenek mélyen elrejtve. Csak egy kissé kell gondolkoznunk s következtetnünk, már ott állanak előttünk. Prohászka püspök úgy látja, hogy egyháza régi szellemi tekintélyét és nagy vagyonát csak úgy tarthatja meg a társadalomban és az államban, ha betölti azt a