Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-07 / 19. szám

ha a rendeszeresített vallástanárok kezébe adja az állami középiskolák vezetését, hová fog jutni akkor iskola, egyház, társadalom ? ! Az én lelkem azon is megütközik, hogy Mazy E. kormánybiztosi (s nem papi!) minőségében lelkészi ruhájában látogatja a szigeti református iskola ügyeit, s így követel nagyobb tisztességet a reverendának. Nem hiszem, hogy tanárban, diákban ref. egyházhoz tartozó világiakban valami nagyon növelné az eféle a kálvinista öntudatot. Hát még ha a hecczekben utazó káplánok kerülnek az állami intézetek élére, olyanformák, mint az a pesti káplán, a ki a zsidókkal még csak megengedhetőnek tanította üzleti érdekből a közlekedést, de az elkárhozás fenyegetésével tiltotta el tanítványait a protestánsokkal való érintkezéstől — (és a Pesti H. szerint történt ez a főváros tulajdonát képező iskola egyik termében) — hát akkor mit fogunk szólni és cselekedem? Vagy mi magunk idézzük fel a sötét időket a példaadással ? ! Ámde ón a vallástanár képesítésnél nem tudnók és nem szeretnék megállani. Egy ember elszigetelten, ha reá szorul minden teendő, a szülei házból jövő közönyösséggel, a káros társadalmi áramlatokkal megküzdeni nem képes. A nagy szükséglet miatt a lelkész- és tanárképesitést nem merem itt követelni, mert nem is volna igazságos az időveszteség, kisebb javadalom és több teendő a ref. tanárságnál, az államiakkal szemben s attól lehetne félni, hogy a java színe nem keresné fel, nem óhajtaná iskoláinkban a tanárságot. A vallástanár segítségére a többi nem tud menni a vallásosság mélyítésénél, mert tájékozatlan a vallási kérdésekben. Már pedig az a követelése a sok erőlködéssel, nemes áldozatkészséggel iskolát fentartó egyháznak minden világos fejű ember előtt jogos, méltányos, hogy a szolgálatban álló egyének, tanárok nemcsak életmódjukkal, hanem elveikkel, tanításaikkal, szakjaikra való tekintet nélkül, közvetlenül is munkálják a vallásosság és egyháziasság érdekeit. És hogy ennek tárgyi akadálya ne legyen, mondja ki a konvent (vagy készítse elő a. zsinat számára), hogy református közép, felső lány, tanítóképző iskoláinál, akadémiáinál csak olyan egyének nyerhetnek véglegesen alkalmazást, a kik szakbeli oklevelük felmutatásán kívül a konventi bizottság előtt vizsgálatot tesznek a hittanból, erkölcstanból, ker. katechesisből és magyar prot. egyház történetből. Ez a vizsgálat képesítene egyszersmind a vallástanításra is, a hol külön vallástanárok bármely okból nincsenek (algimnáziumok, idegen felekezetű és állami iskolák stb.). A lelkészi kepesítésű egyének természetesen kiveendők. Ezzel meg volna a recziproczitás is, hogy t. i. ha a lelkész jellegű egyéntől bizonyos mennyiségű pedagógiai és filozófiai ismeretet követelünk, ha középfokú iskolában vallástant akar tanítani, viszont református iskoláinkban alkalmazást kereső tanároktól és jelöltektől bizonyos fokú összefoglaló vallásos ismeretet kívánunk meg. Bár különösen nem érzem szükségét az indokolásnak, mégis szólok pár szót, miért kívánom meg e vizsgálat letevését akadémiai (esetleg egyetemi) tanárainktól is. Elismerem, hogy a tudomány nem felekezeti. De hiszen a tudomány eredményei sem felekezetiek, s midőn a középiskolákban közöljük az ismeretet, ezerszeres alkalmunk van kapcsolatokat teremteni, lelkünk hangulatát, felfogásunkat hozzáadni. Hát még mennyi alkalom kínálkozik a tudomány műhelyeinek munkásai előtt, a kik nincsenek leszűrt eredmények közléséhez lánczolva, hanem szabadon vizsgálódnak, kutatnak, megállapítanak, s a készülő, fejlődő igazságok a lelkülettől nyerik a formát, a lelket. Mily gazdagon gyümölcsözne a lelkes buzgó tanári prudenczia, ha a tétel levegője, milieuje a vallási és erkölcsi eszméknek, gondolatárnyalatainak szikráitól sugárzana s az ismeretelemek hangulataként nyomulnának be a forrongó evolucioban levő ifjúi kebelbe. Hogy tárgyi akadályait ennek a joggal várható munkának elsöpörjük az útból, — tegye le a vizsgát. Olyan tisztességes megélhetést biztosít az egyház nekik, hogy még a húzódozás is furcsa világot vethetne az illető gondolkodására, s a jelentkezők, pályázók számának apadásától épen nem lehet tartani. íme, ilyenforma gondolataim vannak a vallásoktatás és vallásos nevelés mélyítését illetőleg. A magyar naturának régi vonása, hogy csak a veszedelmekben tudja erejét megmutatni. A jelek félreismerhetetlenek. A kath. restitutio korában élünk. Fent és lent oly agressiv tünetek vannak római testvéreinkben és az állami oktatás körül, hogy cselekedni kell. Ne legyen tehát időileg késő: felekezeti iskoláink államosítását nyomban szüntessük be s a köteles segélyezéssel erősítsük anyagi gyengeségünket; a vallásoktatók képesítését valósítsuk meg azonnal; tanítóképző intézeteink tanárkarát a legkiválóbbakból állítsuk össze, és pedig lehetőleg lelkészjellegű tanárokból s fizessük valamivel jobban a kettős oklevelűeket; addig is gondolkodjunk, hogy a vallástanárok a képzőintézetekben módszeres tanításokat tartsanak a vallástanból, hogy illetékes egyénektől tanulják meg a közlés művészetét, s ne legyen a vallástanítás lélekölő magoltatás, zsoltárverstanítás, nevek és számok terhelő bevágatása, hanem lélek és élet. És tegyük kötelezővé a vallástani vizsga letételét minden olyan középiskolai és akadémiai tanárunkra nézve, a ki ezután akar felekezeti iskoláinkban alkalmazást találni. Nem okoz költségtöbbletet, sem időveszteséget, mert a rendkívüli vagy helyettes szolgálati időben is megszerezheti e képesítést, csak egyszerűen biztosítaná a vallásos nevelés mélyítését s növelné a felekezeti önérzetet. Elekes Imre. BELFÖLD. A Presbiteri Szövetség magyarországi gyűlése. A Presbiteri Szövetség'magyarországi gyűlését előkészítő bizottság, melyet az egyetemes konventtől nyert megbízatása alapján a Kálvin-Szövetség alakított meg,