Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-30 / 18. szám

megvalósíthatatlan volna. Tudjuk, hogy a krisztusi tökéletességet e bűnös testben el nem érhetjük, de tőlünk telhetőleg igyekeznünk és törekednünk kell, hogy nyomdokain járjunk, példáját kövessük. Nem akarjuk, — s nem is lehet követelni, hogy az emberek istenek legyenek, mint Krisztus; de azt, hogy minden ember igazán ember legyen, ezt mindenkitől megkövetelhetjük, — különben állatokká leszünk. Vagy már csakis állatok vagyunk, abban különbözve az oktalan állatoktól, hogy fejünket büszkén fenhordozva, perbeszállunk a világ teremtő és gondviselő Istenével s az állatokat felülmuljuk ravaszságban, csalásban és gyilkolásban ? Való, hogy a Krisztus megváltó szeretete nem él az emberek egyetemében; de mint régen voltak, ma is vannak, kik a Krisztus keresztjót türelemmel hordják, a kik felveszik az 0 igáját, — a szeretet gyakorlását, a mely könnyű és gyönyörűséges. Vannak, kik nem hazudnak, — keresik és követik az igazságot, — nem lopnak, nem csalnak, — megelégesznek az Istentől adott kevésel is, — nem átkozódnak, — hanem ellenségeikért imádkoznak, — nem ölnek, hanem nyomorgó testvéreik életét megmenteni igyekeznek, — nem irigykednek, nem gyűlölködnek, hanem a gonoszért jóval fizetnek. Ezek a Krisztus iskolájába járnak, tanítását megtartják, lelkéből táplálkoznak, s ép ezért élnek. Menjünk mindnyájan a Krisztushoz, hogy legyen életünk Őáltala ! Keresztesi Samu. Érdekes kortünetek. A közeli napokban és hetekben három érdekes irodalmi jelenség ragadta meg figyelmünket. Megragadta pedig azért, mert ezekben a jelenségekben részint a protestántizmus szellemének a közélet szellemére való hatását, részint a közszellemnek a prostantizmussal szemben való megnyilatkozását láttuk. A nemzeti művelődés általános érdekén kívül a protestantizmus közelebbi érdeke is kötelez a figyelemreméltó jelenségek tekintetbe vételére. I. A Magyar Figyelő április 1-i, 7. számában Tisza István gróf pár lapra terjedő czikket írt „Szabadgondolkodás" czimmel. A többnyire vallás- és hazaellenes magyar szabadgondolkodó radikálizmus kifejlődésének útvonalát, megtévelyedését és a vele szemben való védekezésnek a módját igyekszik föltüntetni. Rámutat a szabadgondolkodás óriási jelentőségére, a melyért világtörténelmi korszakokon át küzdött az emberiség. Azután a mai szabadgondolkodás veszedelmeire figyelmeztet. „A mi napjainkban — úgymond — a gondolkozás szabadságát nem a hatalmon levő tekintély zsarnoksága tiporja el. A mi veszély még erről az oldalról fenyeget, azzal játszva bánik el a 20. század pezsgő szellemi élete. A mai nemzedék gondolatszabadságát egészen más veszély fenyegeti. A hypermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusa ez, a melynek vásári lármája betölti a modern kultúra egész épületét s a félműveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottsággal hurrog le minden ellenvéleményt. — Nekünk a gondolkodás szabadságát a „szabadgondolkodók" ellen kell megvédenünk. A léleknek azt az igazi szabadságát, a mely minden ember számára biztosítja az igazság kereséséhez való jogot és megbecsül az igazság felé törekvő minden becsületes munkálkodást, a mely megérteni, tárgyilagosan értékelni kívánó jóakarattal fogadja az emberi elme minden őszinte törekvését; a mely nem divatos áramlatok, nem közhelyek szerint ítél, de tért enged minden komoly értékekkel bíró szellemi irányzatnak s az ellentétes áramlatok szabad mérkőzésétől várja haladásunkat, a felvilágosodást." Életkérdés reánk nézve, hogy egyfelől a nyugati művelődés által nyújtott elemeket megrostáljuk, másfelől pedig a nemzeti áthasonitást és továbbfejlődést munkáljuk. Az utóbbit természeti és történelmi erők szabják meg. Az előbbi munkát a szabadgondolkodással kell végeznünk. így kell a rothadó francziás félművelődés s a reakczió helyett a valódi nemzeti művelődés és az igazi emberi haladás nagy czélját szolgálnunk. Az újkori gondolatszabadság elsőrendű teremtőtényezőjének, a protestantizmusnak a szelleme nyilvánul meg Tisza István szabadelvű állásfoglalásában. A szabadgondolkodás konzervatív és radikális irányzatnak közös joga és java, az általános igazságkeresés és az emberi haladás egyetemes eszköze. Ennek minden irányban való biztosítása alapkötelesség. Viszont ezzel az eszközzel a nemzeti művelődés fejlődését és az emberiség haladását munkálni: alapfeladat. A protestantizmus kebelében hasonlóképen biztosítani kell, Tisza korábbi kijelentései szerint is, a szabadgondolkodást és munkálni azzal is a magyar protestáns keresztyénség diadalmas előrehaladását. II. A második érdekes irodalmi jelenség a „Pesti Napló" húsvéti számában jelent meg Zsadányi Henrik hírlapíró tollából „A templomos Budapest" czimmel. A czikkíró húsvét előtt a fővárosi vallásos élet némely jeleinek megfigyelésétől indíttatva, Budapest vallásosságáról, a főváros lakosságának valláserkölcsi életéről elmélkedik. Egyszersmind kérdést intézett ebben az ügyben Budapest vallásos életének három hivatalos gondozójához, Tomcsányi Lajos jezsuita rendi házfőnökhöz, Petri Elek ref. lelkészhez és Kohn Sámuel zsidó főrabbihoz. Érdekesek Tomcsányi páter nyilatkozatai is, melyek szerint: a főváros nem hogy elvallástalanodna, sőt vallásossága folytonosan erősödik, a templom szűk, több templom kellene; a szocziális mozgalmak nem ártottak a hitnek, a természettudományt is elfogadja a jezsuita atya, és nem törődik a „mélyen tisztelt sajtóval". Érdekesek a zsidó pap kijelentései ís a maguk nemleges mivoltukban: bajos a főváros hitéletéről s még inkább az erkölcséről véleményt mondani, templomba járnak az emberek, a magánéletük erkölcsét nem lehet ebből meghatározni. Minket azonban főleg a protestantizmus köréből jövő nyilatkozat érdekel. Petri Elek ref. lelkész