Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-02 / 14. szám
szól ennek minden sorából! Valóban méltó arra, hogy tankönyveinkbe is belefoglaljuk és diákjaink könyv nélkül is megtanulják! A nagy lélek parancsszerű akaratát, mely ebben a végső rendelkezésben mutatkozott talán a legnagyobbnak, megfogadták. Debreczenben mindössze egy imádság hangzott el. Abban is teljesült a nagy halott akarata, hogy egyedül Istenhez szólt. „Egyedül tiéd a dicsőség, Uram!" ez volt a püspökladányi lelkész magasszárnyalású, gyönyörű imádságának a refrénje. Oly egyszerű volt az a temetés s egyszerűségében mégis oly fölemelő. A gyász, a megilletődés ott ült az arczok ezrein és ezrein. Egy másik nagv temetés jut önkéntelenül is eszünkbe. 1564 május 29-én volt. A nagy Kálvin Jánost is így kísérték minden pompa nélkül a genfi plainpalais-i temetőbe az „előkelőségek, a lelkészek, az iskola összes tanárai és csaknem az egész város népe, záporként sűrűn hullatva könnyeiket" — mint Béza írja. Igen, a nagy Kálvin Jánosé is ilyen egyszerű vagy talán még egyszerűbb volt. S a kálvini egyház minden igaz fiához az lenne méltó, hogy ilyen temetése legyen. S a puritán kálvinizmus ősi fészkeiben ilyen is. Négy éve résztvettem a skót ref. egyház egyik legkimagaslóbb vezérférfiának, Principal Bainy-nek a temetésén. Ott sem hangzott imán és Isten igéjén kívül egy magasztaló szó sem, bár egész Skóczia siratta a megholtat. Vajha az elhunyt főpásztor végrendelkezése nálunk is egy új korszak hajnalhasadását: az emberdicsőítő és istenítő beszédek s a hiábavaló külsőségek : a koszorúk és egyebek elhagyását jelentené! Vajha ezt a kincseket érő végső rendelkezést nemcsak minden lelkipásztor, de minden magyar kálvinista is meghallaná és — a mi még főbb — követné ! Dr. K. I. BELFÖLD. Az ország 1909. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. Mult évben, az 1908. évi közállapotokról való beszámolás alkalmával, újból és nyomatékosan hívtam fel az illetékesek figyelmét a protestantizmust minden téren érő veszteségekre. Az évről évre nemcsak ismétlődő, de fokozatosan emelkedő veszteségek ellensúlyozása tárgyában részletes javaslatot is dolgoztam ki, s vártam, reméltem, hogy javaslatom az érdeklődők által kritika tárgyává tétetik s a mi abban jó, szükséges és czélszerű, az nemcsak megállapíttatik, hanem lehetőleg mielőbb az illetékes fórumok által, miután a baj nagyon is „iam proximus ardet" — meg is valósíttatik. Mindez, legnagyobb sajnálatomra, ezideig nem következett be. Javaslatom az önismeret elvéből indult ki s tekintettel arra, hogy egyházi közállapotainkat nem ismerjük helyesen és teljesen minden részleteiben és nyilvánulásaiban; nem ismerjük, nem ismerhetjük pedig azért, mert nincs egyházi közéletünk minden viszonyaira kiterjeszkedő, pozitív adatokon nyugvó, biztos képet nyújtó egységes szervünk. Javasoltam azért egyházi közállapotainkat állandóan ismertető, ily hű képet nyújtó szervnek megvalósítását, bennünket valláserkölcsi, egyházi szempontból specziálisan érdeklő pozitív adatoknak, a gyakorlat és tudomány elvei alapján feldolgozott egységes egyházi statisztikai évkönyvnek életbeléptetését. Javasoltam ezt azért, mert erős a meggyőződésem, hogy önismeret nélkül a sötétben tapogatódzunk s egy biztos lépést tenni nem tudunk. Intézkedéseink, utasításaink, mint arra mult évben rámutattam, a bizonytalanság, a határozatlanság bélyegét viselik magukon. Mígnem tudom: hol, miért, milyen a baj ? képtelen vagyok annak eltávolítására gyógyszert alkalmazni, kívánt intézkedést tenni. Rámutattam javaslatomban, hogy az országos m. kir. központi statisztikai hivatal, annak kiadványai, országos adatai alapján mily módon érhetnénk el e tekintetben specziális egyházi érdekeinket, czéljainkat. Külön felhívtam az illetékeseket arra, mit lehetne és kellene ez ügyben tenni. Megtörtént-e, nem tudom. Én magam értekeztem a központi statisztikai hivatalban annak érdemes s nagy tudományú igazgatójával, Vargha Gyula miniszteri tanácsossal s az ő lekötelező szívessége alapján a hivatal több tekintélyes tagjával ez ügyben beszéltem. E megbeszélésnek, kérésemre ós felvilágosításomra eredménye az lett, hogy a miniszteri tanácsos úr, még ottlétem alatt meghagyta az illető hivatali közegnek, hogy a lelkészek által évente rendszeresen a központi statisztikai hivatalba beszolgáltatott, de az évkönyvben eddig nem közölt egyházilag eltemetettek száma felekezetek szerint már a legközelebbi évkönyvben fel legyen tüntetve. Az előttem fekvő statisztikai évkönyvben örömmel látom, hogy a mit eddig e helyen számtalanszor eredménytelenül felemlítettem és sürgettem, az személyes közbenjárásomra immár megtörtént, s így tudjuk meg a legújabb évkönyvből az elhaltak s az egyházilag eltemettettek számainak feltüntetéséből, hogy 1908-ban a róm. kath. elhaltaknak 97'5%-a? a gör. kath. halottaknak 95"8%-a , a ref. elhaltaknak 96'20 /<ra > a z ág- h- e v - elhaltaknak 98'0%-a, a gör. kel. elhaltaknak 94'3%-a > az unitárius elhaltaknak 89'0%-a részesült illető lelkésze által egyházi temetésben. Nem nagy dolog, és reánk felekezetekre mégis nagyon fontos, hogy tudjuk, miképen nyilvánul e téren az egyházi hitélet ténykedése. Nem került senkinek semmibe, az én személyes közbenjárásomon kívül. Vargha min. tanácsossal történt személyes beszélgetésemnek más tekintetben is lett örvendetes eredménye, a mi most már legalább az evang. egyházban, hivatalos eljárás tárgyává is lett, abban a tekintetben t. i., hogy a kereskedelemügyi miniszter felkéressék annak elrendelésére, hogy a központi országos statisztikai hivatal a gyermekek vallására vonatkozó megegyezéseket köz-
