Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-05 / 10. szám

az emberi önzést fölibe helyezi az isteni szeretetnek. Az ember gondolata: a maga élete. Az Isten gondolata: embergyermekei üdvössége. Az ember gondolata: öröm, uralkodás és élet. Az Isten gondolata: szenvedés, szolgálat és halál. De életnemesítő szenvedés, életfejlesztő szolgálat és életmegváltó halál. Más szóval áldozó szeretet, örökélet, üdv. Isten gondolata a Jézus gondolata. Isten akarata a Jézus életrendje. Isten akarata a szenvedésben és halálban magát feláldozó, élő szeretet, a keresztvivő Krisztus. Krisztus tanítványa pedig a keresztfát vivő ember : „A ki engem követni akar, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen engem". A Krisztus nyomában járó áldozó szeretet keresztje nem roskaszt, hanem emel, nem ront, hanem fejleszt, nem öl, hanem elevenít, nem büntetés, hanem megszentelés. A krisztusi szenvedés útja a megszentelődés, az üdv útja. Göröngye közt virág terem. Vérrózsája mennyei illatot lehel. Áldozata nyereség lesz. A halál életté válik. A kereszt lépcső a mennybe. A dies cinerum komor hangulatában vessük tekintetünket a szenvedés útjára s keresztünkkel Krisztusunk nyomában menjünk az örökkévaló halmok felé ! V. J. A jobb jövő jelei. A koalicziós éra és báró Barkóczynak a középiskolai szakosztály élén hatalomra jutása óta sajnálkozva és panaszkodva szemléltük azt az egyoldalú felekezeties irányzatot, a mely a valláserkölcsi nevelés köpenyege alatt belopta magát közoktatásunkba, főként az állami intézetekbe. Ez ellen a szellem ellen kezdettől fogva küzdöttünk, de eredménytelenül, mert a minisztérium középiskolai szakosztályából kiindult és onnan bőségesen táplált és támogatott irányzattal szemben az intézetek tanárai nem mertek állást foglalni, jól tudván, hogy az irányzat tűrése, vagy épen támogatása az előmenetelnek az emeltyűje, — az azzal szembefordulás pedig a mellőztetések és háborgattatások forrása lehet. Csakis a mindenható miniszteri tanácsos kedve kereséséből magyarázhattuk meg, hogy bár a mai tanárnemzedék egyáltalában nem él-hal a vallási, az egyházi érdekekért s messze távol jár attól, hogy valláserkölcsi érzésében bigott legyen, — mégis rendre alakultak az állami iskolákban a kongregácziók, s azok munkájában, sőt még a lelki gyakorlatokban való részvételre is élénk hajlandóságot mutattak, még olyan igazgatók és tanárok is, a kik régebben nem igen bizonyították magukat a róm. katli. egyház erős oszlopainak. Ez az új klerikális szellem egészen betöltötte már az állami középiskolákat; sőt a belőlük kikerült újabb generácziók útján behatolt már az egyetemekre is, megteremtve nemcsak a felekezeti türelmetlenséget lehelő Szent Imre-egyesületeket, hanem beleavatkozva még a tanárok kathedrai tanításaiba is. A Mária-kongregácziók és a Szent Imre-egyesületek növendékei nemcsak szeparálták magokat más vallású tanulótársaiktól, de ellenőrzőivé, bírálóivá váltak még a tanárok tanításainak is. A jezsuita kémkedés és türelmetlen szellem uralkodóvá vált az egész vonalon, s a tanárok, hogy magukat bajba ne keverjék, vagy a legnagyobb óvatosságai tartózkodtak önálló vélemény-nyilvánítástól vagy egyenesen engedték magokat az árral sodortatni. Nemcsak mint férfiakhoz, hanem mint a nemzeti közművelődés képviselőihez és munkásaihoz is, az lett volna ugyan a méltó, ha az állami iskolák tanárai, a principiis obsta elvének megfelelőleg, már első nyilvánulásai alkalmával határozott állást foglaltak volna a klerikális szellem ellen. De hát az opportunizmus ő közöttük is ismeretes valami, s ezért, a míg a néppárt által támogatott s vezetett koalicziós közoktatási politika volt a hatalmon, jobbnak látták tűrni a nagyon is kényelmetlen helyzetet. A nagy politikai fordulat és a hatalmas munkapárt (— a melynek egyénileg sem tagjai, sem támogatói nem vagyunk —) megalakulása azonban, úgy látszik, megoldotta a tanárok lelkén a klerikális varázslat kötelékeit s megindította a törekvéseket azoknak teljes lerázására. Az orsz. középiskolai tanáregyesület febr. 26-dikán tartott választmányi ülésén elhangzottak alapján mondjuk ezt. Ezen a gyűlésen, a melyre minden vidéki kör elküldte a maga képviselőit és a mely, a jelenvoltak számát tekintve, közgyűlésnek is beillett volna, legelső sorban dr. Négyessy László elnök hangsúlyozta az elnöki székből, hogy az egyesület hatalmas közszelleme „biztosítja a tanári lelkiismeret becsületes függetlenségét, az önkéntes felelősség megizmosodását, a jogos meggyőződések kölcsönös tiszteletét és szabadságát; védelmet nyújt, az iskolának is, a tanárnak is a türelmetlenség és a terrorizmus ellen, jöjjön az bármely oldalról, akármely világnézet túlzó híveitől és orgánumaitól". Azután Kármán Mór egyet, tanár utasította vissza a leghatározottabban azt az egyoldalú, felekezeti szellemet, a mellyel nem régen Mázy Engelbert tankerületi főigazgató, a róm. kath. tanáregyesület elnöke az ő tanításait bírálta, s a mely szellem a főigazgató urat és a vezetésé" alatt álló tanáregyesületet hivatalos működésében vezeti. Végül pedig elfogadott a választmány egy határozati javaslatot, a melyben kimondta, hogy: „1. az 0. K. T. E., áthatva nemzeti egységünk nagy érdekeitől, rendületlenül megmarad azon a hagyományos álláspontján, mely szerint akár felekezeti, akár vallásellenes agitácziónak az iskolába való bevitelét nemzeti és kulturális szempontból károsnak, tehát megengedhetetlennek tartja; 2. hogy az ifjúságra való nevelő hatás tekintetében egy tárgy tanárára nézve sem ismer el kiváltságokat; 3. hogy felekezetek szerint való elkülönödésnek az iskolában másutt, mint a vallástani órán, helyet nem enged; 4. hogy tiszteletben kívánja tartani a tanárok egyéni, vallásos és tudományos meggyőződésének szabadságát; de elvárja, hogy. a tanárok e meggyőződések iskolai érvényesítésében alárendeljék magukat a nemzeti köznevelés egységes és