Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-26 / 9. szám

bet, mint az előző évben. Az eladott példányokból 60,093 volt magyar-, 28,088 román-, 19,688 szerb-, 13,753 német-, 7838 cseh- és 3250 horvát nyelvű. A kolozsvári „Közhasznú Takarékpénztár", ez az egyházmentő s fajfentartó czélokat szolgáló nemes intézmény, mint a kolozsvári Egyházi Újságból olvassuk, jan. 21-iki közgyűlésében 6130 K adományt osztott ki segélyre szorult szegény egyházaknak, különböző kultu­rális s jótékony-intézeteknek. íme tehát a bankok falai közt is élhet keresztyén szellem, melynek munkája ál­dást fakaszthat. ISKOLA. Nyilvánossági jog. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a hajdúböszörményi főgimnázium VII.—VIII. osztályának a nyilvánossági jogot és az intézetnek az érettségi vizsgálattartás jogát az 1910/11. iskolai évre megadta. üj középiskolai igazgató. A kolozsvári ref. főgim­názium elöljárósága, a Balogh Károly nyugalomba vonu­lásával megüresedett igazgatói állásra Kovács Dezső tanárt választotta meg. Yallástanító-lelkészek vasúti kedvezménye. Mint az Evang. Lap írja, az evang. egyet, közgyűlés azon fel­terjesztésére, hogy a hitoktatással foglalkozó lelkészek félárú vasúti kedvezményben részesíttessenek, a keres­kedelemügyi miniszter a kérelmet megtagadó választ adott. 1829/911. számú leiratában arról értesítette az egyet, egyház elnökségét, hogy „minisztertanácsi határo­zaton alapuló szabályok értelmében rendszeresített hitok­tatók alatt a vasúti félárú jegykedvezmény szempontjá­ból csak olyanok értetnek, a kik valamely nyilvános jelleggel bíró tanintézetnél rendszeresített hitoktatói állásra forma szerint ki vannak nevezve, tehát kizárólag a hitoktatás teendőivel vannak megbízva s egyéb egy­házi funkcziókat legfeljebb kisegítésképen teljesítenek". Visszakért iskolaépület A kolozsvári ref. egyház 1896-ban, évi 20 korona szolgalmi díj ellenében az államnak engedte át belvárosi elemi leányiskolái épüle­tét. Most azonban belátván az egyház, hogy a belvá­rosban szüksége van elemi leányiskolára, mivel az egy­háztagok, a helyett, hogy a külvárosban fenntartott ref. leányiskolába küldenék gyermekeiket, inkább a belvá­rosban fennálló más felekezeti iskolákba adják, — elha­tározta, hogy a belvárosban visszaállítja elemi leány­iskoláját és e végből visszakéri az államtól a polgári leányiskola czéljaira különben is elégtelen iskolaépületet, vagy legalább is arra kéri az államot, hogy vállalja át azt az évi 5000 kor. amortizácziót, a melyet az egyház a 20 korona szolgalmi díjért átengedett iskolaépület után még máig is fizet. — Az egyház jobb belátása felett örvendünk, — de hogy a nagyon furcsa egyesség obiigójából ki bocsát ja-e az állani az egyházat, az a miniszter jóakaratától ós méltányosságától függ. A vallástanárok státusrendezése tárgyában, az orsz. tanáregyesület megbízásából Négyessy László elnök és Sajó Sándor titkár memorandumot készítettek, a mely a f. hó 26-án tartandó választmányi ülésen kerül tár­gyalás alá és elfogadtatása esetén a közoktatásügyi miniszterhez terjesztetik föl. Hír szerint a memorandum kar társi jóakarattal karolja fel n középiskolai vallástaná­rok ügyét és teljesen távol áll attól a lekicsinylő felfo­gástól, a mellyel n tanárvilág a vallástanárokról eleinte szólott. A memorandumot igyekszünk megszerezni és is­mertetni fogjuk. A Luther-Otthon kormányzó-bizottsága, Scholtz Gusztáv püspök és Szteldo Kornél együttes elnöklete alatt február hó 11-én ülést tartott. Megvizsgálták az 1910. évről szóló számadást, a mely, tekintettel a mult évben felmerült 8379'75 K-t kitett rendkívüli építési, berendezési és felszerelési költségre, 12692'73 K túl­kiadást mutat. Ezt a túlkiadást az egyetemes adóalap előle­gezte, a melynek a Luther-Otthon most már 50826'08 K-val adósa. A bizottság reményű, hogy ez a tartozás a kor­mánytól kért segélyből törleszthető lesz, a mikor a köl­csönösszeg után jelenleg űzetett kamatok is elesvén, a Luther-Otthon abb;m a helyzetben lesz, hogy kiadásait saját jövedelmeiből fedezheti. A Luther-Otthonba az 1910/11. évre beiratkozott 46, tényleg belépett 44 tanuló, kik közül 33 evangélikus, 9 református, 1 unitárius és 1 r katholikus. Évi 1200 K-t fizet 10, 1000 K-t 23. 900 K-t 9, 500 K-t 2. Van köztük 15 technikus, 10 jog­hallgató, 9 bölcsészethallgatő, 5 orvostanhallgató, és 5 keresk. akadémikus. A tanulás állapota kedvező ; a fe­gyelmi állapot, az élelmezés és a tisztaság kielégítő. A bizottság mégis megbízta az elnökséget, tegye tanulmány tárgyává: nem lenne-e czólszerű, ha az intézet a koszt­adást saját kezelésébe venné. Miután az Otthonnak még mindig nincs saját, könyvtára, és a tanulók egy szak­munkákat tartalmazó könyvtár berendezését kérik, elha­tározta a bizottság, hogy a beszerzési költséget a vallás­ügyi minisztertől fogja kérni. (Ev. Lap.) Barkóczy megy ? A kormánykörökhöz közel álló „Budapesti Napló" azt az értesítést közli, hogy báró Barkóczy Sándor min. tanácsos a kultuszminisztérium középiskolai szakosztálya éléről más munkakörbe fog beosztatni. „Nem azért — mondja a nevezett lap — mintha minden, a mivel vádolják, igaz lenne. A minisz­teri tanácsos tulajdon'képen semmiféle nagy dolgot sem jóban, sem rosszban nem művelt. (?) De az a baj, hogy mindent a mit művel, olyan fölösleges éclat-val és olyan agresszivitással csinálja, hogy fölöttes hatóságai­nak állandóan kellemetlenségeket okoz. Épen azért már régebben elhatároztatott, hogy Barkóczy miniszteri taná­csos mai poziczióját olyan reszorttal fogja elcsérélni, a hol kevesebb alkalma lesz a közügyeimet magára vonni," Majd meglátjuk, hogy a hír valóra fog-e válni? Mi nem igen bízunk benne. Nem egyszer kelt már szárnyra ilyen hír — és báró Barkóczy mégis helyén maradt. EGYESÜLET. Külföldi vendégek. Phildius Károly, a Ker. Ifj. . Egyesület Szövetségének főtitkára és Summer J., az északamerikai Ker. Ifj. Egyesületek küldötte a mult héten megérkeztek körünkbe. Részt vettek a magyar ifj. egyesületek nemzeti bizottságának ülésén; csütörtökön este pedig a Lorántffy Zsuzsanna-egyesület evangelizáló termében tartottak előadásokat az ifjúsági egyesületek munkájáról. Kedves vendégeink magyarországi látogatá­sairól még részletesebben is szólani fogunk. Addig is a legszívesebben üdvözöljük őket körünkben. PÁLYÁZATOK. P á 1 y á z a t. A (jyönki magyar református iskolánál üresedésbe jött kántortanítói állásra pályázatot hirdetek. Javadalma: 1. 1000 korona tanítói fizetés, melyből az eg_\ ház 458 koronát fizet, többit az állam adja. 2. 300 korona lakbér. 3. 200 korona kántori tizetés és stóla. Korpótlék az államtól.

Next

/
Thumbnails
Contents