Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-19 / 8. szám

kárpótlást elrendelő törvény. Ha nincs, ne kapjon senki bármily esedezésre. Ha van, — minthogy van — akkor értékeljék a tandíjat s a kimutatott létszám után egyszerűen tartozzanak kiutalni, minden kunyorálás nélkül. Ámbár a VB. értékeléséhez sok szó fór és az újabb értékelés sokszor a javadalmas érdekét mozdítná elő, de itt is circulus vitiosus előtt állunk. Ha t. i. a javadalmi jegyzőkönyvben a hatóság a nyugdíj magassága végett az értékeket felemeli, az jó pl. a tanítónak; de holtaiái iskolafentartót, a ki azt neki készpénzben kifizesse, ha természetben könnyebben fizethet? A termények árának megállapítása végett legjobban czélra vezetne a hatósági egységár megállapítása. Minden vármegye közigazgatási bizottsága megállapítaná a főbb kiszolgáltatandó termények váltságértékét, pl. búza, bor literjét, kukoricza nyolczadáját, fa ölét stb., s akkor bármely fizetés készpénzre átszámításánál csak a mennyiség lenne kérdéses s alkalmazandó a számítás alapjául. Az adósegélyügyből folyó jelentékeny bajunk pl. gyülekezetemben az, hogy a tanító tandíja a normál költségvetésbe ugyan felvétetett, de a kiutalás csak ideiglenesen, a tandíj kárpótlás megnyeréséig történt. Azonban emezt nem kaptuk meg, a 371 K ideiglenes segélyt pedig megvonták indokolás nélkül, ennyivel kevesebbet utalván ki a második félévben. Növeli a bajt, hogy a mikor a normál költségvetésbe felvett egész tanítösziikségletet (s így a tandíjt is) negyed évenként kifizettük, akkor ébredtünk a komoly valóra, hogy ennek fedezetét sem az adósegélypénztár, sem a tandíj kárpótlás nem fedezi. Eszerint tavalyi zárószámadásunknak a rendes költségvetésben 371 K kiadással szemben ugyanannyi bevételt kell feltüntetni, a mi aztán 742 K deficzitnek felel meg. S mi lesz, ha ennek kivetését pótadóként az egyházmegye elrendeli? Minden, csak nyugalom nem. Nagy bajunk az is, hogy az új adórendszer bonyodalmaiba kellő előkészület nélkül mentünk bele. Egyházaink elfogadták a pénzösszegeket, ki is adták, talán valami naplóba fel is jegyezték; de hogy rendes adókönyvvezetés lett volna valahol, — a nagyobb, sőt legnagyobb egyházainkon kívül — alig hiszem. Minden új intézmény kellő eszközöket és szükséges előkészületet igényel. Itt is meglevő űrlapokra, ívekre, könyvekre lett volna szükség. De ezeket senki rendelkezésünkre nem bocsátotta. A konvent ugyan megbízta irodáját alkalmas adófőkönyv, egyéni kivetési ívek, gondnoki napló, pénztári napló stb. minták készítésével; de a mit az iroda tett, tudtommal nem több, minthogy az egyházmegyéktől mintákat kért föl, melyekkel azok pedig nem rendelkeznek, s még ma, évek múlva is csak ott vagyunk, hogy az írás szerint: „tapogatjuk, mint a vakok a falat, megütközünk délben is, mint estve". E nyomtatványokért országszerte zaklatjuk a nyomdákat, de vagy nem kapjuk meg, vagy nem olyanokat, melyeket használhatnánk. Adófőkönyv nagy és kis alakban, pénztári, gondnoki napló, költségvetés ós zárószámadás-nyomtatványívek s adókönyvecskék kellenének az új adózásnak megfelelőleg, s ha helyünkbe nem küldik is, annyit mindenesetre tehetne és kellene is tenni az irodának, hogy mutassa meg azt a forrást, a hol enemű igényeink kielégítést találhatnának. És még valamit. A theol. akadémiák mulasztásainak pótlásául rövid útmutatást és példánydarabokat is kellene adni a nyomtatványok használatára nézve; de legalább is rányomott érthető utasítást, mint az Orsz. Statisztikai hivatal teszi a különféle táblázatos kimutatásokkal. Kellene ez, mert a leendő papok úgy jönnek ki intézeteinkből, hogy hivatali teendőik felől csak kevés ismeretet hoznak. Az egyházi pénzvezetésről alig van fogalmuk, holott falukon a gondnoki számadás az ő segedelmüket feltételezi. Presbitérium vezetéséről, a hívekkel való érintkezésről stb. alig hallanak valamit*, s jó, ha káplánságukban elsajátíthatnak valamit belőle. Ezen is sürgősen kellene segíteni és pedig úgy, hogy az egyházi számvitelt teljesen ismerve elméletileg és jól begyakorolva arra rendelt szemináriumokon, készen jöjjenek ki az életbe; mert valóban sokára lesz még az, hogy itt künn a gyakorlati életben helyes módszert sajátíthassanak el. S lia majd az egyházi pónzvezetés elveit megértettük, akkor nem lep meg bennünket egy-egy újabb felszámítás, a miben még elég részünk lehet. Ne feledjük, hogy járatlanságunk kárt is okozhat, magunknak úgy, mint egyházunknak. Nagyváty. Morvay Ferencz. MISSZIÓÜGY. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség IL téli konferencziája. Budapest 1911. febr. 2—5. A diákmozgalom rövid történetében, melyet e lap hasábjain már előzőleg ismertettünk, egy újabb mozzanatról kell beszámolnunk az érdeklődő köröknek. Nem a napokban lefolyt téli konferencziát érteni csupán, hanem az egész mult iskolai félévet. A mi gyűléseink nem az elért eredmények összegezői, nem is lábnyomok, melyek a Szövetség útjait jelölnék, hanem épen úgy bele illeszkednek az evangelizálás munkájába, mint akár egy egyszerű bibliaolvasó kör heti összejövetelei. Nagyobb méretekben, nagyobb időközökben tartott biblia-tanulmányozó órák. De viszont az is természetes, hogy a meddig Szövetségünk a fejlődés stádiumában marad, addig e tanulmányi napok a vizsgálódó szemében az elmélkedés fokait is jelölni fogják, s így könnyen ki vagyunk téve annak a hibás nézetnek, hogy a Diákszövetség fejlődése a konferencziákon történt. Február 2-án reggel mintegy 80 vidéki s 20—25 budapesti diák gyűlt össze a ref. gimnázium dísztermében a megnyitó áhítatra. Képviselve volt köztük az or* ? ? Szerk.