Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-12 / 7. szám

Van-e ehhez joga a közös bizottságnak ? Van-e joga még a konventek által való felhatalmaztatás mellett is ? Érvényben levő egyházi törvényeink szerint nincs és nem is lehet. Egyházi törvénykönyvünknek a konvent jog- és hatáskörét megszabó pontjai semmit sem tudnak arról, hogy a konventnek joga volna a maga jog- és hatáskörét valamely bizottságra, vagy épen egy közös bizottságra átruházni. Ha átruházta, mint a hogy tényleg átruházta, azzal olyat cselekedett, a mihez joga nem volt. Veszedelmes preczedenst alkotott ezzel, a minek végeredményben az lehet a következménye, hogy nem az egyetemes konventek, nem is a közös bizottság, hanem egy pár ember fogják elintézni az állammal való viszony és a 48: XX. végrehajtásának életbevágó kérdéseit. E meg nem engedhető végeredmény felé haladás bizonyítására hivatkozunk a bizottság 1909 szept. 22-diki ülésének jegyzőkönyvére (1909 konv. jkv. F. melléklet), a melyben az olvasható, hogy a 48: XX. végrehajtása ügyében folytatandó tárgyalás jogát a bizottság 8 bizottsági tagra ruházta át. Hátha ez a szűkebb bizottság megint tovább ruházgatja a jogot, nem oda jutunk-e, hogy végül a közös bizottság elnökei ketten fognak megegyezni a kormánnyal a két protestáns egyház képviseletében ? A protestáns közös bizottság úgy indult meg, mint egykor a konvent, s rövid fennállása óta úgy fejlődik, mint a konvent. Ha így halad fejlődése, rövid időn megérjük, hogy egy újabb közjogi szerv nő ki belőle, de olyan szerv, a melynek konstituálása törvényben nem gyökerezik. Lesz belőle egy főkonzisztórium és pedig közös főkonzisztórium, a mely az állammal való érintkezés kizárólagos szervévé válik, s tanácskozó, javasló szerepe helyett a rendelkező, az intéző szerepet fogja játszani. Mivé akarjuk tenni, mivé hagyjuk lenni a közös bizottságot? — ezt a kérdést jó lesz tehát megbeszélni és megoldani, mielőtt a 48: XX. végrehajtásának kérdése komolyan szőnyegre kerül; mert a jogok átruházgatása mellett könnyen megtörténhetik, hogy úgy az evang., mint a ref. egyház olyan megoldás elé állíttatik, a melyen többé változtatni nem lehet, de a mely megoldás örökös panasznak és elégedetlenségnek válhatik keserű forrásává. A kérdések, a melyeket a protestáns közös bizottságot illetőleg felvetettünk, olyan fontosak, hogy szükségessé teszik a komoly megbeszélést. Reméljük, hogy ez a megbeszélés meg is indul ós tisztázni fogja a kérdéseket, és pedig nem azért, hogy a közös bizottságot megszűntessük, mert arra szerintünk szükség van, haliéin hogy megtartsuk működését azok között a határok között, a melyeket egyházi törvényeink egy bizottságot illetőleg felállítanak. H. 1. KRÓNIKA. .4 modern morál. Nagy riadalom van most az ifjú titánok berkeiben. A M. Tud. Akadémia megtagadta a Vojnits-jutalom kiadását, melyet az alapító azzal a czéllal adott, hogy abból mindig az előző év legnagyobb sikert aratott, de abszolút irodalmi értékű színmű íróját megjutalmazzák. Az előző év gazdag volt magyar szerzők sikereiben, s az Akadémia mégis fukarkodott. Ez lázongásba hozta a „nyugat"-iakat. Az egész kérdés irodalmi oldalával mi nem akarunk itt foglalkozni. Hanem érdekes egy mozzanat ebben az egész liarczban. Az Akadémia ugyanis, irodalmi kifogásokon kívül, egy fontos jelenségre is rámutatott. Szerinte ugyanis a mult évi színdarabok „főtárgya a szerelem, még pedig nem az a szerelem, a melyről általában beszélünk, hanem a perverz szerelem". Álljunk meg ennél a pontnál. Mert erről az oldalról kapják a legtöbb támadást az öreg akadémikusok. Micsoda vakmerőség az tőlük, hogy különbséget mernek tenni egészséges és perverz szerelem között! Hisz ez már meghaladott álláspont! Szegények! Ok még a sötét középkor, a keresztyén ethika, a keresztyén világnézet gyermekei. A modern ember már rég levetkőzte ezeket a képtelenségeket. Ki beszél ma már perverzitásról? Hisz a mit a keresztyén ethika perverzitásnak tart, az az igazi, a bilincsektől megszabadult modern ember normális lelkiállapota ! így harsog a sajtó, mint „közvéleményS mi rámutattunk erre a körülményre. Talán majd oszlik lassankint az a köd, mely még protestáns társadalmunk szeme előtt van, a mikor e modern titánok erkölcsi színvonaláról túlzott optimizmussal gondolkozik. Szegény akadémikusok! Okét halálra szánták, tehát pusztuljanak korhadt moráljukkal! A modern morálé a jövő ! Valóban, difficile est elegiam non scribere! * A Bethlen Gábor-Kör jubileuma. A budapesti egyetemi és főiskolai protestáns hallgatók Bethlen Gábor-Köre nevezetes évfordulóhoz jutott. Most vau ugyanis 10 esztendeje annak, hogy az egyesület 1901-ben, néhány lelkes egyetemi hallgató buzgólkodása folytán megalakult. S ez alkalommal lehetetlen, hogy ezt az örvendetes hírt ne valami különös reménykedéssel közöljük. Az egyesület 10 éves élete a fokozatos fejlődés képe volt. S ha tekintetbe vesszük azt, hogy épen a mi protestáns egyetemi ifjúságunk mily nehezen ébred protestantizmusának öntudatára s ébredt különösen még csak 10 évvel ezelőtt is, akkor a legnagyobb elismeréssel és örömmel kell látnunk azokat az eredményeket, melyeket a Bethlen Gábor-Kör már eddig elért. S mily gyönyörű jövője lenne, ha megfelelő anyagot kaphatna hitteljes vallásosságban és buzgóságban a középiskolákból felkerülő ifjúságban, a mely, sajnos, a legtöbbször a protestáns liberalizmus tiszteletreméltó zászlaja alatt „protestáns" szabadosságot, czinizmust, sőt atheizmust szolgál s a vallásosságot intelligens emberekhez méltatlan, naiv jámborságnak tartja. Szülők, tanárok, tanítók ! Ezt szüntessétek meg s a Bethlen