Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-18 / 51. szám

alkalmazottainak sorsát mindenben a szívén viseli — a dombóvári gimnáziummal kapcsolatban internátust tervez a horvátországi vasutas-gyermekek számára Dombóvár 120,000 koronát ajánlott meg a gimnázium czéljaira készpénzben és megfelelő 4000 Pj-öl nagyságú telekben. Ez az ajánlat ugyan önmagában nem elegendő a gimnázium áthelyezéséhez, mert még 60 — 80,000 korona építési államsegélyt feltételez, de Dombóvár abban a tudatban ajánlotta meg, hogy az államsegély kieszközölhető. Pótolni kell azonkívül a Gyönkhöz kötött 10—12,000 koronás alapítványt is, melyet a gimnázium elveszítene az áthelyezéssel. Újabban merült fel a Dombóvárra való áthelyezés elé egy nagy akadály. Midőn ugyanis az alapítóleveleket az egyházmegyei ügyész urak megvizsgálták, a legnagyobb alapítványra vonatkozólag azt a véleményt állapították meg, hogy az más helyen fenntartási alap nem lehet, hanem csak ösztöndíj és segélyalapítványul kezelhető. Az alapítólevelek az egyházkerületi jogügyi bizottság előtt vannak, ezen kérdés ós más hasonló természetűek eldöntése végett. Ha az említett vélemény ott megerősítést nyer, úgy a Dombóvárra való áthelyezés az anyagiakon, — legalább a mostani dombóvári ajánlat értelmében, megdől. Ez esetben a siker érdekében Dombóvárnak ajánlatát meg kellene kétszerezni. Az építési államsegély megnyerése — ha nem is akadálya — de mindenesetre nagy hátráltatója lenne az áthelyezésnek. Ha a Hajós-alap nem oly természetű lenne a jogügyi bizottság véleménye szerint, mint említettem, hanem változatlanul mint fenntartási alap volna kezelhető; vagy ellenkező esetben, ha Dombóvár annak megfelelő fenntartási alapról gondoskodik és az építési államsegélyt kieszközölni sikerül, vagy a kieszközlés lehetetlensége esetén Dombóvár arról is gondoskodik, — bár az építési segély megtagadása szinte elképzelhetetlen — akkor egyetlen hely, a hová a gimnáziumot nyugodt lelkiismerettel vinni lehet: Dombóvár. Ha azonban valamely pontnál akadály gördülne az ügy elé, — akkor iskolánknak le kell mondani arról a nagy misszióról, melyet Dombóváron teljesíthetne s Dombóvárnak várnia kell, a míg anyagi ereje megnövekszik. A megajánlott összeget gyümölcsöztetnie kell, s várnia kell, míg a középiskola szükségét mások is megérzik. Ez az idő nem lehet messze, mert a megajánlott 120,000 korona 20—30 év alatt hatalmas összeggé Írsz, a vasút pedig jobban jár, ha a külön iskolavonatra kiadott jelentékeny összeg egy részét az első sorban saját alkalmazottainak érdekét szolgáló dombóvári gimnáziumra fordítja. Ha más segély nem jutna is Dombóvárnak, ez a két erő rövid idő alatt kétségtelenül biztosítja a középiskolát. Szomorú hangulat vett erőt rajtunk, mikor ezeket írjuk, mert tudjuk, hogy az ajánlkozók köziil — az anyagiakat nem tekintve — magasan kiemelkedik Dombóvár. Tudjuk, hogy iskolánk sehol akkora értékű kulturmunkát nem végezhet; érezzük, hogy ha ez a gimnázium oda nem helyeztetik, akkor egyházunk számára ez a nagy jövendőjű hely mindörökre elveszett, ott mi, reformátusok csak csekély erejű kis egyház lehetünk, mely az idegen felekezetek tengerében mindig az elinerülés szélén fog állani. Sajnáljuk, ha a kifejtett és az áthelyezéssel együtt akadály nélkül végrehajtható hazafias munka, a felekezeti béke munkálása esetleg meg sem lett kezdhető: de nem rajtunk áll azoknak a körülményeknek megváltoztatása, a melyektől a siker függ; oly sok tényező játszik közre, hogy szinte véletlenség azoknak mindegyikét a győzelem érdekében megnyerni. Egy azonban nyugalmat ad, enyhíti a valószínű veszteség feletti,fájdalmat. A mi eszménk, a mi mozgalmunk hozta felszínre Dombóvárnak kulturális szükségleteit. Azt a sejtelmet, hogy Dombóvár megérdemli a középiskolát, mi tettük tudatossá. Eddig ábránd volt ott a középiskola, most szükség, mely anyagi erővel és szellemi fegyverekkel rövid idő alatt ki fogja küzdeni a diadalt. Ha nem is tudjuk iskolánk számára megnyerni Dombóvári, mindenesetre a magyar közművelődés ügyét szolgáltuk, mikor felébresztettük, öntudatra keltettük egy új középiskola eszméjét. Baky István. (Folyt, köv.) TARCZA. A kegyesség Kálvin szerint. — Egyházi beszéd. Irta Doumergue Emil. Francziából fodította : Sebestyén Jenő. — (Folytatás.) II. És, Atyámfiai, miután kegyességünk annyira belémerült az Isten szemléletébe, hogy szinte elveszett abban, rögtön uralkodnia kell ismét önmagán, hogy tekintetét az emberekre irányítsa. Mert a mi kegyességünk, a mely egészen vallás, egyszersmind egészen erkölcsösség is. Mert egyetlenegy keresztyén hitvallás sem vitte tovább a vallás és erkölcs egyesítését, eggyé olvasztását, mint a mi egyházunk : ez az ő kegyességének ismertető jele. Minden vasárnap halljuk a tízparancsolat felolvasását.* Ebben különbözik a mi egyházi szertartásunk a római katholikus, sőt a lutheránus egyház szertartásától is. Ez nyitja meg istentiszteletünket, ez nyit meg minden vasárnapot, minden hetet azzal, hogy így szól a néphez: íme a törvény két táblája. Kötelességek Istennel szemben, ez a legfőbb mindenekelőtt. Kötelességek az emberekkel szemben, — csak amazok után. Az első oka és biztosítéka a másodiknak; a második következménye és mintegy próbaköve az elsőnek. Mert valamely független morál a mi kegyességünk számára érthetetlen, ellenmondással teli fogalom, a mely értelmünkkel épen úgy harczban áll, mint hitünkkel. Mert az erkölcsiség az a titokzatos létra, a melynek lábai ott nyugszanak az Isten kinyilatkoztatásán, Istenen magán: a mi lelkiismeretünkben; felső vége pedig Isten trónjára támaszkodik, Istenre magára: a mennyben. A lelkiismeretünkben hozzánk leszállott Istentől, Istenhez, a kihez mi emelkedünk fel. Ennek a létrának első fokát képezik a cselekedetek. Minden cselekedet, a mely a törvény ellen van: bűn. De van egy magasabb fok is, és kegyességünknek még erkölcsösebbnek kell lennie. Mert arra, hogy bűnt kövessünk el, nem szükséges valamit végre is hajtani, maga a szándék már elég. Van azonban még egy magasabb fok is, és kegyességünknek még erkölcsösebbnek kell lennie. Arra, hogy bűnt kövessünk el, a szándék, a határozott akarat nem szükséges, — egy bűnös gondolat már elég. Ha mi ezt a gondolatot elfogadjuk, kedvvel foglalkozunk vele, magunkat általa mintegy izgatni engedjük, mindez — ha* A kálvinista istentiszteletek e legjellegzetesebb pontját mi magyarországi reformátusok, sajnos, egészen elejtettük. Ford.