Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-11 / 50. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Dr. Ravasz László: „Ez ama Jézus." Egyházi beszédek, elmélkedések. Kolozsvár, Stein János m. kir. egyetemi könyvkereskedése. 1910. (XVI -f 165 1.) n. 8°. Ára 5 kor. A kolozsvári ref. theol. akadémia gyakorlati theologia-tanára hét évi igehirdetői tevékenységének termékeiből ad egy választékos gyűjteményt ebben a kötetben. Nem az igehirdetésről való elméletének tökéletes példái gyanánt tekinti ezeket a beszédeket, úgymond, hanem csak be akarja mutatni azt az irányt, melyet előadásaiban képvisel. Nem azért adja ki beszédeit, hogy elprédikálják, hanem azért, hogy megbírálják. És pedig olyan szigorú kritikát kér, a milyennel ö szokta megítélni prédikáczió-irodalmunk újonnan megjelenő termékeit. Beszédkötetét előde és mestere, néhai Molnár Albert, „a legművészibb magyar igehirdető" szellemének ajánlja. Dr. Ravasz theologiai, illettőleg ho.miletikai irányát már magántanári dolgozatában („Bevezetés a gyakorlati theológiába" 1907.), a Református Prédikátori Tár I. kötetébe írt értekezésében („Az igehirdetés megújhodása" 1907.) és székfoglaló beszédében („Az élet igazsága" 1907.) jelezte és kifejtette. Most a kötet elé írt értekezésében („Igehirdetésünk alapkérdése" VII—XVI. 1.) alapvonásaiban szintén feltüntette. Időközben megjelent czikkeiből, értekezéseiből, beszédeiből és elmélkedéseiből is világosan meglátszott az. Theologiai irányát történelmi egyéniség-elvűségnek (históriai individualizmusnak) nevezi. A német szabadelvű, kritikai theologiával van közeli rokonságban. Theologiai iránya szorosan összefügg bölcsészeti világnézetével. Ez pedig Bölim Károly alanyi eszményelvűsége (szubjektív ideálizmusa) alapján épült föl. Ez elhatározólag befolyásolta theologiai világnézetét is. Azonban nála nem a rendszeres, hanem a gyakorlati theologia, a keresztyénségnek személyes életbeli megvalósulása áll előtérben. Gyakorlati theologiai iránya Molnár Albert Krauss Albert nyomán járó irányának továbbfejlesztése a legújabb német igehirdetés-elméleti és gyakorlati reformirányzat szellemében. Bassermann Henrik volt heidelbergi (*f* 1909), Baumgarten Ottó kiéli, Niebergall Frigyes heidelbergi, Schian Márton breslaui, Drews Pál liallei egyetemi tanárok képviselik ezt a homiletikai irányt. Ugyanők és kivülök Kirmss Pál berlini, Geyer és Rittelmeyer nürnbergi, Dörries haunover-klefeldi Hackenschmidt strassburgi lelkipásztorok, NaunTann Frigyes volt lelkész, most képviselő és író és még számosan követik ezt az irányt a gyakorlati igehirdetésben. Ennek az iránynak alapelve az, hogy személyes keresztyén tapasztalatot kell prédikálnunk, a történeti-lélektani módszerrel magyarázott bibliai alapon, a jelenkori gyülekezet lelki minőségének és szükségletének megfelelőleg. Az igehirdetés e három tényezőjének arányos alkalmazásától várják az igehirdetés reformját s az ilyen reform szellemében munkálkodó modern igehirdetéstől az igehirdetés és a valláserkölcsi élet föllendülését. Mi a magunk részéről rendkívül szükségesnek, alapelveiben helyesnek és kiváló jelentőségűnek tartjuk ezt a törekvést és irányzatot. Németországban is nagyon szükséges az. Másutt is vannak többé-kevésbbé hasonló reformtörekvések. Tudomásunk van róla, hogy franczia, holland, skandináv, angol és amerikai földön is időszerű kérdéssé vált az igehirdetés reformja. Csakhogy nem irányítják azt olyan rendszeres alapossággal, mint a sajátlagosan erre képesített német szellem emberei. Azonban utalhatunk például az amerikai Peabody Greenwood Ferencz cambridgei Harvard-egyetemi tanár kiváló elmélkedéseire, melyekből Lapunkban is többet mutattunk be; valamint a német Naumann, Niebergall, Hackmann, Hackenschmidt, Gunkel, Frommel s franczia és holland szerzők hasonló elmélkedéseiből is mutatunk be néhányat. Nálunk talán még szükségesebb ez az igehirdetési reform, mert igehirdetésünk minden mennyiségbeli túlbősége mellett is legnagyobb részben alacsonyabb minőségű. A személyes keresztyén üdvtapasztalat, a biblia tárgyi, történelmi-lélektani magyarázata és a mai közművelődési élettel való benső kapcsolat hiányában nem fejlődött ki életteljes modern keresztyén igehirdetésünk. A hol a társadalmi kérdéssel rendszeresen foglalkozik az igehirdetés, mint Jánosi Zoltánnál, ott is megmarad a hitvallásos dogmatizmusnak történelmi bírálatot és lélektani elemzést háttérbe szorító hagyománya. Ezért becsüljük nagyra Ravasz Lászlónak mind elméleti, mind gyakorlati munkásságát. A kötetet bevezető értekezésében igehirdetésünk alapkérdését tárgyalja, azt a kérdést, hogy mit és hogyan prédikáljunk ? Értekezésében az első kérdésre adandó választ tárgyalja részletesen. Isten igéjét kell hirdetnünk. Ez pedig tárgyilag nem egyéb, mint Istennek a megfeszített és feltámadott Krisztusban kijelentett üdvakarata, a mely alanyilag a keresztyén személyiség átélésében nyilatkozik meg. Igehirdetésünk középpontja a valóságos Jézus Krisztus személyes élete. Azonban nem ötletszerűen kell beszélnünk róla, hanem rendszeresen, az ünnepes és ünneptelen egyházi félévekre készített összefüggő terv szerint. „Modernnek és építőnek lenni, ez a mai igehirdetésnek legégetőbb és legfontosabb kérdése. Jézus Krisztust prédikálni mint Megváltót ennek a kornak . . . ." (XVI. 1.) Ez az igehirdetésünk középpontját képező Jézus azonban nem az egyetemes zsinatok és az ó-protestantizmus dogmatikai, nem is a modern pietizmus érzelmi és a modern irodalom költői Krisztnsképe, hanem a történeti-lélektani elemzéssel, személyes átéléssel megismert valóságos ember-Jézus, az első és örök Istenfiú. Az észéi vűség (raczionálizmus) Istent hirdet Krisztus nélkül, a pietizmus Krisztust hirdeti, Isten háttérbe szorításával. Ravasz ezekkel szemben a személyes hitben átélt történelmi Jézus Krisztust hirdeti. Ezzel természetesen a hitvallásos dogmatizmusnak hagyományos Krisztus-tanával és a modern spekulatív theologia által hirdetett „Jézus taná"-val szemben Jézus Krisztus valóságos személyiségét