Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-20 / 47. szám
Az antimodernizmus tábora. A napokban lefolyt X. római katholikus nagygyűlés vezércsillagzata, jelszavas zászlója és harczi kiáltása: harcz a modernizmus ellen, vagy más szóval: az antimodernizmus. Különösen kiemelkedik ez az alapgondolat Széchenyi Emil gróf elnöki megnyitó beszédében, Apponyi Albert grófnak az egyetemi ifjúság ünnepélyén mondott ünnepi beszédében és Prohászka Ottokár dr. püspöknek a második nyilvános ülésen tartott beszédében. Széchenyi Emil gróf megnyitó beszédében „a modern kor hangzatos, de ép oly üres jelszavaival" szemben, „a vallási indiffcrentizmusu ellenében akarja táborba gyűjteni a római katholikus közönséget és az ifjúságot. Ezzel az egységes nagy sereggel akarja „megvédeni az egyházat, minden támadás ellen és megóvni annak érdekét és belevinni a társadalomba, a nyilvános élet minden tényezőjébe, az állami élet legkisebb alkatrészébe is a keresztény világnézletet, az igaz, tiszta vallásos erkölcsösséget". Apponyi Albert gróf „a keresztényellenes viláynézlet" tábora ellen küzd. A vallási és a politikai modernizmus ellen akarja hősies küzdelemre lelkesíteni a művelt római katholikus ifjúságot. „A hazaszeretetnek is vannak modernistái. És valamint a vallási modernizmus jellemző vonása az, hogy szószólói a hitélet megtisztításának jelszava alatt elpárologtatnak abból minden valódi tartalmat és homályos szólamok ködfátyolképévé változtatják át annak élő valóságát, ép úgy a modernista hazaszeretet az úgynevezett sallang kiküszöbölésének szakadatlan hasonló jelszava alatt le akart tenni mindenről, a mi a magyar nemzeti élet konkrét szükséglete és történelmileg megállapított követelménye, mindarról, a mi specifice magyar, a mi megkülönböztet és fentart." Ez ellen az áramlat ellen szeretné szervezni az antimodernizmus táborát: „Vajha közéletünkbe be lehetne vezetni egy nemzeti, tudatos, védő antimodernista esküt I" Prohászka Ottokár dr. beszédének tárgya: „A hitetlen világ útjai Krisztushoz". „A modern ember néhány típusát" mutatja be „az isteni behatások és hódítások folyamatában", a Krisztushoz való visszatérés útján. Első típusa „az intellektuálista", az értelem-ember, a maga tudásával és tudása korlátoltságából származó nagy problémáival, kételyeinek, tusakodásainak ós meghasonlásának kínjaival. „A modern életnek második típusa az a kulturális irányzat, mely az élet anyagi érdekeit tartja túlságosan szem előtt." Az elméleti és gyakorlati anyagelvűség életirányzata ez a maga laposságával, erkölcsi szegénységével és összhangtalan köznapiasságával. A modern élet harmadik típusa a „féktelen, korlátlan individuálizinus", az én-bálványozó egyéniség-elvűség a maga tekintélyt és társadalmi összetartást megvető szabadosságával. S Prohászka azt hirdeti, hogy ezeket a típusokat a „deductio ad absurdum", benső meghasonlottságuk és csődjük vezérli vissza a Krisztushoz, ; ; a krisztusi tekintélyhez s annak hordozójához, az anyaszentegyházhoz". Ennek alapján reméli a modern világ megtérését Krisztushoz és az anyaszentegyházhoz. Mind a három beszédben a modernizmus ellen való küzdés tüze lobog, az antimodernista eskü kürtszava zeng. Mind a három szónok az antimodernizmus apostola. Széchenyi Emil a „vallási indifferentizmussal" szemben uralomra emelendő „keresztény világnézet"-ről, Apponyi Albert a vallási és politikai modernizmus ellen való küzdelemről, Prohászka Ottokár pedig az intellektuálista, materiálista és individuálista modern embervilágnak a krisztusi tekintélyhez való visszatéréséről beszél. A modernizmust mind a három szónok határozatlan általánosságban említi. Nem a szó szoros értelmében vett vallási és vallástudományi modernizmusról beszélnek, a mely az utóbbi évtizedben a római katholikus vallás és egyház legfélősebb ellenségévé lett a maga reformtörekvéseivel. Nem az olasz Murri, a franezia Loisy, a német Ehrhard, az angol Tyrrell és a többiek reformmozgalmáról szólnak, hanem a nemzetközi szocziáldemokrácziát látják maguk előtt, mint legnagyobb ellenséget. Különösen látható ez Széchenyi Emilnél ós Apponyi Albertnél. Prohászka Ottokár már mélyebb tekintettel néz szét és az anyagelvű szocziáldemokráczián kívül az értelem-imádó tudományosság és az egyéniségbálványozó szabadosság betegeit is meglátja. Mint akadémiai székfoglalójában, úgy itt is első helyen az egyoldalú intellektuálizmus ellen küzd. Széchenyi és Apponyi a keresztyén világnézethez és a hazaszeretethez, Prohászka pedig a Krisztushoz, illetőleg a krisztusi tekintélyt hordozó anyaszentegyházhoz, tehát a római kath. egyházhoz akarják visszatéríteni a vallástalan nemzetköziség s a modern világ más tévelygőit. Látnivaló, hogy a tágas értelemben vett modernizmus : a Róma- s részben Krisztusellenes modern világ ellen Róma érdekében való apostolkodásról, illetőleg küzdelemről van szó. Széchenyi Emil gróf a más vallásfelekezetek iránt való türelemről s az azokkal való egyiittmunkálkodásról is szépen csengő szavakat mondott. Szeretnők hinni, hogy komolyan mondta és azt akarja, hogy mi is komolyan vegyük. Félünk azonban, hogy erre a türelmesebb hangra is azt mondja majd a Rakovszky által vezetett féktelen antimodernizmus, a tettek katholiczizmusa: „Az írott betű vagy a szó abban a pillanatban hal meg, mikor megszületett; egyedül a tett marad meg". Az a tett pedig hazánkban is és széles e világon arról beszél, hogy a tágasabb értelemben vett modernizmusba a protestántizinust is beleérti mind a vallási, mind a politikai róm. katholiczizmus, a harczias antimodernizmus. A modern világ alapértékeinek elsőrendű teremtő tényezője a protestáns keresztyénség. A római katholiczizmus pedig a modern világ emez értékei ellen is, tehát a protestál! tizmus ellen is küzd. Mi csak akkor vennénk részt az antimodernista küzdelemben, ha a modern élet megbecsülhetetlen alap-