Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-23 / 43. szám

felsőbb ember és az Embernek Fia. Nietzsche és Jézus erkölcstana. 1907.). Tankó csak ez utóbbit, s azt is csak futólagosan és jegyzetben említi a Jézus erkölcsi eszménye tárgyalásánál (20 1.). 0 nem Jézus és Nietzsche erkölcstanának kifejtését és részletes összehasonlítását választotta feladatául, hanem Nietzsche erkölcsi értékelését tárgyalja általában és különösen a keresztyénséggel s főleg annak erkölcsi életfelfogásával szemben. Viszont a keresztyénség erkölcsi elveit akarja feltüntetni a maguk valóságában s Nietzsche értékelésével való viszonyukban. Tehát a kérdést elvileg, a módszeres eljárás szempontjából tárgyalja, mint maga is előre jelzi (4 1.). Értekezése (mely értesülésünk szerint bölcsészettudori értekezésül szolgált) kisebb terjedelmű, semhogy történelmi módszerrel elemezné végig Nietzsche műveit. 0 ennek a történelmi előmunkálatnak az eredményeit összegezi az elvi kérdés elvi megvilágítására. Távol van e kisebb terjedelmű értekezés attól is, hogy az óriási Nietzsche-irodalmat, vagy csak az idevágó erkölcstani, sőt a legszorosabb értelemben vett keresztyén erkölcstani vonatkozású irodalmat is felhasználja és feldolgozza. Knörtz Károly amerikai tanár, Nietzsche kortársa, tavaly megjelent művében (F. Nietzsche, der Unzeitgemásse. 1909.) kétszáz Nietzschére vonatkozó művet sorol föl. Ennek a rengeteg irodalomnak a felhasználását nem tekintette feladatául Tankó; nem is vártuk azt; de a legjobb forrásmunkákat jó részben ismeri és fel is használta. Bölcsészeti álláspontja, mesterének, Böhm Károlynak alanyi eszményelvűsége (szubjektív ideálizmusa). Theologiai iránya pedig a modern történeti-bírálati protestáns theologia. Ez a két álláspont határozza meg világnézetét, tárgyalásmódját és ennek a végeredményét. Az I. szakaszban (3—4. 1.) általános bevezetést ad. A II. szakaszban (5—8. 1.) Nietzsche értékelésének általános jellemét határozza meg. A III. szakaszban (8—15. 1.) Nietzsche három korszakának jellemzése után az ő értékelését s annak legfőbb értékét, az „Übermensch"-et ismerteti és bírálja. A IV. szakaszban (15—19. 1.) Nietzschének a keresztyén erkölcsiségre vonatkozó értékelését tárgyalja meg és le. Az V. szakaszban (19—22. 1.) Jézus és a keresztyénség erkölcsi elveinek általános jellemzését adja a történeti theologiai kutatások alapján, az idevonatkozó kutatásoknak azonban csak mérsékelt mértékben való értékesítésével. A VI. szakaszban (22—27. 1.). Nietzsche értékelésének a korabeli és korunkbeli keresztyénségre találó vonásait tünteti fel, az ő erkölcsi értékelésének Jézus és a keresztyénség erkölcsi értékelésével megégj ező elemeit emeli ki s az utóbbinak theologiai és bölcsészeti igazolását adja. A befejező sorokban (27—28. 1.) tárgyalása végeredményét összegeli, Nietzsche jelentőségét emeli ki s a keresztyén erkölcsi eszmény igazságát és maradandóságát állapítja meg. Tárgyi szempontból kevés kifogásunk van az értekezés ellen. A rövid keretben tömören, erőteljesen jellemzi a szerző tárgyának mindkét oldalát. Azonban Nietzsche több művét alap nélkül mellőzte. Továbbá Jézus és a kereszténység erkölcsi eszménye lényegének megállapítása (V. sz.) történeti és elvi szempontból is hiányos, sőt minden emelkedettsége mellett hibás. Egyfelől Harnack, másfelől Böhm vitték Tankot ehhez a meghatározáshoz („az emberi lélek végtelen értéke", 20. 1.), holott Jézus pozitív erkölcsi eszménye az istengyermekiség, illetve az istenországa, a mely mint egyetemes kategória, mint az érték forrása, magában foglalja és hordozza a fenti értékjelzést. A tárgyalási módszernek az a hibája, hogy Nietzsche műveit évszám, kiadás s a létező magyar fordítások említése nélkül idézi, néhol eredeti, néhol magyar czímmel, a szövegben. A többi forrásmunkáknál is hasonló módszerbeli fogyatkozásokat követ el. Holott a helyes tartalmi tárgyalással összhangzó alaki módszeresség csak előnyére vált volna a tanulmánynak. Tévesen (vagy talán sajtóhiba?) két helyen is (14. és 24. 1.) Lichtenbergnek írja Lichtenberger Henrik naney-i tanárnak, Nietzsche egyik legkiválóbb franezia ismerőjének a nevét. Az „Ubermensch"-et általában „túlember"-nek, egy helyen pedig (14. 1.) „nagyember"-nek fordítja, holott arra egész sereg jobb magyar kifejezést használtak s használunk (felsőbb ember, emberebb ember, emberfeletti ember, előkelő, kiváló ember, emberóriás). Nyelvezete emelkedett, nemes, sok helyen magasabb eszthétikai szépségű. Kevesebb idegen műszó használata és némi elvontság mellőzése csak emelték volna annak értékét. A helyesírás egységessége és a sajtóhibáknak a tiszta nyomásból való eltávolítása is kívánatos lett volna. E fogyatkozások leszámításával, fennebb feltüntetett kiválóságánál fogva, a magyar (és keresztyén) Nietzscheirodalom értékes termékének tekintjük Tankó jeles értekezését. V. J. BELFÖLD. A Kassa körüli reformátusság lélekszáma 1799—1899. Több ízben volt már szó e Lap hasábjain a felvidéki evangélikus népesség sztagnálásáról vagy fogyásáról. A jelen alkalommal a Kassa körüli református népesség lélekszámát kívánom kimutatni, egybehasonlítólag a XVIII. és a XIX. század végső esztendejéből. 1799-ben püspöki látogatás volt az abaűji egyházmegyében, s ez alkalommal minden községben pontosan, névszerint összeírták a református híveket. Az 1899. évi adatok pedig a legutóbbi népszámláláson alapulnak. Mind a két esztendőből tehát a leghitelesebb adatok állanak rendelkezésünkre. Az eredmény itt látható: Református . • Sor-rr .. . lélekszám Kulonbs

e

S K 0 z s e g leieKszam szám " 179

9 1899 több 1. Alsó-Csáj 82 34 — 48 2. Alsó-Hutka 144 144 3. Alsó-Kemencze 134 77 — — 4. Bánza* 53 58 5 —