Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-28 / 35. szám

határidőn túl további nyolcz nap alatt az akadémiai igazgató engedélyezheti a fölvételt. Elháríthatatlan aka­dályok bizonyítása esetén a tiszántúli egyházkerület püs­pöke okt. 12-ig a fölvételt megengedheti. Azok, kik ka­tonai tényleges szolgálatukat okt. hó 1-én fejezik be, október nyolcz első napján vétetnek föl. Az új tápinté­zetbe 120 K félévi díj fizetése mellett bármely akadé­miai hallgató, valláskülönbség nélkül fölvehető. Jó elő­menetelű és szegénysorsú hallgatók 80, 60 és 30 K díj mellett vétetnek föl. A fölvétel iránt az egyes fakultások dékánjaihoz kell folyamodni. A Luther-Társaság könyvkereskedésének (Buda­pest, VIII., Szentkirályi-u. 51/a.) iskolai czikkekről és tanszerekről kiadott 46 lapos árjegyzékét ajánljuk az iskola embereinek figyelmébe. Gyári ünnepély. Marx és Mérei tudományos mű­szergyár f. hó 19-én ünnepelte fennállásának tíz éves jubileumát. Ez alkalommal a gyár személyzete Csillag István szobrász által készített művészi kivitelű plakettet nyújtott át. Kirsch József, a gyár főmérnöke alkalmi be­széd kíséretében fejezte ki a személyzetnek a főnökei iránt tanúsított ragaszkodását és emelte ki a magyar műszergyártás terén elért sikerét. Az ünnepélyt társas­vacsora követte, melyen a czég egész személyzete, mint­egy 120-an, családtagjaikkal résztvettek. EGYESÜLET. Az Országos Református Lelkész-Egyesület folyó évi okt. hó 4. és 5-ik napján Budapesten tartja kon­gresszusát. A kongresszus tárgyai lesznek: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Számadás-vizsgálásáról jelentés. 4. Alapszabályok ügye. 5. Az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtása és a lelkészi fizetéskiegészítés. 6. Lelkészözvegyek és árvák gyámdíjának felemelése. 7. Lelkészek vasúti menetdíj-kedvezménye. 8. Egységes liturgia és énekeskönyv. 9. Állásfoglalás a Borromeus­encziklika ellen. 10. Kálvineum. 11. Vallástanító lelké­szek jogi helyzete. 12. Az egyházalkotmány reformja. 13. Segélyegylet. 14. Népkönyvtárak felszerelése. 15. Gyülekezeti tartaléktőkék. 16. A mértékletességi mozgalom külföldön és hazánkban. 17. Köszönetnyilvánítások. Be­rekesztés. A kongresszus megnyitójául reggel 8 órakor istentisztelet lesz, melyen az egyházi beszédet Kovács László koronkai (Erdély) lelkész mondja. Az első nap estéjén belmissziói estélyt rendeznek. Az Országos Református Tanító-Egyesület ez évi rendes közgyűlését f. hó 24-én tartotta Budapesten a Lónyay-utczai ref. főgimnázium nagytermében. A gyű­lés lefolyásáról jövő alkalommal hozunk bővebb tudó­sítást. KÜLÖNFÉLÉK. Mielőtt bútort venni óhajt, figyelmébe ajánljuk a protestáns körök által szívesen felkeresett Fuch.s Bó­dog bútornagykereskedő czéget (Budapest, VII., Erzsébet­körút 32), mely czég kívánságára a legújabb képes bútor­árjegyzéket ingyen és bérmentve megküldi. Gazdasszonyoknak büszkeségét képezi, ha vendé­geinek szép ezüst evőeszközökkel szervírozhatnak. Polgár Kálmán fővárosi ékszerész (műhely, raktár és elárúsítás) Budapest, VII., Erzsébet-körút 29. sz. I. em. legújabban ezüst evőkészleteket ós egyéb ezüst dísztárgyakat is szállít előnyös részletfizetésre• és kívánatra nagy, képes album-árjegyzékét bérmentve megküldi. GYÁSZROVAT. Báró Yay líéla, a tiszáninneni ref. egyházkerület és a sárospataki főiskola gondnoka f. augusztus hó 17-én, 70 éves korában elhúnyt. A kiváló egyházi vezérférfiú temetése 19-én ment végbe Alsózsolczán a hivatalos kül­döttek és gyásztisztességtevők nagy számú részvétele mel­lett. Áldás az egyház kiváló munkásának emlékezetére 1 Kiss Károly, garamvezekényi ref. lelkész, a barsi ref. egyházmegye tanácsbirája élete 77-ik, lelkipásztorsága 51-ik évében, hosszas betegség után f. hó 17-én elhúnyt. Temetése 19-én ment végbe. Áldás emlékére! Felelős szerkesztő : Hamar István. NYILTTER. A kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél és hurutos bántalmaknál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható isTányrizkeregkedésekben és gyógyszertárakban. COIJTTT rrue ÁrnCT Szinye-Lipóczi Salvator-forrás-vállalat, aOrlULllíO AljrUM Budapest, V., Rudolfrakpart 8. A BUDAI SZT. LUKÁCSFÜRDO nagyszállodájában és Thermaí-szállodájában szoba teljes ellátással naponként 10 koronától feljebb. Minden szoba kilátással a Dunára. Kénes iszapfürdők és iszap borogatások. — Fürdőismertetést díjmentesen küld a SZENT LUKÁCS-FÜRDŐ R.-T. BUDAPEST, BUDÁN. TORONYÓRÁKAT épület- és kas tél y ó rákat legjutányosabban beállít LENTWYLER F. S. UTÓDA NADLER ADOLF toronyóra- és műszergyár BUDAPEST, VIII., Práter-u. 9 Egyházaknak kedvező fizetési feltételek. Alapíttatott 1891. Költségvetés, képes árjegyzék ingyen. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. H1RDETESEK. Orgona­liarméüiufnoika'K m indkét rendszer sz érint a legolcsóbban sz állít PAJKR REZSŐ ÉS TÁRSA Budapest, X., Delej-utcza 25/b. sz. (Tisztviselő­telep), Tanerőknek s leJké-Árjegyzék ingyen és bérmentve. széknek külön száza* lékengedménv Részletfizetés engedélyezve. Bérmentes szállítás az utolsó vasúti állomásig.

Next

/
Thumbnails
Contents