Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

buzgó róm. kath. felfogása ós érzülete, meg aztán kiváló úri modora tették kedvessé a róm. kath. miniszter előtt. Mióta aztán a kormány megalakult, a választások előtt is, de különösen most, a választások után, hogy a nemzeti munkapárt hívei oly túlnyomó többségben kerültek be a magyar parlamentbe, többször esett szó a kultuszminiszteri politikai államtitkári állás betöltéséről, és arról az újabb alkotmányos élet óta respektált s a közvélemény állal is támogatott hagyományos szokásról, hogy ha már a közoktatásügynek a vallásüggyel való kapcsolatánál fogva a magyar államnak csak róm. kath. vallású lehet a minisztere, — legalább a politikai államtitkár legyen protestáns. Ebből a helyes elvből kifolyólag régebben dr. Szász Károly miniszteri osztálytanácsost, most már az enyingi kerület képviselőjét, újabban pedig dr. Antal Géza theol. akadémiai tanárt, a pápai kerület országgyűlési képviselőjét emlegették, mint olyan egyéneket, kik hivatva volnának az illető állás betöltésére. Az utóbbira nézve a hír úgy szólott, hogy Tisza István kívánná államtitkárrá leendő kineveztetését. E hírlapi közlemények czáfolatául a közoktatásügyi kormány egy sajátságos ós minket protestánsokat méltán aggodalomba ejtő közleményt bocsátott napvilágra, mely homályos és kétértelmű ugyan, de melynek tendencziája felől mi protestánsok egy pillanatra sem lehetünk kétségben. Megérdemli e nyilatkozat, hogy szó szerint idé/.zük : „A vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetője a politikai államtitkári állás betöltését nem tartja aktuálisnak s ebből a szempontból létesített egy második államtitkári állást már azért is, mert a politikai államtitkári állásra költségvetési fedezet nincs és e tekintetben a viszonyok csak a legeslegutóbbi időben változtak némileg. Ha a politikai államtitkári állás betöltésére sor kerül, úgy ebben — bárha egyébként nem is egészen teljes folytonossággal bíró tradicziókat kellene esetleg ügyeimen kívül hagyni — a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetősége mindenesetre olyan egyéniséget fog javaslatba hozni, a kiben teljesen megbízik és a kinek egyénisége a miniszter és a politikai államtitkár közt megkívántató teljes harmónia tekintetében teljes garancziát nyújt." Nekünk protestánsoknak, mint általában az egész magyar közvéleménynek, ez idő szerint még nincs okunk kételkedni gróf Zichy János miniszter úr intenczióinak őszinteségében, egyéni rátermettségében és a kultura iránt való lelkes szeretetében, a melynek eddig már oly sokszor adott kifejezést szavakban, míg az ezt kétségen felül bizonyító cselekedeteket ezután várjuk tőle. De a szóban forgó kormánynyilatkozatra nézve azt ajánlanánk neki jó lélekkel, hogy tagadja meg az ezzel való minden közösséget, minden egyetértést és szolidaritást. Mert ez a nyilatkozat nemcsak homályos, hanem telve van ellenmondás^kkal is és felettébb logikátlan. Hát nem hallatlan ellenmondás-e az, hogy a miniszter nem tartja aktuálisnak a politikai államtitkárság betöltését, mert erre költségvetési fedezet nincs, —- tehát létesít egy második államtitkári állást, a mely nem politikai, s mihelyt ezt kinevezzük nem politikai államtitkárságnak, azonnal van reá költségvetési fedezet, illetőleg akkor bátran oda lehet adni ennek a költségvetésben levő politikai államtitkárnak a dotáczióját?! Szóval, ha az új miniszter úr egészen őszinte lenne, akkor azt mondaná, hogy nem új államtitkári állást létesített, hanem az eddigi politikai államtitkári állás dotáczióját adta oda az eddigelé még nem politikai államtitkárnak minősített Nórái Szabó Sándornak s a jövőre vonatkozó szándékait pedig a legnagyobb bizonytalanságban hagyta a magyar közvéleményt. Méltán kérdezhetnénk ezek után a miniszter úr ő excelencziájától, hogy hát nem elég az ecklig is meglévő két államtitkári állás a kultuszminisztériumban ? Vájjon mi tette szükségessé, hogy még egy harmadik is létesítessék, holott nem is oly rég, évtizedeken át csakis a politikai államtitkár látta el a miniszter mellett a vallás- és közoktatásügyi teendőket ?! Vagy talán anynyira megszaporodtak iskoláink, olyan nagymérvű volna a közoktatásügy reszortja, hogy immár nem is két, hanem három államtitkárra van szükség? Minket protestánsokat azonban különösen aggoda-Iouiba kell, hogy ejtsen a kormánynyilatkozat második része. Ez azt mondja, hogy ha a politikai államtitkári állás betöltésére kerül a sor, a minisztert az egyén kiválasztásában kizárólag az egyén megbízhatóságába vetett egyéni hite és az illető és a miniszter között megkívántató harmóniának az elve fogja vezetni és nem az, hogy az illető protestáns-e vagy róm. katholikus. És ezek a szempontok fognak érvényesülni, ha egyébként nem is egészen teljes folytonossággal bíró tradicziókat kellene esetleg figyelmen kívül hagyni". Hát mit jelenthet ez egyebet, mint azt, hogy a miniszter úr igyekszik előkészíteni a közvéleményt arra az esetre, azzal az esettel való kibékülésre, ha ő nem protestáns embert fog választani politikai államtitkárul s ha ő szakítani fog a tradiczióval! Az új miniszter úr — úgy látszik — hajlandó könnyű szerrel túltenni magát az eddigi gyakorlaton és nem veszi figyelembe, hogy ez idő szerint Molnár Viktor adminisztratív államtitkáron kívül alig akad még egy protestáns vallású egyén az egész minisztériumban ; olyan pedig, a ki a protestáns egyházi és iskolai ügyekhez értene és ezekben otthonos volna — bátran ki merjük mondani — senki sincs. A középiskolai ügyosztály élén az eléggé ismert Barkóczy Sándor áll, s niucs senki, a ki ez ügyosztályban a felekezeti iskolaügyhöz még csak távolról is sejtene. Különben, hogy többet ne említsünk, a felekezeti középiskolai tanárok fizetésének kiegészítése nem történt volna oly botrányosan elvtelenül és oly minden méltányosságot és igazságot jóhiszemüleg mellőző módon ! A középiskolai tanárok jogosan panaszkodnak,