Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

buzgó róm. kath. felfogása ós érzülete, meg aztán ki­váló úri modora tették kedvessé a róm. kath. minisz­ter előtt. Mióta aztán a kormány megalakult, a választások előtt is, de különösen most, a választások után, hogy a nemzeti munkapárt hívei oly túlnyomó többségben kerül­tek be a magyar parlamentbe, többször esett szó a kul­tuszminiszteri politikai államtitkári állás betöltéséről, és arról az újabb alkotmányos élet óta respektált s a köz­vélemény állal is támogatott hagyományos szokásról, hogy ha már a közoktatásügynek a vallásüggyel való kapcsolatánál fogva a magyar államnak csak róm. kath. vallású lehet a minisztere, — legalább a politikai állam­titkár legyen protestáns. Ebből a helyes elvből kifolyólag régebben dr. Szász Károly miniszteri osztálytanácsost, most már az enyingi kerület képviselőjét, újabban pedig dr. Antal Géza theol. akadémiai tanárt, a pápai kerület országgyűlési képvi­selőjét emlegették, mint olyan egyéneket, kik hivatva volnának az illető állás betöltésére. Az utóbbira nézve a hír úgy szólott, hogy Tisza István kívánná államtit­kárrá leendő kineveztetését. E hírlapi közlemények czáfolatául a közoktatás­ügyi kormány egy sajátságos ós minket protestánsokat méltán aggodalomba ejtő közleményt bocsátott napvi­lágra, mely homályos és kétértelmű ugyan, de melynek tendencziája felől mi protestánsok egy pillanatra sem lehetünk kétségben. Megérdemli e nyilatkozat, hogy szó szerint idé/.zük : „A vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetője a politikai államtitkári állás betöltését nem tartja aktuális­nak s ebből a szempontból létesített egy második állam­titkári állást már azért is, mert a politikai államtitkári állásra költségvetési fedezet nincs és e tekintetben a vi­szonyok csak a legeslegutóbbi időben változtak némileg. Ha a politikai államtitkári állás betöltésére sor kerül, úgy ebben — bárha egyébként nem is egészen teljes folytonossággal bíró tradicziókat kellene esetleg ügyei­men kívül hagyni — a vallás- és közoktatásügyi minisz­térium vezetősége mindenesetre olyan egyéniséget fog javaslatba hozni, a kiben teljesen megbízik és a kinek egyénisége a miniszter és a politikai államtitkár közt megkívántató teljes harmónia tekintetében teljes garan­cziát nyújt." Nekünk protestánsoknak, mint általában az egész magyar közvéleménynek, ez idő szerint még nincs okunk kételkedni gróf Zichy János miniszter úr intenczióinak őszinteségében, egyéni rátermettségében és a kultura iránt való lelkes szeretetében, a melynek eddig már oly sokszor adott kifejezést szavakban, míg az ezt két­ségen felül bizonyító cselekedeteket ezután várjuk tőle. De a szóban forgó kormánynyilatkozatra nézve azt aján­lanánk neki jó lélekkel, hogy tagadja meg az ezzel való minden közösséget, minden egyetértést és szolida­ritást. Mert ez a nyilatkozat nemcsak homályos, hanem telve van ellenmondás^kkal is és felettébb logikátlan. Hát nem hallatlan ellenmondás-e az, hogy a miniszter nem tartja aktuálisnak a politikai államtitkárság betöl­tését, mert erre költségvetési fedezet nincs, —- tehát lé­tesít egy második államtitkári állást, a mely nem poli­tikai, s mihelyt ezt kinevezzük nem politikai államtit­kárságnak, azonnal van reá költségvetési fedezet, illetőleg akkor bátran oda lehet adni ennek a költségvetésben levő politikai államtitkárnak a dotáczióját?! Szóval, ha az új miniszter úr egészen őszinte lenne, akkor azt mon­daná, hogy nem új államtitkári állást létesített, hanem az eddigi politikai államtitkári állás dotáczióját adta oda az eddigelé még nem politikai államtitkárnak minő­sített Nórái Szabó Sándornak s a jövőre vonatkozó szán­dékait pedig a legnagyobb bizonytalanságban hagyta a magyar közvéleményt. Méltán kérdezhetnénk ezek után a miniszter úr ő excelencziájától, hogy hát nem elég az ecklig is meg­lévő két államtitkári állás a kultuszminisztériumban ? Vájjon mi tette szükségessé, hogy még egy harmadik is létesítessék, holott nem is oly rég, évtizedeken át csakis a politikai államtitkár látta el a miniszter mellett a vallás- és közoktatásügyi teendőket ?! Vagy talán any­nyira megszaporodtak iskoláink, olyan nagymérvű volna a közoktatásügy reszortja, hogy immár nem is két, ha­nem három államtitkárra van szükség? Minket protestánsokat azonban különösen aggoda-Iouiba kell, hogy ejtsen a kormánynyilatkozat második része. Ez azt mondja, hogy ha a politikai államtitkári állás betöltésére kerül a sor, a minisztert az egyén ki­választásában kizárólag az egyén megbízhatóságába vetett egyéni hite és az illető és a miniszter között megkíván­tató harmóniának az elve fogja vezetni és nem az, hogy az illető protestáns-e vagy róm. katholikus. És ezek a szempontok fognak érvényesülni, ha egyébként nem is egészen teljes folytonossággal bíró tradicziókat kellene esetleg figyelmen kívül hagyni". Hát mit jelenthet ez egyebet, mint azt, hogy a miniszter úr igyekszik előkészíteni a közvéleményt arra az esetre, azzal az esettel való kibékülésre, ha ő nem protestáns embert fog választani politikai államtitkárul s ha ő szakítani fog a tradiczióval! Az új miniszter úr — úgy látszik — hajlandó könnyű szerrel túltenni magát az eddigi gyakorlaton és nem veszi figyelembe, hogy ez idő szerint Molnár Viktor adminisztra­tív államtitkáron kívül alig akad még egy protestáns val­lású egyén az egész minisztériumban ; olyan pedig, a ki a protestáns egyházi és iskolai ügyekhez értene és ezek­ben otthonos volna — bátran ki merjük mondani — senki sincs. A középiskolai ügyosztály élén az eléggé ismert Barkóczy Sándor áll, s niucs senki, a ki ez ügy­osztályban a felekezeti iskolaügyhöz még csak távol­ról is sejtene. Különben, hogy többet ne említsünk, a felekezeti középiskolai tanárok fizetésének kiegészítése nem történt volna oly botrányosan elvtelenül és oly min­den méltányosságot és igazságot jóhiszemüleg mellőző módon ! A középiskolai tanárok jogosan panaszkodnak,

Next

/
Thumbnails
Contents