Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-19 / 25. szám
nemcsak a módszerben volt egyöntetűség, hanem minden iskolafok között megvolt a szoros összefüggés. Egy volt a pap- és tanitóképzés. Tanítóképző nem is volt, hanem a lelkészi pályára készülő ifjak mentek ki a nagyobb eklézsiákba rektoroknak, rendesen három évre, azután pedig külföldre mentek és úgy lettek lelkészekké. Ezért volt meg akkor az, a mit ma már hiába keresünk : iskoláinknak az egyház testéhez való tartozása szilárdabb volt. Ma már külön szakintézetekben folyik a tanítóképzés, lelkész- és tanítóképzés semmi öszszeköttetésben nincs egymással; de viszont lelkész és tanító is szorosan elhatárolt munkakört végez, ezért nem folyik mindenütt vállvetett munkával az egyházépítő munka. Tanítóképzőink sem fedezik a tanítói szükségletünket, ez is jórészben hozzájárul ahhoz a közszellemhez, mely elemi iskoláinkat az egyháztól elszakítani és az állam karjaiba vetni igyekszik. Ennek a törekvésnek már református tanítóink közt is mélyrenyúló gyökerei vannak. A lelkész- és tanítóképzés közti kapcsolat létrehozása ma már nehezen oldható meg, már csak azért is, mert ez idő szerint csak Debreczenben van együtt tlieologiánk a tanítóképzővel. Az út és mód pedig önként kínálkoznék; bizonyos tantárgyak együttes hallgatása s az ifjúsági egyesületi élet egybekapcsolása, egyháztársadalmi munkának egyesült erővel való végzése stb. Az államtörvények a mi régi főiskoláinknak megfelelő szervezetet nem ismernek, az állami törvények hatása alatt önállóvá fejlődött minden intézetünk. Ámde ez nem jelenti azt, hogy az egyes iskolafajok egymás munkája iránt ne érdeklődjenek, sőt egymás szükségleteire való tekintettel az egész vonalon összhangba ne hozzák működésük irányát és módszeres eljárásukat. Legyen tekintettel az elemi iskola a középiskolának, a középiskola a tanítóképzőnek s az akadémiáknak a szükségleteire. Az Országos Református Tanáragyesület több iskolafaj tanárait egyesíti magában; kívánatos volna, hogy a különböző iskolák egymáshoz való alkalmazkodását is előmozdítsa. De feladatul tűzhetnék ezt ki iskolai hatóságaink első sorban, mert így domborodnék ki mindenféle iskolánknak az a jellege, hogy egységes, öntudatos és egyházunk szellemének megfelelő munkát kivánnak teljesíteni. Dr. Barcsa János. KÖNYVISMERTETÉS. Einfluss der calvinischen Grundsátze auf das Kirchenund Staatswesen in Ungarn. Dargestellt von Stefan Veress, Pfarrer an der ref. Kirche zu Bihardiószeg. Zu Calvins 400 Geburtsiahre. Tübingen, Lauppe. 1910. A Kálvin jubiláris év nem mult el hatás nélkül egyházi életünkben s irodalmunkban. A már eddig is több szép munkát végzett Kálvin-Szövetség, a külföldi testvérekkel való megismerkedés és szorosabb összeköttetésbe lépés, négy külföldi stipendium theologusaink számára, Kálvin műveinek magyar nyelvre való fordítása, Kálvin szép életrajza, az Emlékkönyv és egy egész sereg értekezés stb. azok a gyümölcsök, melyeket a mi nagy reformátorunkra való emlékezés termelt. Itt van előttünk ez a német nyelvű munka is, a mely szintén az ünnepi hatások alatt készült. A kálvini egyház keletkezésének történetét, ennek az állami életre, az irodalomra való hatásait és a magyar kálvinista egyház jelenlegi helyzetét, jövő feladatait tárgyalja benne a szerző, 10 fejezetben. E széles keretben, nagy vonásokban ismertető munkához a szerző már előzőleg is szerzett gyakorlatot, a mennyiben már évek óta jelennek meg tollából ismertető czikkek a „Christliche Welt" hasábjain, hazai egyházi viszonyainkról. Az első fejezetben mindjárt reámutat a szerző arra a nagyjelentőségű történelmi tényre, hogy itt a Keleten, egy teljesen izolált nép körében, a protestantizmus, illetve kálvinizmus mindjárt kezdetben mily fogékony talajra talált és hogy eleitől kezdve mily nagy, elhatározó befolyást gyakorolt a nemzeti élet minden megnyilvánulására. Felhangzik az ő ajkán is a panasz, hogy mindazokért a szolgálatokért, a melyeket a magyar nemzet, illetve a kálvinizmus itt e földön teljesített, eleddig legalább, nem sok méltánylásban volt részünk a külföldi hitrokonok körében. Bizony ez igaz; de hát ennek megvan a maga természetes oka. Valljuk meg, hogy a német lutheránusok nem nagyon kedvelnek bennünket, hiszen ők a nagy germán reformátor mellett mindezideig nagyon mostoha elbánásban részesítették a svájcziakat, a francziákat és különösen Kálvint. Ezért azonban nem igen neheztelhetünk reájuk, hiszen még a német-svájczi városok ós kantonok is nagyon mérsékelt lelkesedéssel vettek részt a genfi jubileumi ünnepségen. Sőt ismerek magyar ref. tankönyvet is, a melyben Kálvinnak a két első nagy reformátor mellett nagyon mostoha tárgyalás és méltánylás jut osztályrészül. A kálvinizmus a magyar földön a magyarság köréből, a Dunántúlt kivéve, kiszorította a lutheri reformácziót, és ki veheti rossz néven azt, ha ez a tény a német lutheránusok körében nem ébreszt kellemes érzelmeket. A sok mellőztetés és félreértetés mellett annál nagyobb köszönettel veszünk és buzdítás gyanánt fogadunk külföldi testvéreink részéről minden olyan elismerést, a mely multunk és jelenünk igaz megismeréséből származik. Szerző is idézi pl. Matthewsnek, a panpresbiterian szövetség titkárának a legutóbbi zsinat alkalmával elhangzott elismerő szavait, a melyekben reámutatott a magyar nemzetnek és ebben a református egyháznak ama dicső munkájára, a melyet ez a mohamedanizmus, az ellenreformáczió és az unitárizmus ellenében a keresztyénség, illetve az igazi protestantizmus érdekében teljesített. Reámutat a szerző a bevezető részben arra a másik körülményre is, a mely elszigeteltségünknek és ismeretlenségünknek egyik nagy oka, t. i. nyelvünkre. Midőn Doumergue tanár itt járt nálunk, kért bennünket, hogy adjunk kezébe olyan német vagy angol nyelvű munkát, a melyből ő egyházunk multját behatóbban megismerheti, és bizony nagyon kevés volt az, mit neki adhattunk. Hiszen Bauhofer, mint szerző is megjegyzi, nem elfogulatlan, és sok hiba is van munkájában. Bizony igaza volt Doumerguenek, a midőn arra kért bennünket, hogy a M. P. I. T. útján gondoskodjunk egy olyan könyv kiadásáról, a mely valamelyik világnyelven igaz és hozzáfér-