Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-12 / 24. szám
püspököt a deési vasúti állomáson máj. 21-én, a vármegye nevében gr. Bethlen Balázs főispán, az egyházmegye nevében Pap István esperes, az egyházközség nevében Vásárhelyi Boldizsár üdvözölte. Désaknán újabb üdvözlés következett, s itt a község nevében Wiesner bányatanácsos, az egyházközség nevében pedig Szakács Ferencz helybeli lelkész mondott szives Istenhozottat a püspöknek és a kiséretében érkezetteknek. Vacsora után a község lakossága lampionos menettel fejezte ki tiszteletét a püspök iránt, s a közönség érzelmeit a községi bíró tolmácsolta A másnap megtartott templomszentelósen, Pap István esperes alkalmi imádsága után, Kenessey Béla püspök tartotta az ünnepi egyházi beszédet, Vásárhelyi Boldizsár esperes keresztelt, Nagy Károly egyházkerületi főjegyző úrvacsorai agendát mondott s a püspökkel együtt úrvacsorát osztott, Szakács Ferencz helybeli lelkész pedig hálaadó imádsággal rekesztette be az istenliszteletet. Templomozás után a püspök tisztelgő küldöttségeket fogadott; délben pedig közebéd volt. Egyházmegyei gyűlés. A görgémji ref. egyházmegye június 21-én tartja meg tavaszi közgyűlését Szászrégenben. Ez a gyűlés fogja hivatalukba beiktatni gróf Teleki József főgondnokot és Éltető Albert gondnokot, s választ két egyházkerületi világi és egy tanítóképviselőt, A gyűlés tárgysorozatában általánosabb érdekűek az ifjúsági egyesületek szervezésének és a valláserkölcsi népnevelésnek a kérdései. Püspöki egyházlátogatás. Kenessey Béla erdélyi ref. püspök a mult hónap végén az udvarhelyi egyházmegyének három gyülekezetében tartott canonica visitácziót. Május 28-át és 29-ét a székelykeresztúri gyülekezet körében töltötte, s az egyházlátogatással kapcsolatban részt vett a gyülekezet torony- és harangavató ünnepélyén is. Az első napon délután vallásos estélvt is rendeztek, a melyen a püspök szabad előadást tartott. Május. 30-án, Gyárfás Endre főgondnok, Ugrón Zoltán egyházkerületi képviselő és az egyházmegyei bizottság kiséretében a püspök a szenterzsébeti és a kissolymosi gyülekezeteket látogatta meg. A budapesti evang. egyház köréből. Az egyháznak f. hó 6-án tartott presbiteriális ülésében több fontos ügyet intéztek el. Elhatározták, hogy a magyar egyház be fogja tölteni a kőbányai harmadik lelkészi állást, és a jelölést megejtve, a lelkészi állásra Majba Vilmos hitoktatási igazgatót találták legmegfelelőbbnek. A pesti magyar egyháznál megüresedett hitoktatói állásra 12 pályázat érkezett be. A pályázók közül az egyháztanács első helyen jelölte Bándy Endre lévai és Mártony- Elek stószi lelkészt, második helyen Mesterházy Sándor sárvári, harmadik helyen Petrovics Pál hosszúfalu-fűrészmezői lelkészt. Ezeket a jelöléseket, a melyek részben választási jelleggel bírnak, a legközelebb összeülő egyházi közgyűlés fogja jóváhagyni, Ezt a közgyűlést szeptember hónapban tartják meg. Az egyházi törvények értelmében a választók névsora az egyház nyilvántartói hivatalában a szokásos időre kivan téve. A választási jegyzéket illetőleg, az esetleges felszólalások a lelkészi hivatalokban július hó 15-ig teendők meg; azon túl a választói listán igazításnak helye nincs. A ref. egyház hódoló feliratának átadása.* A ref. egyház küldöttsége, báró Bánffy Dezső vezetése alatt, a mult hónap 28-án nyújtotta át a királynak a Kálvin-jubileumi konventi ülésen megállapított hódoló feliratot. Báró Bánífy beszédére a király a következőket felelte: „Hódoló feliratukat köszönettel fogadom és őszin* Multheti számunkbői helyszűke miatt kiszorult. Szerk. tén örülök lojális érzelmeik ezen újabb kinyilvánításának. Szívesen biztosítom egyházukat ez alkalomból is változatlan hajlandóságomról és királyi oltalmamról, s meg vagyok győződve, hogy a református egyház, méltóan a múltban a nemzet művelődése körül szerzett érdemeihez, Önkormányzatának áldásos működése mellett, a vallásos és hazafias érzület ápolása, kulturális tevékenysége, valamint a társadalmi béke gondozása által, jövőben is hatalmas tényezője marad a nemzet szellemi és erkölcsi haladásának". A hivatalos aktus után báró Bánffy bemutatta a küldöttség tagjait, a kiket, a király kivétel nélkül megszólításával tüntetett ki. —- A hódoló felirathoz és br. Bánffy Dezsőnek azt átnyújtó beszédéhez azonban egy megjegyzést kell fűznünk. Egyikben is, másikban is úgy említtetik Kálvin, mint nemcsak nagy reformátor, hanem mint egyházunk alapítója. Ez az utóbbi helytelen ; ellenkezik egyházunk közfelfogásával és eredete felől szóló tanításával. Vallástanításunk körében, a tanári és papi katedrán mindig azt hirdetjük, hogy a reformátorok nem egyházalapítók voltak, hanem a Krisztus anyaszentegyházának megtisztítói. Hirdetjük ezt, nemcsak a történeti igazságnak megfelelőleg, hanem azért is, hogy lerontsuk a pápistaság ama vádját, a mely szerint a protestáns egyházak csak a reformátorok alkotásai. Nagy kár tehát, hogy ezt sem a hódoló felirat szövegezői, sem br. Bánffy Dezső nem vették figyelembe. Úgy látszik, hogy a szövegezők nem theológusok, hanem laikusok voltak. De ha laikusok voltak is, tőlük is, a kik oly magas pozicziókat foglalnak el egyházunkban, joggal elvárhatjuk, hogy tudják, kiről neveztetik egyházunk és ki tekinthető annak alapítója ós alapjaként! A bánsági evangélikus egyházmegye Temesváron tartotta meg a mult héten évi közgyűlését. A közgyűlés folyamán melegen ünnepelték Kramar Béla királyi tanácsos, főesperest, a ki harminczhét éven át volt az egyházmegye élén s most nyugalomba vonult. Kramart egyhangúan tiszteletbeli örökös főesperesnek választották meg. Ugyancsak melegen ünnepelték Ambrózy Béla bárót is negyvenéves felügyelői jubileuma alkalmából. Gramofon használata az egyházi funkczióknál. Az „Egyházi Közlöny" legutóbbi számában olvassuk, hogy a S. 11. C. elvi jelentőségű határozatban kimondotta, hogy a gramofonnak a kis miséknél, akár bárminő egyházi szertartásnál való használata szigorúan tiltva van. — Úgy látszik, egyik-másik helyen már rájöttek arra, a mit mi már oly régóta hangoztatunk, hogy a r. kath. miséket, szertartásokat beszélő gépekkel is ép úgy, vagy talán még jobban el lehetne végeztetni, mint papokkal. A S. R. C. határozatát ezért nemzetgazdasági szempontból csak fájlalhatjuk. Mekkora vagyont meg lehetne így takarítani — s az eredmény ugyanaz lenne! Orgonamegrendelés. Ózd (Alsó-Féhérmegye) ref. egyháza a temploma részére szükséges, legújabb csőrendszerű, impozáns és díszes külsejű új orgona készítésével Országh Sándor és fia rákospalotai (Budapest mellett) orgona- és harmóniumgyáros czéget bízta meg. A művet f. év őszén adják át a használatnak. ISKOLA. Felvétel a niármarosszigeti ref. főgimnáziumi internátusba. A máramarosszigeti ref. főgimnáziummal kapcsolatos internátusban az 1910—11-ik iskolai évre 88 teljes ellátással (élelmezés és benntlakással) egybekötött hely kerül betöltés alá. E helyek részben ingye-