Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-29 / 22. szám

könnyítse a vissza ós hozzátérő lelkek felvételének módját. Nem tudna-e az egyetemes reform, egyház módot találni arra, hogy az egyház kebeléből kilépett felekezetnélküliek, amikor hosszas lelki gyötrelem után az egyház kebelébe visszajönni óhajtanak, ezek visszajövetelének módját annyira megkönnyítené, hogy a főszolgabírói jelentkezés czéljából felmerülő fuvar és egyébb ily fajta költségek fedezésére segélyt folyósítana? Meg vagyok győződve a felől, hogy kamatostól visszatérülne ez, a társadalom, egyház és haza érdekében kifejtendő üdvös munkálkodás szempontjából. Fordítsuk tehát a lelkipásztori gondozás figyelmét a felekezetnélküliek irányában kifejtendő üdvös munkálkodásra. A presbitérium és az egyház minden buzgó tagja odaadással, jóindulattal támogassa az egyházunk kebelébe vissza lépni kivánkozók szándékát. Az egyházi felsőbbség pedig valamely forrásból nyújtson segélyt arra, hogy megkönnyíthessük a visszatérni kivánkozók felvételének módját. Míg ilyen segélyek rendelkezésükre nem állanak, addig ezen a téren nagyobbfajta eredményeket elérni képesek nem vagyunk. Lehet, hogy az én jóakaratú kérésemre sokan azt fogják mondani, hogy ha az ilyeneknek volt költségük akkor a kilépésre, úgy most is magok viseljék a visszalépéssel járó újabb terheket is. Ha már segíteni kell az ilyeneken: akkor segítsen mindegyiken a saját egyháza, rokona, úgy a hogy képes és tud. Igaz, hogy egy pár esetben az egyház buzgóbb tagjai, presbiterei fogatjukat, még ily hosszú, távoleső útra is, mint nálunk, rendelkezésre bocsátanák a czélból, hogy a visszalépő félnek a főbíró előtti jelentkezése költsógnélkiili legyen. De, mikor ezek a szerencsétlen lelkek egyenként, lelki gyötrelmek után jönnek vissza és ha egynek már a segélynyújtás módját megadtuk, igen valószínű, hogy a többi is ezt kívánná, az ilynemű segélynyújtás hiánya csak az ügy akadályául szolgálna. Már 80 esetben ingyen fuvart és tanúbeszálitást, a legnagyobb buzgóság mellett sem lehetne áldozni. Ezért volna nagy szükség a segélj-nyújtás más módja felől tanácskozni, intézkedni. Gondolkozzunk a felvetett eszme felett s a megoldás módján. Míg nem késő, ragadjuk meg a jó alkalmat. Ha valaki nemcsak jó tanáccsal, útbaigazítással szolgál, hanem a segélynyújtás módjára nézve is segédkezet nyújt, mely a jó szándék megvalósítását lehetővé tenné: úgy a lelkipásztori gondozás ezen új terén, lassanként, lépésről-lépésre haladva, idővel szép eredményeket tudnánk elérni. Fábián Zoltán, vörösmarti ref. lelkész. Az országos ref. tanáregyesület közgyűlése. — Második nap. — Az első nap a jubiláló főgimnázium napja volt; a másodikon kellett a gyűlésnek letárgyalnia a 10 pontból álló nagy tárgysorozatot. Nem csoda, hogy gyors ütemben vágtattunk végig ezen. A gyűlés egyik legkiemelkedőbb és élvezetesebb mozzanata volt: Dóczi Imre elnöki megnyitó beszéde. Felemlíté, hogy ez alkalommal már másodízben fűződik az egyesület közgyűlése egy nagymultú iskola jubileumához. Ezzel kapcsolatban szólott arról, hogy minden iskolának megvan a maga tisztes tradicziója, közszelleme, a mely hatalmába ejti a későbbi generácziót, úgy hogy az iskolának arczulata visszatükröződik növendékei szellemi és erkölcsi világnézletóben. így alakulnak ki a nemzeti iskolák. A magyar nemzeti iskola még csak most van kialakulóban, mert nemzetünk a maga elszigetelt, mindenfelől ostromolt helyzetében annyira ki volt téve idegen ráhatásoknak, erejét annyira lekötötték az ezredéves fennállás küzdelmei, hogy nemzeti sajátságainknak kulturális intézményeinkben való kifejezése még a jövő feladatai közé tartozik. Egyes nagyobb és régibb tanintézetnek megvan a maga sajátos egyéni arczulata, a mely százados tradicziókból kialakulva, hol egyes tanulmányok különösebb virágzásában, hol az ifjúság fegyelmezettségében, szellemében, szokásokban, játékokban, olykor öröklött gyarlóságokban jut kifejezésre, és a mely vonásokat, mint szellemi habitust, viselnek magukon az iskolából kikerülő nemzedékek, sőt önérzettel mutogatnak, mint lelki arczulatok anyajegyét. Az iskolai tradicziókkal ellentétben áll a korszellem, a mely a maga követelményeivel, reformjaival döngeti az iskolák kapuit. Szólott a természettudományi műveltség hangoztatóinak irányzatáról, a kik a középiskolai nevelés súlypontját a természettudományokra kívánják helyezni ós a szellemi tudományokkal való foglalkozást, az irodalmi tanulmányokat csak a pihenő órákra óhajtják szorítani. Ezen irányzat ellen polemizált Dóczi, az ő ismeretes nemes, ideális álláspontjáról. Hangsúlyozta, hogy egyedül az irodalmi nevelésnek van szellem- ós jellemképző hatása, már pedig, mint idézte : Egy maroknyi jellem felér egy kéve tudománnyal. A szakismeretet, mondá, meg lehet szerezni a fejlettebb korban is, de nem a jellemet. Bizonyára van ezen felfogásban is egyoldalúság, mert a természettudományok okos és bölcs tanítása is nagyon alkalmas arra, hogy azzal a félelemmel és alázatossággal töltse el az ifjú lelket, a mely minden más bölcseségnek kezdete. Ezzel szemben, hogy a görög mythologiának nincs valami nagy jellemkópző ereje, azt a tapasztalat már eddig is nagyon megbizonyította. Az elnöki szép megnyitó beszéd után következtek a szokásos üdvözlések. Dr. Nagy Zsigmond az 0. T. E., dr. Gömöry János az evangelikus testvérek, Ratkovszky Pál a róm. kath. tanáregyesület üdvözletét tolmácsolták. Üdvözölték az egyesületet: a város, az egyházközség, a fenntartó testület és a Kálvin-Szövetség, melynek az 0. R. T. E. alapító tagja és buzgó támogatója. Rokonszenvvel és érdeklődéssel hallgatta a közgyűlés Sinka Sándor és Nagy Sándor felolvasásait. Az első szellemesen szólott „A középiskolák és közvélemény"