Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-03 / 14. szám

ingerével, mely a következő esték némelyikét kitüntette ; de az élvezetes előadás és a remek kivitelű vetített képek minden kívánságot kielégítettek. Egyiptomnak inkább éjszaki, a zsidó rabság történetével kapcsolatos területei képezték az ismertetés tárgyát, mint a délibb világtörténeti szempontból talán fontosabb helyek. A kik újdonságokra voltak kíváncsiak, azokat nagy erővel vonzhatta a második előadás, — a Petráról szóló. A mint a falragaszok hirdették: „az előadó az első magyar ember, ki Kövesarábiának e titokzatos városát fölkereste". De tartsunk sort. Egyiptomból hajóra szállva, .Jaffánál kikötve, megérkeztünk az előadóval Palesztina földjére. Megállás nélkül, csak épen a hol a kellemetlenkedő török vámtisztekkel és fuvarosokkal akadt egy-két kalandunk, — siettünk a jáffa-jeruzsálemi vasúton a fővárosba. A közbeeső helyre még visszavezet az utolsó előadás. Jeruzsálemet sem tekinthetjük meg most, mert épen a napokban indul el nagy tanulmányútjára a beiruti szir prot. főiskola tanári karából alakult expediczió, mely bejár olyan területeket, hova nagy ritkán indul el nyugati emberek társasága, egyes ember pedig — a beduinok harcziassága miatt — csak biztos életveszéllyel s épen azért sohasem. Előadónk nem szalasztja el a páratlan alkalmat. Félretéve megszabott utitervét, csatlakozik a karavánhoz és nemsokára már lóháton, jól megterhelt öszvérekkel és kitűnő, művelt vezető: Abús effendi kíséretében, elindulunk kelet felé. Átkelve a Jordánon, a beduinok földén vagyunk. Több érdekes, sőt kalandos alkalmunk van megismerkedni Ismaelnek e nomád leszármazottjaival. Kerak (Kirjáthaim) erősségét ós több kisebb, romban heverő ősi várost magunk mögött hagyva, a Holt tengernek déli csúcsát érintve, ereszkedünk le Petra felé. Végre 10 napi lovaglás után, a Wadi-Musza szűk medrének kiszélesedésénél, a Seir hegység meredek, színes szikláitól körülzárt katlanban elénk tárul a „kőbe faragott város", a Szíria és Arábia közötti forgalomnak egykori középpontja, Ezsau népének fővárosa, a Heródesek hazája, az Ó-testamentum Szelája. Most teljesen kihalt. Alig hiszünk a szemeinknek, midőn vászonra vetítve, egyik épülete a másik után megjelenik előttünk. Paloták, több emeletes síremlékek, hatalmas ainphiteatrum — és mind nem kövekből összerakva, hanem a sziklák falából kifaragva. Nehezen veszünk búcsút ez álomba illő csodás hegytől. De egy heti portyázás, tanulmányozás után, a karaván fölkerekedik észak felé. A harmadik előadásban bejárjuk vele a Jordánon túli nagyterületet, Hórtól fel egészen a Hermon hegyéig. Moáb, Gileád, Hauran beduin-lakta területein itt-ott nevezetes romokra bukkanunk, köztük Jeras fényes római építményeinek maradványaira. A Genezareth keleti partjának mentén sok emlékezetes helyet érintve, feljutunk a Jordán-forrás vidékére, felkeressük Czézárea Filippi egy-két maradványát, majd megmásszuk a Hermon hófedte tetőit. A negyedik előadás ismét délnek vezetett: Galileába. Az előadó, a mennyire csak lehetséges, visszhangját keltette lelkünkben azoknak a felejthetetlen benyomásoknak, melyeket Kapernaum és környéke s általában a Galileai-tenger szent emlékezéssel telített bűvös égalja gyakorolt reá. A parton hálóikat javítgató halászok, Kapernaum márványzsinagógájának romjai, majd a názárethi forrásnál játszadozó gyermekek, és még sok hasonló kép, mintha visszavarázsolta volna a 2000 évvel ezelőtti multat 0 vele, ki ezeket a halmokat, völgyeket hazájának nevezte. Zarándokjárás, ereklyevásár és hasonlók még nem csúfítják el e vidéket úgy, mint Júdeának „szenthelyeit" és lelkünk a természeti szépségektől is elragadva, zavartalan mélyedhet el emlékeibe. S a romok fölött, mintha ínég felénk hozná a szél a jajszónak foszlányait, mely itt hangzott el . . . Korazin ! Bethsaida ! Ki az égig felmagasztaltattál!.. . Ugyanazon estén bejárjuk Samáriát is. Megtekintjük az amerikaiak ásatásait, melyek egyik meglepetést a másik után hoznak napfényre Izrael királyságának ősi székhelyéből — a föld alól. Sikem' tövében meglátogatjuk Jákob kútját, s még egynéhány bibliai hely fölkeresése után megérkezik a karaván, jobban mondva annak töredéke (mert a csaknem kóthónapi út alatt több tagját kórházakban kellett hagyni, vagy előre küldeni) — Jeruzsálembe. A Szentváros és környéke képezte az ötödik esle tárgyát. Száz és száz emlék fűződik itt is kőhöz, forráshoz, halomhoz, völgyhöz. De itt nem lehet emlékeinknek élnünk. Vásári zsivaj, üzleti vetélkedés tolakszik be az emlékezés szentélyébe és kizavarja onnan a merengőt. Gyártott szenthelyek, „állítólagos" ereklyék, nyilvánvaló hazugságok — csupa „üzlet" — bosszant fel lépten-nyomon, akár Jeruzsálem falai között járunk, akár Bethlehembe teszünk kirándulást. Inkább „érdekességekkel", mintsem hangulattal lehet itt gazdagodni. Jól esik a zajt lennhagyni a völgyben s az Olajfák hegyéről letekinteni a városra, hol inkább körül lengenek a mult emlékei, fülünkbe hangzik a város ellen emelt panasz: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartam . . . De ti nem akarátok!" Az utolsó előadásban még egynéhány rövidebb kirándulást tettünk a főváros közelében történelmi helyekre, Ain Kariniba, Jerikhóba, Bethániába stb. s aztán búcsút intve a „nagy Király városának", közeledtünk ismét a tengerpart felé. Míg Jaftaba érünk, addig is akad néznivaló. De jobban vonz, a mi még előttünk van. A bálbeki nagyszerű romokat tekintjük meg. Jaífából hajón Beirutba, melynek európai jellege jólesően érint, — onnan fogaskerekű vasúton fel a Libanonra érünk, hol megcsodáljuk az egykori czódrusok néhány megmaradt példányát, s a Libanon és Antilibanon közötti fensíkon csakhamar előttünk állanak Sziria legszebb romjai: a bálbeki Bacchus- és Heliosz-templomok, egyesítve magukban a gigászi tömegek elámító hatását s a művészi ízlésnek finomságát. De itt már nem „szent